nlc.hu
Horoszkóp
Ezek a csillagjegyek független, önálló nők

Ezek a csillagjegyek független, önálló nők

Ezek a csillagjegyek önállóak, magabiztosak, tudják, mit szeretnének.

Skorpió

A Skorpió nő bámulatosan vonzó, titokzatos, és vonzerejével szinte megbabonáz. Azt már kevésbé szereti, amikor szembesítik a hibáival, hajlamos lehet az első probléma jelentkezésekor menekülőre fogni. Nagyra értékeli a párkapcsolatot és a párját is, de a függetlenség talán még fontosabb a számára. Ha nem kapja meg, csapdában érzi magát. Nagyon mélyen érez, de inkább elrejti az érzelmeit, mert attól tart, gyengének és sebezhetőnek tűnhet mások szemében.

Ezek a csillagjegyek független, önálló nők

(Fotó: Getty Images)

Kos

A Kos nő a jelennek él, nem igazán foglalkoztatja a jövő, az pedig végképp nem, hogy lekösse magát – a fiatalabb éveiben legalábbis. Imádja a szabadságot, hogy korlátok nélkül azt teheti, amit igazán szeret, amikor szinte szó szerint röpködhet egyik helyről a másikra. Kedveli a társaságot, rendkívül diplomatikus típus, és nem igazán veszi komolyan az életet. Nyitott az új kapcsolatokra, de az ellenőrzést csöppet sem viseli. Mindez persze nem azt jelenti, hogy egész életében egyedül akar maradni, inkább csak azt, hogy ragaszkodik a függetlenségéhez, és az igaz szerelmet keresi.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top