Júliusban a kínai horoszkóp szerint lehet olyan érzésünk, hogy becsapnak vagy félrevezetnek minket, pedig az esetek többségében nem erről van szó, sokkal inkább kommunikációs zavarokról.

(Fotó: Getty Images)
A július a Jin Föld Kecske hónapja, melynek indító képletében rengeteg úgynevezett Utazó Ló található. Ez azt jelenti, hogy mindenkiben megnő az utazási kedv, vagyis ez a hónap az utazásé.
Napok, amikor jobb vigyázni:
Július 13-án és 25-én mindannyian legyünk óvatosak, mert ezek balesetveszélyesebb napoknak ígérkeznek. 14-én és 26-án több fejtörést okozó változások állhatnak be sokunk mindennapjaiban. Balla Ilona kínai asztrológus hozzátette, hogy ez utóbbi kettő ráadásul úgynevezett sokszorozó nap is, vagyis érdemes jobban odafigyelni arra, amit teszünk.
Július nyerteseinek a Nyúl, a Ló és a Disznó jegyében születettek érezhetik magukat, míg a Patkány, a Bivaly és a Kutya szülöttek nem fognak annyira rajongani ezért a hónapért. Akármelyik jegyben is születtél, a fekete turmalin nevű ásvánnyal egyensúlyba hozhatod a hónap energiáit.
Kínában a holdhónapok alapján készítik a horoszkópot. A kínai holdújév és vele a Fa Kígyó éve 2025. január 29-én vette kezdetét.
A Kígyó szimbólum a bölcsességet jelképezi, az intelligenciája intuícióval és éleslátással társul a kínai horoszkóp 2025 szerint.
A Kígyó a hatodik állat a kínai asztrológiában, a sárkányt követve és a lovat megelőzve. Azok az emberek, akik ebben a kínai állatövi jegyben születtek (ide kattintva tudod megnézni, mi a te kínai horoszkópod) elbűvölőek, intelligensek és elegánsan lavíroznak az élet útvesztőjében.