Húsvét 2011

Húsvéti tojásrecept: medvehagymás fritatta

Ha húsvét, akkor tojás, de hogy ne csak a szokásos rántottát edd, minden napra adunk egy kipróbált tojásos receptet.

Húsvéti tojásrecept: medvehagymás fritatta

Gyors és ünnepinek tűnő húsvéti reggeli következik.

Sonkás fritatta medvehagymával és paradicsommal

Hozzávalók 

Fejenként 2 tojással érdemes számolni

1 kanál tejszín 2 tojásonként

1 evőkanál Vénusz étolaj

só, bors

opcionálisan: sonka, paradicsom, vöröshagyma, medvehagyma, bacon  (de bármit beletehetsz, amit egy rántottába is bele tudnál képzelni)

A húsos és keményebb (paradicsom, vöröshagyma) hozzávalókat olajon megpároljuk, közben 180 fokra előmelegítjük a sütőt. A tojásokat felütjük, sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a tejszínt, habosra keverjük, és belekeverjük a sajtot. Ráöntjük a párolt hozzávalókra a tojást, és betesszük a sütőbe 10-12 percre. Pirosra sütjük. A végén apróra vágott medvehagymát szórunk rá. 

Tipp: Aki nem szereti a medvehagyma túlságosan erőteljes ízét, az belekeverheti a tojásos masszába is, ugyanis sütés során sokat veszít az aromájából. 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top