A legtöbb dologban Panka lányom a szöges ellentétem, de azt hiszem, hogy jól passzolunk, kiegészítjük egymást. Nemsokára 14 éves, de nagyon gyakran meglep azzal, hogy milyen éretten lát dolgokat. Sokszor megjegyzem magamban, hogy lényegesen jobb emberismerő, mint a felnőttek többsége, és őszintén irígylem a rendíthetetlen nyugalmát. A szeme általában mosolyog, és legtöbbször be nem áll a szája, ömlik belőle a szó, a nevetés, a jókedv, vagy a felháborodás, mindenesetre csacsog, mesél és beszélget, szóval remek társaság. Csak ritkán van olyan, hogy szóba sem akar állni velem, de olyankor pontosan tudom, hogy nem rám haragszik, egyszerűen csak nyűgös, fáradt, vagy valami egészen más foglalkoztatja. Elképesztően bátor, szinte semmitől nem szorong, és magamban mindig megjegyzem, hogy Panka nagyon szerencsés, mert sem az apja, sem az én rossz tulajdonságaimat nem örökölte, csak a jókat kapta.
A szeretet és a bizalom az alapja a kapcsolatunknak (fotó: Thinkstock)
Vidám teremtés, aki pontosan tisztában van az értékeivel, gondolkodás nélkül kiáll másokért és magáért is, és kicsi kora óta isteni humora van. Ha valami idegesít benne, akkor az az időnkénti lustasága és az az őrült nyugalma, amivel néha teljesen kihoz a sodromból. Például, amikor felvételizni mentünk, akkor én halálra idegeskedtem magam, de ő kicsit sem volt izgatott. Azt mondta, vagy sikerül, vagy nem, ez nem a világ vége, kicsit sem aggódik, lesz, ami lesz. Még a lámpalázat sem ismeri hírből sem! Néha nem tudom eldönteni, hogy ez áldás vagy átok? Éppen a minap árulta el nekem, hogy imád dolgozatot írni, mert az olyan izgalmas, és mindig nagyon élvezi, függetlenül a végeredménytől, vagy attól, hogy tudja-e az anyagot. És mindennel olyan halált megvető bátorsággal néz szembe, ami nagyon komoly önbizalomra vall, miközben kicsit sem beképzelt. A magam részéről maradéktalanul elégedett vagyok vele, mert nagyon jó fej kiscsaj, és egyáltalán nem hasonlít rám azokban a dolgokban, amit én viszont utálok magamban. Én mindenen szorongok, egyáltalán nincs önbizalmam, és halálra aggódom magam egy csomó olyan dolgon is, amin nem kellene…
És akkor most jöjjön a lányom véleménye rólam:
„Azt szeretem a legkevésbé anyában, hogy hirtelen iszonyú dühbe tud gurulni, de szerencsére ez nem tart sokáig. Általában jókedvű és a legtöbb dolgot megteszi, amit kérek tőle. A mániája a rend és tisztaság, amit én is nagyon szeretek, csak megcsinálni nincs kedvem. Azt is bírom benne, hogy bármit el lehet mondani neki, még a legjobb barátnőm is odavan érte. Anya mindent megold, ezt sokszor szokta is mondani nekem, hogy ne aggódjak, mert minden rendben lesz, elrendezi, ha baj van. Néha nem is rám dühös, de ha ilyenkor velem veszekszik, akkor mindig bocsánatot kér utána, mert szerinte igazságtalan rajtam kitöltenie azt a dühöt, amit más iránt érez. Anya is szokott fáradt lenni, meg nyűgös, olyankor szól, hogy ne nyektessem hülyeségekkel, de sokszor szokott velem játszani meg viccelődni is. A kapcsolatunk alapja a bizalom, és hogy nem csapjuk be egymást, mindketten utáljuk a hazugságot. Tudom, hogy anya engem meg a bátyámat szereti a legjobban a világon, és kicsi koromban egy percet sem szerettem nélküle lenni, ő mindig azt meséli, hogy a terhessége 41 hetének a végén szedtek ki a hasából, mert, ha rajtam múlt volna, akkor sosem jövök ki onnan. Ja, azt még nagyon nem szeretem, hogy simán koppant egyet a fürdőszobaajtón és már ott is van, szerinte nem ciki, hogy én éppen zuhanyzom, de én ezt utálom, mert nagyon szégyenlős vagyok, mondjuk, én simán bemegyek, amikor ő fürdik. Általában megbeszéljük a dolgokat, és nincs köztünk harag, de egy perc alatt remekül össze tudunk veszni bármin, ami 5 perc múlva már feledésbe is merül. Anya egyébként mindenét kölcsönadja nekem, soha nem mondja azt, hogy szó sem lehet róla, még a kedvenc rúzsát is. Viszont nagyon félt, sokszor nem enged el olyan helyekre, ahová másokat viszont simán elengednek a szüleik, de ezt már megszoktam, mert utólag sokszor kiderült, hogy jól tette. Mindig meg kell mondanom, hogy hová megyek és kivel, pontosan mikor érek haza, ezen sokszor csodálkoznak az osztálytársaim, de ez nekem természetes, és valószínűleg én is meg fogom kérdezni a lányomtól, ha egyszer lesz gyerekem.”
Szponzorált tartalom
