nlc.hu
Horoszkóp
Júliusi szerencse horoszkóp

Ez az 5 csillagjegy lesz a július nyertese – Melléjük szegődik a szerencse

Most kiderül, hogy a te csillagjegyed ott van-e a bolygók júliusi kis kedvencei között!

Az idei július nemcsak azért ígérkezik forrónak, mert rekkenő lesz a hőség, hanem azért is, mert a csillagállások gondoskodnak a szenvedélyes, emlékezetes kapcsolódásokról – és néhányak számára necces helyzetekből sem lesz hiány!

sikeres csillagjegyek

Ezeknek a csillagjegyeknek nagyon bejön a július – Fotó: Canva.com

Erős kezdéssel indul ez a hónap: a hirtelen változásokat hozó, valamint a szabadságot, az innovációt és az intuíciót szimbolizáló Uránusz bolygó 7 év után jegyet vált, és július 7-én a Bikából átköltözik az Ikrekbe. Ennek hatását azonban mindannyian érezni fogjuk a bőrünkön!

Ez már önmagában is elég lenne ahhoz, hogy komoly előrelépéseket, nem várt fordulatokat hozzon a mindennapokba, azzal a céllal, hogy levonjuk belőle a tanulságot, és a személyes fejlődésünket szolgálják.

Ilyen július vár a csillagjegyekre

Az Uránusz mellett a szeretet, a szerelem és a lágyság planétája, a Vénusz is az Ikrek vendégszeretét élvezi, ami nemcsak lazábbá és engedékenyebbé tesz mindenkit, hanem olyan találkozásokat hozhat, amik sok mindent felforgathatnak – legyen szó szerelemről, munkáról vagy barátságról.

A bőséget, a gyarapodást és a nagy szerencsét megtestesítő Jupiter a Rák jegyében állomásozik, amiből adódóan áldását adja mindarra, amit a szíved diktál, és támogatja azokat a lépéseket, amiknek valós érzelmek a mozgatórugói. 

A kommunikációért és a kapcsolatokért felelős Merkúr a karizmatikus és méltóságteljes Oroszlán jegyében jár, aminek köszönhetően mindannyian bátrabban hozunk döntéseket, merészebb ötletek pattannak ki a fejünkből és végre kimondjuk mindazt, ami a lelkünket nyomja.

A Szűz jegyében járó harcias Mars céltudatosabbá és megfontoltabbá tesz, véget vetve annak az időszaknak, amikor a legtöbben csak vaktában lövöldöztek. 

A júliusra várható bolygóállások leginkább azoknak kedveznek, akik szeretnének végre a tettek mezejére lépni, felhagyni a megszokással és hátrahagyni mindazt, ami visszahúz és nem a fejlődést szolgálja. Vajon mely csillagjegyek fogják be leginkább a vitorlájukba a most fújó, változásra késztető szelet?

Ezeket a csillagjegyeket nagy szerencse éri júliusban

5 fotó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top