Húsvét 2011

Drága tyúktojás helyett itt a gumitojás

Húsvét előtt jogos a kérdés: Van-e olcsóbb megoldás a hatvanforintos tyúktojásnál? Végigzongoráztuk a lehetőségeket a strucctojástól a tojásporon át egészen a mesterséges tojásig.

Pattogó gumitojás
Az elsők között találtunk rá a legbizarrabb megoldásra, amit a kínaiak találtak ki. Hihetetlenül hangzik, de nemcsak a márkás napszemüvegeket és ruhákat, de még a tojást is lehet hamisítani. A végeredmény viszont ehetetlen, mivel többek között paraffinból, zselatinból és még legalább tucatnyi vegyi anyagból állítják elő, viszont ránézésre megkülönbözhetetlen az igazitól. Először a sárgáját formázzák meg, majd egy formába teszik, és köré öntik a folyékony fehérjeutánzatot, végül ráfolyatják a tojáshéj alapanyagát, ami úgy szárad rá, mint a házi bonbonokra az olvasztott csoki. A folyamat így néz ki:

Az egyetlen pozitívum, amit el lehet mondani erről az ételnek látszó tárgyról, hogy jobban bírja a gyűrődést, mint a tojás, a sárgája úgy pattog, mint egy pingponglabda. Piros tojásnak vagy áprilisi tréfának viszont alkalmas lehet, ha van ismerősünk, aki épp most jön haza Kínából, és hoz nekünk párat.

Drága tyúktojás helyett, itt a gumitojásA reális alternatíva?
Ilyen lehet a strucctojás. Ami még ha drágább is, mint a tyúktojás, sokkal nagyobb, és talán gazdaságosabban kijövünk belőle. Különböző struccfarmokon 2500-3000 forintért árulják az étkezési strucctojás darabját. Miután ebből egy darab huszonöt tyúktojásnak felel meg, így száz forintra jön ki egy tyúktojásnyi rész az olcsóbbikból. Ezek alapján nem várható különösebb roham a struccfarmokon, főleg hogy elég nehéz lenne elosztani a locsolók között.

Kaszinótojást fürjtojásból?

A libatojással sem jártunk több szerencsével, annak háromszáz forint darabja, a fürjtojás viszont már kijöhet tizenhat-harminc forintból is, viszont aprócska. Ha a súlyát vesszük alapul, akkor legalább öt fürjtojásból jön ki egy tyúktojásnyi. Viszont ha darabra megyünk, akkor lehet benne fantázia. Bár sejtjük, mit szólnának a locsolni érkező rokonok, ha egy piros tyúktojás helyett egy minitojást nyomnánk a kezükbe. Valószínűleg akkor sem tűnnénk jobb fejnek, ha azzal biztatnánk őket, hogy feleannyi benne a koleszterin, és sok vasat és vitamint tartalmaz. A kaszinótojást pedig elég pepecs munka lehet összeállítani belőle.

„Védett” tojást ne lopj!
Miután a háziasított madarakat kizártuk, megkérdeztük, mi a helyzet a vadmadarakkal, végül is a vadlúd nem áll olyan távol a libától. „Vadon élő madarak tojásait ma már nem szokás összeszedni, és tilos is, mert mindegyik védett – ábrándított ki minket rögtön Orbán Zoltán, a Magyar Madártani Egyesület munkatársa. – A védettségre azért is volt szükség, mert a múlt században a hatvanas-hetvenes évekig Magyarországon nagy divat volt a tojásgyűjtemények készítése, és sok madárfaj az illegális tojásgyűjtők miatt került a kipusztulás szélére. A kerecsensólyom vagy a túzok tojásaiért nagy pénzeket fizettek Nyugat-Európában is.”

Akkor mégis mi lehet a megoldás? Hogyan cselezzük ki a hatvanforintos tyúktojást? Orbán Zoltán szerint talán a gyöngytyúk tojásainak fogyasztása lehet a megoldás. „Amikor állatkertben dolgoztunk, ahol félvadon tartották őket, nyolcvan-száz tojást is lehetett találni egy helyen, ahová nyolc-tíz madár folyamatosan összetojt. Ez rengeteg tojás” – mondja a szakember. Utánanéztünk hát, hogy mennyi egy gyöngytyúktojás. Nos ennek tavaly még ötven forintért kínálták darabját az apróhirdetésekben, de idén már ez is nyolcvan forint. Az állatkertbe pedig nem járunk fosztogatni.

Persze pár száz évvel ezelőtt nem lógtunk volna ki a sorból, ha vízimadarak fészkeiből csemegéztünk volna. A nagy folyamszabályozás előtt, amikor a Duna–Tisza köze egy óriás láp volt, akkor a szegény emberek ették azt a mérhetetlen mennyiségű tojást, például a récetojást, a bíbictojást.

Készül a gimitojás
Készül a gumitojás

Tojáspor: a sütiktől a rántottáig
Utolsó reménysugárként a tojáspor után kezdtünk nyomozni, hátha legalább a húsvéti süteményeket kihozhatjuk vele olcsóbban, mivel por formájában a tojás tizennyolc hónapig eláll. „A drágulás miatt egy-két hét alatt elfogytak az olcsóbb készletek nemcsak nálunk, hanem egész Európában. A multinacionális sütőipari cégek és egyéb nagyfelhasználók elkapkodták, hogy alacsonyabb áron jussanak hozzá” – tudtuk meg dr. Szentirmay Andrástól, a Bábolnai Tojásfeldolgozó és Porító Üzemet működtető EcoMotive Élelmiszer-ipari Kft. ügyvezetőjétől. Az olcsóbb készletekből egyébként 28-31 forint közötti áron jött volna ki egy tojás, miután kilója 2600-2800 forintba került egy-két hete. Egy kiló tojáspor egyébként tojásmérettől függően 88-94 darab tojást tartalmaz.

„A húsvéti ünnepkör hagyományosan jellegzetes ételeit, például a főtt tojást egyébként sem lehet előállítani tojásporból, de süteményekbe, palacsintába, pudingokba valóban használható otthon is. Akár rántottát is lehet belőle készíteni, én kóstoltam, de nekem személy szerint nem ízlett, viszont panírozásra nagyon jó” – sorolta a felhasználási lehetőségeket dr. Szentirmay András, és mint kiderült, a tojásport szinte csak ipari célra vásárolják, az otthoni felhasználás nálunk egyáltalán nem jellemző, inkább cukrászdákban, pékségekben sütnek vele. Készítenek viszont kifejezetten otthoni használatra szánt termékeket is, például különböző palacsintaporokat, panírporokat és ízesített folyékony rántottakeverékeket.

Árcsökkenés jön?
A végeredmény az, hogy még mindig a tyúktojás a legolcsóbb, kérdezősködésünk mégsem volt hiábavaló, miután Szentirmay András szerint húsvét után várhatóan csökken majd a tojás ára. Ilyenkor ugyanis a nagy kereslet is felhajtja az árat, és az ünnep után általában enyhe árcsökkenés következik. A tapasztalatok legalábbis ezt mutatják, úgyhogy áprilisban rajta tartjuk a szemünket a tojásos polcokon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése