Frontember
Nem tud észrevétlen maradni – de csöndben sem. Beosztástól, pozíciótól függetlenül egész nap csacsog, nonstop „sztoriban van”, ha épp nem beszél, akkor fütyörész, trillázik vagy az ujjaival dobol. Ő a közösség önjelölt „arca” és hivatásos megmondóembere, mindenről határozott véleménye van – és kényszere is, hogy ezt folyamatosan plénum elé tárja. Képtelenség nála jobban tudni valamit, máshogy gondolni egyenesen főbenjáró bűn. Imád szerepelni, fontos lenni, alapvetően lelkes és elhivatott, minden megnyilatkozása maga a nagybetűs prezentáció – a retorikájával a tudásbeli foghíjakat is eredményesen palástolja. Szuggesztív, hebrencs és nárcisztikus, a határidőkkel nagyvonalúan bánik – nem árt óvatosnak lenni vele.
Tipp: Legyenek világos határvonalak – puszta udvariasságból sem kell napi több órára mosolygós hallgatósággá válni a kedvéért az unásig ismert beszámolói alatt. A bizalmas információkkal bánjunk csínján a jelenlétében, és lássuk el bőségesen feladattal, minimalizáljuk az üres óráit. