Bak
A Bakokról köztudott, hogy rendkívül fegyelmezettek, ahogy az is, hogy rengeteget és keményen dolgoznak, gyakorlatilag az egész életüket legfőképpen a munkájuknak rendelik alá. Az, hogy korán indítják a napot, számukra teljesen természetes, hiszen csak így tudják tartani a saját maguk számára megszabott ütemtervet. A korai ébredéssel jobban is fel tudnak készülni az adott nap kihívásaira, mintha például plusz fél órát, órát még alvással töltenének.
Oroszlán
Az Oroszlánok a korai kelést követően sokkal produktívabbak és jobban tudnak koncentrálni, mintha sokáig ágyban maradnának. Ezzel biztosítják be azt is, hogy ne halogassák a dolgokat. Mivel szeretnek a középpontban lenni és született vezetők, ezért életmódjukkal, szokásaikkal példát is akarnak mutatni másoknak.
Rák
A Rákok hangulatemberek, akiket nagyban befolyásolnak az olyan körülmények is, mint például az időjárás vagy akár a napszakok változásai. Jellemzően a kora reggeli órákban a legpozitívabbak, illetve a leginkább energikusak. Ilyenkor képesek a legtöbb feladatot elvégezni és a legjobb színvonalon teljesíteni.