Szinte lehetetlen elkalandoznia az ember figyelmének, ha egy ellenségekből lett szerelmesek-sztorit néz vagy olvas. Ugyan ez egy régi koncepció (a Büszkeség és balítélet igazi klasszikus a témában), de az újabb sorozatok, mint például a Bridgerton abszolút tökéletesítette a műfajt (igen, Kate és Anthony románcára gondolunk). És a helyzet az, hogy vannak csillagjegyek, akikre éppen ilyen szenvedélyes, elsöprő és mindent felégető szerelem vár. Mutatjuk, kik ők.
Kos
A Kost élteti az izgalmas és jó vitakultúra, így egyébként is szereti olyan emberekkel körül venni magát, akik intellektuálisan kihívást jelentenek a számára. Egy ellenségekből lett szerelmesek szituációban a két fél egymás teljes ellentétje, és pont ezt élvezi benne a Kos. Ő ugyanis olyanokhoz vonzódik, akivel érzi a tüzet – még akkor is, ha az a tűz kezdetben a másik iránti frusztrációnak tűnik. Ez a fajta kapcsolat akkor működhet nála igazán jól, ha megtanul figyelni a partnerére és meglátni az ő szemszögét is. A Kos igazán célorientált ember, olyasvalaki kell számára, akivel együtt világuralomra törhetnek.
Szűz
Ha van valaki, aki pontosan úgy szereti élni a napjait, ahogy ő azt megtervezte, az a Szűz. Bárki, aki ezt a rendszert felborítja, annak egy nem kicsit szúrós tekintet lesz a jutalma. Viszont elképzelhető, hogy éppen ez az a mókuskereket megtörő szünet az, amire szüksége van ennek a csillagjegynek. A Szűz azonban kifejezetten lassan esik szerelembe (ez az ellenségből szeretők-történetek sajátossága egyébként). Ezalatt pedig megtanulhatja, hogyan legyen picit rugalmasabb. Igen, nehéz számára kiengedni a gyeplőt a kezéből. De amikor megteszi, egy mindent elsöprő szerelem várhat rá.
Mérleg
Mivel igazi társasági lény, a Mérleg folyamatosan tágítja az ismerősi körét újabb és újabb emberekkel. Ebbe a merítésbe pedig simán beleeshet valaki, aki feldúlja a Mérleg által annyira kedvelt egyensúlyt – ez pedig egyszerre idegesítheti és izgathatja a csillagjegy szülöttjének fantáziáját. Sőt, az is lehet, hogy elhatározza: megváltoztatja ezt a személyt. És ez lehet az, ami mozgásba lendíti az egymásba szerető ellenségek narratíváját az életében. Csakhogy be kell látnia: nem baj, ha egy picit néha felborul a mérleg nyelve, hiszen ez teret adhat később a status quo-nál valami sokkal jobbnak.