Csillagjegyek, akik kivirulnak ősszel

nlc | 2023. Szeptember 01.
Számukra az ősz az év egyik legkedveltebb időszaka.

Mérleg

A Mérlegek számára az ősz ellenállhatatlan időszak. Rajonganak az évszak külsőségeiért és hangulataiért. Ők azok, akik már szeptember első napjaiban a szezonnak megfelelő dekorációkkal pakolják tele az otthonukat és előszeretettel öltik magukra is az ősz árnyalatait. Mindemellett az évszak egyben ideális terepet is jelent számukra, hogy minél több minőségi időt töltsenek együtt a szeretteikkel. Teljesen átszellemülnek ebben az időszakban. Megtervezik és megszervezik az év következő hónapjait.

Fotó: Getty Images

Skorpió 

A természetükhöz az őszi hangulatok állnak a legközelebb, melyekhez szinte transzcendentális módon képesek kapcsolódni. Ilyenkor a leginkább összeszedettek és motiváltak, így jellemző rájuk, hogy – szemben a legtöbb csillagjeggyel, akik inkább tavasszal vagy az év elején teszik – ezekben a hetekben kezdenek bele új dolgok megvalósításába, amit általában sikerrel meg is ugranak.

Nyilas

Az ősz az emberek többségében inkább melankolikus vagy kifejezetten szomorkás kedélyállapotot kelt, a Nyilasokra azonban ez a legkevésbé sem igaz. A csillagjegyek örök optimistái ugyanis az évszak vidám és sokszínű oldalát élik meg, és ebben az időszakban is meglátják a felfedezés izgalmát. Ők azok, akiket a hűvösebb idő sem tart vissza attól, hogy kimozduljanak, pörögjenek, méghozzá pont ugyanolyan intenzitással, ahogy azt egész évben teszik. Egyáltalán nem bánják, ha fellélegezhetnek, nem panaszkodnak a hőmérséklet vagy amiatt, hogy elmúlt a nyár. Új lehetőségeket látnak az évszakban.

Exit mobile version