Húsvét

Nagy ügyet csinálsz a húsvétból vagy sem?

Ünnep, és a gyerekek tavaszi szünete is egybeesik vele. Vannak, akik nagyon készülnek rá, egy rakat édességet vesznek, sütnek, főznek, megint mások pedig letudják egy vállrándítással. Te hogyan készülsz?

A vallásos embereknek a húsvét egészen mást jelent, mint azoknak, akik egyáltalán nem foglalkoznak a nagypéntekkel, a böjttel, nem mennek misére. Viszont nem hiszem, hogy sokan vannak, akik sonka és tojás nélkül el tudják képzelni az ünnepet. Amikor a gyerekeim kicsik voltak, mindig nagyon be voltam sózva, szorítottam, hogy legyen jó idő, csokitojásokat dugdostam el a kertünkben, vettem apró ajándékokat, feldíszítettem a lakást barkákkal, festettünk tojást. Ezek olyan jó kis gyerekprogramok voltak, amit mindhárman nagyon élveztünk, és öröm volt látni az arcukat, amikor megtaláltak egy-egy ajándékot. Mióta megnőttek, nem igazán érdekel a húsvét, bár apró ajándékot mindig kapnak, jellemzően csokit és könyvet, vagy csokit és egyéb olyan cuccot, amire éppen vágynak. A tojásfőzés megmaradt, de a húsvéti sonkát ki nem állhatják. Lehet, hogy idén először nem is főzök. Nem lustaságból, csak nem tudom kivel megetetni, szóval minek. Élő állatot soha nem ajándékoztam, az szerintem barbárság, de az ismerőseim körében sem dívik, szerencsére.

Idén a fiam egy pólót kap, emlékszem melyikre mondtam azt neki a múltkor, hogy majd egyszer megveszem neked, a lányom pedig már ki is nézte, meg is mutatta, hogy mit szeretne. És nem lehetnek elég nagyok ahhoz, hogy csokit is kapjanak, hiszen a csokit mindenki szereti, gondoljatok csak Gombóc Artúrra. De semmi túlzás nem lesz, és locsolkodni sem szoktak, csak engem locsol meg a fiam meg az anyukámat, soha nem ment senkihez sem, kicsi kora óta ódzkodott ettől. Pedig szerintem az egy nagyon jó buli, ha a gyerekek összefognak, és elmennek együtt az ismerősökhöz, verset mondanak, meg hasonlók. A vízzel való locsolás már nem a kedvencem. Volt belőle részem éppen elég vidéken, amikor még a szüleimmel ott töltöttük a húsvétot.

Csokisokk?

Az egyik ismerősünk azt a taktikát választotta, hogy ilyenkor minden csokit felvásárol, és a gyerekei annyi édességet tömhetnek magukba, amennyit csak bírnak. Ha két napon keresztül nem esznek mást, csak csokit meg cukrot, azt sem bánja, viszont egyébként nem ad nekik édességet, ez alól csak a Mikulás kivétel. Nem biztos, hogy ez jó, de nyilván senkinek sincs joga mások nevelési elveit bírálni.

A barátaink egyik évben vettek egy élő nyulat, ami aztán egészen őszig szabadon rohangált a kertjükben, és szuper aranyos volt, de a gyerekek megunták, és ősszel elajándékozták. Állítólag nagy volt a felelősség, tekintve, hogy minden nap enni kellett adni neki. Őszintén szólva nem értettem, hogy ez miért nem volt evidens a szülőknek már akkor, mikor gondolkozni kezdtek az állat megvásárlásán, de mindegy. A gyerekeik alig vették észre, hogy egyik napról a másikra nincs már nyúl…

Igenis van szerintem egy bája annak, hogy ilyenkor összejönnek a rokonok, barátok, beszélgetnek, iszogatnak, esznek, jól elvannak. Bizonyos értelemben szomorú, hogy ez a fajta összetartás már ritkább, és a hagyományokat rég nem őrizzük. És itt biztosan nem a büdös pacsulival való locsolkodásra célzok…

Mennyit költesz a húsvétra?

Egy finomabb sonka már önmagában nem olcsó, kalács, tojás, egyéb ételek: az ünnepek táján mindenki kitesz magáért egy kicsit anyagilag. Ehhez jönnek a gyerekek ajándékai, én például az unokahúgomnak és az unokaöcsémnek is veszek egy hatalmas csokit minden évben – pedig ők már felnőttek.

Te mennyit költesz a húsvétra?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top