Elmondjuk, miért ne autóval vidd a gyereket az iskolába

K.G. | 2023. Augusztus 30.
Ha muszáj autóval menni, mert túl nagy a távolság, vagy olyan zordak az időjárási viszonyok, akkor legalább fogjatok össze a környéken a többi szülővel, hogy ne egy gyereket vigyetek el reggel – már ennyitől is csökkenne az autós őrület a sulik előtt.

Jövő héttől újra várható, hogy az iskolák környékén megbénul reggel és délután a forgalom, a csillárról is autók lógnak, akár el is állnak egy egész sávot, ha épp olyan szerencsétlen a suli épületének az elhellyezkedése. Az iskolába autóval járó szülők sok bosszúságot okoznak, sőt, olykor veszélyeztethetik a gyerekeket is. Egy apuka elmondása szerint például pont ez történik a saját gyereke iskolájánál: 

„Szinte mindennap felhúzom magam azon, hogy milyen kaotikus állapotok uralkodnak az autók miatt az egyik megyeszékhely nagy általános iskolájánál. Bár van vendégparkoló, illetve néhány utcai parkolóhely is a suli előtti négysávos út mellett, reggelente és délután négy óra körül rendre olyan sok a gyerekét kocsival fuvarozó szülő, hogy a külső sávban is sorban állnak vészvillogózva. A gyerekek meg úgy szállnak ki-be a kocsiból, hogy mellettük 50-60-nal halad a forgalom.

Balesetveszélyes és bosszantó. Főleg úgy, hogy a központban lévő iskolától a város legtávolabbi pontjai sincsenek négy-öt kilométernél távolabb, a többség pedig nyilván ennél sokkal közelebbről jár be.

Valószínűleg nagyon sok család 10-15 perces úttal letudhatná a bejárást gyalog vagy biciklivel, ráadásul elég kiterjedt a kerékpárút-hálózat, így az infrastruktúra hiányára hivatkozni sem jó kifogás. Nyilván van olyan, hogy mi is kocsival megyünk, de mindig azt érzem, hogy körülményes, lassú, pazarló és nem környezetbarát az egész, ezért az esetek zömében bringázunk vagy rollerezünk. Szerencsére a gyerek is szereti, sőt, néha követeli a biciklit, és rajtunk kívül sokan vannak olyanok, akik nem »anyataxival» érkeznek a suliba, majdnem mindig fullon van az iskolai biciklitároló.”

Mi a gyerek érdeke?

Az iskolakezdés azt is jelenti a városokban – Budapesten biztosan –, hogy megint kezdődnek a reggeli és délutáni dugók, ami nemcsak annak köszönhető, hogy visszatértek a nyaralásból az emberek, hanem annak is, hogy az iskolába, óvodába autóval viszik a gyerekeiket. De nemcsak emiatt mondjuk azt, hogy aki teheti, ne autóval vigye a gyerekét iskolába, hanem azért is, mert egyáltalán nem mindegy a légszennyezés mértéke sem.

Egyet kell értenünk a Levegő Munkacsoporttal, akik Facebook-posztban osztották meg a véleményüket: „A gyerekek érdeke (szerintünk), hogy minél kisebb légszennyezés érje őket. Az iskolák előtt nem ritkán negyed 8 és 7:59 között olyan mértékű a légszennyezés, mint egy alagútban, ahol csak a két végén van szellőzés. Ezért az iskola utcájának tabunak kellene lennie. Ha valaki mégis autóval viszi a gyerekét, annak máshol kell kitennie, hogy onnan a gyermek besétálhasson az iskolába.”

