nlc.hu
Húsvét

A húsvéti szimbólumok jelentése

Mit is ünneplünk húsvétvasárnap? – ezt jelentik a húsvéti szimbólumok

A nyúl volt előbb, vagy a tojás? Vagy valami egészen más? Miről is szól a húsvét voltaképpen? Ma is szimbólumok és szokások tucatjai veszik körül ezt a szép tavaszi ünnepet, amiket mind nagyon szeretünk, de eredeti jelentésüket sokszor nem is ismerjük már.

A húsvét tele van jelképekkel és szokásokkal, amelyek alapvetően két dologra emlékeztetnek. Az egyik Jézus Krisztus halála és feltámadása, mellyel a keresztény hit szerint Isten fia megváltotta az emberiséget bűneiből, és ezzel a példa nélküli csodával az új és örök élet reményét és lehetőségét adta az emberiségnek. Ez a hit ma is százmillióknak jelent lelki és szellemi támaszt a legmélyebb, legnyomasztóbb félelem, a halál és az értelmetlen elmúlás gondolata ellen, nem csoda hát, hogy igen gazdag szimbólumrendszer övezi. Másrészt a dermedt télből újjászülető természet első pezsdülését, az újra induló, termékeny életet üdvözlik a különféle húsvéti rítusok és szimbólumok.

Mindkettő fontos, mély értelmű és jelentőségteljes dolog, és ezek teszik a húsvétot életigenlő örömünneppé hívők és nem hívők számára egyaránt. Mivel a húsvéti szimbólumokat szívesen használjuk mindannyian, és a rítusaiban is gyakran részt veszünk, nézzük át, mi a mélyebb jelentésük ezeknek!

Mit is ünneplünk Húsvét vasárnap? – ezt jelentik a húsvéti szimbólumok

A megváltás és az új élet ünnepe

Az ünnep időpontjának megválasztása már önmagában is szimbolikus: a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni első vasárnap kerül rá sor. Tehát bár húsvét vasárnapja a feltámadás ünnepe, mégsem Jézus feltámadásának pontos évfordulóján van, hanem olyan napon, amely a csillagászati tavasz beköszöntéhez és a Hold járásához kötődik – hiszen március 21-től az éjjelek rövidebbé válnak a nappaloknál, és ezzel a telet felváltja a tavasz – vagyis Jézushoz hasonlóan feltámad a természet is. Ebben az időszakban számos pogány tavaszünnepet tartottak: a legjelentősebbet talán a germán tavaszistennő, Ostra nevének szentelték, akit gyakran ábrázoltak tavaszi virágokkal, indákkal körülvéve, tojással a kezében, lábánál nyulakkal, felette madarakkal és tavaszi virágokból font koszorúval a fején.

Mit is ünneplünk Húsvét vasárnap? – ezt jelentik a húsvéti szimbólumok

A tojás a világot és a termékenységet egyaránt szimbolizálja ősidők óta (és a szapora nyulak is a termékenységet jelentik), a virágok és madarak pedig az újjászületés szimbólumai. Ostrának a legenda szerint volt egy különleges madara is, amely színes tojásokat tojt, és amit egyszer a gyerekek szórakoztatására nyúllá változtatott: azóta tojnak tavasszal a nyulak színes tojásokat. És ezzel már meg is van a húsvét legfontosabb szimbólumainak eredete is. Ha még hozzávesszük, hogy Oster istennő neve mennyire hasonlít a német Oster és az angol Easter elnevezéshez (mindkettő húsvétot jelent), akkor már jól látható, hogy fonódnak egymásba a pogány tavaszünnepek és a keresztény világ számra legfontosabb örömhír üzenetei húsvét napján. Ezen az orosz húsvéti üdvözlőlapon például Jézust és a húsvéti feltámadást egy tojásba rajzolták:

Mit is ünneplünk Húsvét vasárnap? – ezt jelentik a húsvéti szimbólumok

Ez a jelentése a húsvéti piros tojásnak

Egy pár szót külön is megérdemel a húsvéti piros tojás. A piros szín a keresztények számára Jézus kiontott vérét szimbolizálja, a megváltást és az új életet jelképezi, maga a tojás pedig ősidők óta nagyon mély jelentőségű szimbólum az ember számára: sok nép mitológiája szerint egyenesen tojásból született meg az egész univerzum. Az inkák szerint az emberiséget három tojásból alkotta meg a teremtő isten, az egyiptomiaknál pedig maga Ré, a Napisten született tojásból. A kínaiak szerint a teremtő erő egy sötét, tojás alakú káoszban élt, és miután tizennyolcezer év múltán a tojás kettétört, a tiszta és világos részből lett az ég, a nehéz és tisztátalanból pedig a föld, amit jól ismert jin-jang szimbólum jelképez ma is.

Mit is ünneplünk Húsvét vasárnap? – ezt jelentik a húsvéti szimbólumok

A finnek is tojáshoz kötik a világ eredetét a Kalevalában, ahol a “Tört tojásnak alsó fele válik alsó földfenékké, tört tojásnak felső fele a felettünk való éggé, sárgájának felső fele fényes nappá fenn az égen, fehérjének felső fele a halovány holddá lészen”. Hazánkban már az avarkori sírokban is találtak festett, karcolt díszű tojást, ami szintén azt mutatja, hogy a tojás őseink számára is valami igen fontos dolognak a jelképe volt.

A húsvét vasárnapján feltört piros tojásnak külön jelentést is tulajdonítanak: ez Jézus sziklasírjának feltörését szimbolizálja, a nagypénteken vízbe csurgatott tojás pedig varázserővel bírt, és ebből próbálták megjósolni a jövő évi termést a gazdák, a küszöbre helyezett tojástól pedig a lányok “tudakolták meg”, ki lesz a jövendőbelijük.

Egyszóval egy sor fontos dologhoz kell a tojás, így nem csoda, ha ez a húsvét egyik legfőbb szimbóluma.

Olvass még húsvéti hagyományokról az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top