Húsvét

Csak szombaton lesznek nyitva a boltok, hatalmas sorokra lehet számítani

A legtöbb bolt nagypénteken, húsvétvasárnap és húsvéthétfőn is zárva lesz.

A húsvéti ünnepek négy olyan pihenőnapot, hétvégét, munkaszüneti napot jelentenek, amikor három napon át az üzletek zárva lesznek – mondta az InfoRádióban Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

Fotó: MTVA / Oláh Tibor

Fotó: MTVA / Oláh Tibor

A hosszú hétvége alatt csak szombaton lehet majd bevásárolni. „Mindez azt jelenti, hogy ahogyan az elmúlt napokban, szombaton is óriási forgalomra lehet számítani. Aki tehette, megpróbált már eddig bevásárolni, viszont aki az utolsó napokra hagyja, a szokásosnál sokkal hosszabb sorban állásra számíthat” – tette hozzá Vámos.

A kereskedők haszna viszont nagyobb lehet, mint az előző húsz évben bármikor. A márciusi-áprilisi hónapokban amúgy is rendre megugrik a forgalom, a jó időben sokkal többet vásárolnak a családok, ugyanakkor az év gyengébb hónapjai (január-február) után jelentős a fogyasztási többlet, aminek 50-60 százalékban a húsvét: a nagybevásárlás és az ajándékvásárlás az oka.

Vámos György elmondta: a jogszabályok szigorúan és pontosan meghatározzák, hogy mely boltok lehetnek nyitva. „Nagypénteken, húsvétvasárnap és húsvéthétfőn a boltok nem nyithatnak ki. Kivételek persze vannak: benzinkút, virágbolt, édességbolt, illetve a nonstop kis üzletek, ahol a vállalkozó, illetve családtagja áll a pult mögött” – magyarázta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top