nlc.hu
Horoszkóp

Csillagjegyek, akik menekülnek a romantikától

Ezek a csillagjegyek nagyon ódzkodnak a romantikától.

Kos

Az egyik legcéltudatosabb és magabiztosabb csillagjegy igencsak akadályokba botlik, amikor romantikusnak kellene lennie. A Kos szereti és keresi a kihívásokat, de ebben már nem olyan határozott, a nagy igyekezetbe könnyen beletörik a bicskája. Horoszkópja szerint indulatos, lobbanékony típus, a hangulata gyorsan változhat. Márpedig, ha szerelme romantikát vár tőle, attól könnyen dühbe gurul. Megtesz mindent, ami tőle telhető, csak ez nem ugyanaz, mint amit párja várna romantika címén tőle. A Kosnak ugyanis a munkája az első, sikeres karriert épít, és amellett, hogy persze nagyon fontos a párkapcsolata, mindig háttérbe szorul a munka miatt. A Kos nem fog másnak mutatkozni, mint aki valójában. Ha szerelmének kevés, amit adni képes, akkor a párkapcsolatnak nincs jövője.

Csillagjegyek, akik menekülnek a romantikától

(Fotó: Getty Images)

Ikrek

Amennyire profi a flörtölésben az Ikrek, annyira távol áll tőle a romantika. Furcsának tűnhet, de így van. Pontosan tudja, bizonyos helyzetekben romantikusnak kellene lennie, aztán mégis kibújik belőle a kisördög. Romantikusnak csöppet sem nevezhető megjegyzéseivel pillanatok alatt foszlatja szét a rózsaszín felhőket. Inkább elvicceli a szituációt, mintsem beleélje magát. Nem megy neki. Nem tehet róla, ilyen típus. Inspiráló és izgalmas a randevú az Ikrekkel, de nem romantikus. Remekül elcseveg szinte bármilyen témában, briliáns a memóriája, találékony és nagyon vidám, de a naplementés estéket nem neki találták ki. Pánikba esik, ha a romantika szóba kerül, neki az már túlzottan is intim, márpedig az Ikreknek szüksége van némi távolságra is a boldogsághoz.

Ez is érdekelhet 3 csillagjegy, akik nagyon trehányok Megnézem

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top