nlc.hu
Igaz vagy hamis?
Paul McCartney évtizedek óta halott

Paul McCartney évtizedek óta halott

A Beatles tagjaként ismertté vált és lovaggá ütött zenész-énekes állítólag még a hatvanas években meghalt, azóta pedig egy hasonmás járja helyette a világot.

A híresztelés alapját az 1969-ben megjelent Abbey Road című album borítója, illetve több szám címe képezi. A lemezborítón a Beatles tagjai egymás után haladnak át az Abbey Road zebráján. A menet élén John Lennon halad, aki fehér ruhájával egyértelműen a papot jelképezi, szakálla és haja pedig Jézus Krisztusra utal. Őt követi Ringo Starr, aki fekete ruhájában a gyászt szimbolizálja

A jól értesültek szerint az eset 1966 novemberében történt, McCartney január 7-én a brit M1 autópályán halálos autóbalesetet szenvedett. Az együttesnek a menedzsment tiltotta meg, hogy beszéljenek a dologról, ők azonban a lemezborítón, illetve egyes dalokban elrejtett utalásokkal igyekeztek üzenni a rajongóknak.

Az esetet egy 1969. szeptember 17-én az iowai Drake University diáklapjában megjelent cikk repítette a köztudatba. Az „Is Beatle Paul McCartney Dead?” épp az ilyen és ehhez hasonló információmorzsákból próbált következtetéseket levonni.

Az üggyel kapcsolatban a hivatalos cáfolat nem hangzott el, azonban Derek Taylor, az együttes sajtósa 1969. október 10-én reagált az addigi pletykákra, elárulva, hogy már évek óta kapnak hasonló kérdéseket a sajtótól. Maga McCartney a kilencvenes években foglalkozott utoljára az üggyel, amikor 1993-ban kiadta a beszédes című Paul Is Live albumát.

Az összeesküvés-elmélet gyenge lábakon áll már csak azért is, mert az állítólagos McCartney-hasonmásnak bizonyára előkerültek volna rokonai, családtagjai az elmúlt évtizedekben.

Emellett, a koncepció hívei egy állítólagos Ringo Starr-interjúra szoktak hivatkozni, amelyből kiderül, hogy McCartney halálát hogyan tusolták el, a gond csak az, hogy az interjút közlő World News Daily afféle korai Hírcsárdaként vállaltan kitalált híreket publikált csupán.

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top