Képünk illusztráció (Forrás: Getty Images)

Kiss & Ride parkoló

A Levegő Munkacsoport egyébként a Kiss & Ride parkolók ellen szólalt fel a Facebookon, ugyanis az ezt hirdető közlekedési táblák több iskolánál is felbukkantak. A Kiss & Ride lényege, hogy ne parkolj hosszan az iskolánál, csak adj egy puszit a gyereknek és engedd útjára, aztán minél hamarabb állj odébb az autóddal. A Levegő Munkacsoport szerint:

„Kiss & Ride parkolóknak egyetlen előnye, hogy nem a forgalmi sávban áll meg a szülő, amíg csemetéje kiszáll. Ennyi az előnye, és akkor jöhetnek a hátrányok:

Természetesen vannak olyan esetek, amikor nem lehet autó nélkül mozdulni, például, ha nincs a faluban iskola és muszáj másik településre vinni a gyereket, akkor jogos lehet az autóval iskolába járás, de azért mind tudjuk, hogy a többségnél nem ez a helyzet. Általában azért autóznak az iskolába a családok, mert a szülők autóval mennek dolgozni és előtte kidobják a gyereket a sulinál. Vagy azért, mert sok a gyerek és a cucc, egyszerűbb autóval elszaladni az iskolába reggel és menni értük délután.

Esetleg azért, mert gyorsan kell átérni a különórára a suli után, ami BKV-val elég nehézkes lenne, mert a buszok és villamosok makacsul ellenállnak a gyors közlekedés eszméjének, ami azt jelenti, hogy bárhová elérni Budapesten belül is mindig 45 perc. Az is, ami autóval maximum 10 perc lenne.

A Levegő Munkacsoport még hozzáteszi az autózás indokaihoz: „A szabályok rendszerszintű kijátszása is felelős érte. Lásd: egy osztályban nem ritka, hogy a fele gyerek nem is körzetes, a szülők meg messziről hordják őket autóval. A körzetes gyerekeknek nyilván nem megerőltető az a 700 méter séta akár egyedül, akár a szülő kezét fogva.” Megértjük az indokokat az autóval közlekedésre, de ettől még nem lesz jó ez a szokás, és tenni kellene ellene valamit a saját és a gyerekeink érdekében.

Lennének alternatívák

De hogy ne csak a levegőbe beszéljünk, hoztunk alternatívákat is az autó helyett. Ezeket nem lehet egyedül megvalósítani, az egyéni felelősségvállalás mellé szükség lenne a döntéshozók felelősségvállalására is. Amit mi tehetünk, az a fentebb említett közös gyerekfurikázás, vagy az, amit Pécsett valósított meg egy holland férfi: a Bicibusz. A Bicibuszhoz is össze kell állni a családoknak, és konvojban vinni több gyereket biciklivel az iskolába felnőtt kísérőkkel, majd hazahozni. Közösségformáló ereje is elég erős, és így nagyobb biztonságban mehetnek a gyerekek a bicajjal iskolába.

Ha viszont a biciklizés nem opció valamiért – például mínusz 20 fokban csak a hardcore bicajosok pattannak kerékpárra –, vagy olyan nagy a távolság, hogy nem jöhet szóba a bicikli, akkor jól jönne az iskolabusz lehetőség, ami jelenleg nem igazán létezik Magyarországon. Pedig az ötlet remek, amit nyugatabbra tőlünk már rég megvalósítottak, hogy egy-egy közeli csomóponton összeszedi reggel a gyerekeket az iskolabusz és ugyanígy délután is visszautaztatja őket. Hogy itthon mi az akadálya, arra csak tippelni tudunk: nincs, akit érdekelne a kérdés, és nincs, aki pénzelné.

A Levegő Munkacsoport is olyan alternatív megoldást ajánl az iskoláknál kialakított Kiss & Ride parkolók helyett, amihez vezetői szinten kellene kézbe venni ezt az ügyet: „Ehelyett az iskolautcák program országos megvalósítása lenne a cél. Az iskola utcájába a reggeli és a délutáni csúcs idején kizárólag az ott lakók hajthatnak be, szülők, csemetéjüket autóval hozva nem. Gyalogosan, kerékpárral, közösségi közlekedéssel érkezve a gyerekek mentális képességei is javulnak a hátsó ülésen üldögéléssel szemben.”

Exit mobile version