nlc.hu
Horoszkóp

Ez a 3 csillagjegy turbó fokozatra áll a holdhoroszkóp szerint

Az alábbi három csillagjegynek kiteljesedést hozhatnak a következő napok. Olyan erők is felszabadulhatnak bennük, melyek eddig rejtve voltak.

Bak

Tiéd lehet a világ, alapból meglévő összeszedettséged és fegyelmezettséged még jobban előtérbe kerülhet és minden feladatodat segít sikerrel véghezvinni. Érdemes lenne egy kis tervezgetésbe fognod, akár a nyár utolsó heteiről van szó, akár már az őszi hónapokról, jó kis stratégiát állíthatsz fel. Fontos, hogy konkrét célokat tűzz ki magad elé.

Vízöntő

Egyre nőhet a feszültség benned és körülötted is, te mégis képes lehetsz felülemelkedni ezen és egyszerűen a problémák fölé emelkedni. Ez azért is jól jöhet, mert ráláthatsz olyan összefüggésekre, melyekre egyébként nem derülne fény. Most előtérbe kerülhetnek és egész egyszerűen kiteljesedhetnek olyan erőid és képességeid, melyek eddig csak lappangtak vagy rejtőztek benned a mélyben.

Nyári telihold

Fotó: Getty Images

Halak

Vasárnapra kelve jön el végre a te időd. Sokkal lazábbá és könnyedebbé válhatsz és jobban mehet majd az is, hogy együtt mozogj az áramlatokkal, így egy nehéz helyzetet sem kell fájdalmasan megélned. Érzékenységed, intuíciód felerősödhet. Érdemes vasárnapra vagy jövő hét elejére időzíteni a mosást és mindenféle vízzel való tisztítást, jóval nagyobb hatékonyságot érhetünk el.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top