Csillagjegyek, akik el vannak telve maguktól

nlc | 2024. Július 22.
Ezek a csillagjegyek nagyon el vannak foglalva magukkal.

Oroszlán

Az Oroszlán imád mások előtt tetszelegni. Úgy forgatja a szavakat, hogy mindenki elámul tőle, a lényeg, hogy a figyelem ráirányuljon és az este folyamán mindenki csakis vele foglalkozzon. Tény és való, az Oroszlán szeret nagyot mondani, egyrészt hajlamos a bolhából is elefántot gyártani, másrészt úgy érzi, minél színesebb a történet, a többieket is annál jobban érdekelheti. Aki igazán közelről ismeri őt, csak legyint, mert tudja, a sztori fele sem igaz, de éppen emiatt szerethető annyira.

(Fotó: Getty Images)

Nyilas

A Nyilas hajlamos rá, hogy mindent kimondjon, ami éppen eszébe jut, anélkül, hogy megszűrné a mondandóját. Pillanatok alatt képes magára vonni a többiek figyelmét, nem törődve különösebben azzal sem, hogy addig valaki más irányította a társalgás fonalát. Közbeszól, amikor – legalábbis szerinte – valami izgalmasabb és eredetibb történet pattan ki a fejéből. Aztán persze úgy belebonyolódik a sztoriba, hogy fogalma sincs, hová is akart valójában kilyukadni. A történetek mindig róla szólnak, és mindig eléri, hogy a társaság többi tagja szájtátva hallgassa az amúgy igen szórakoztató meséket.

Exit mobile version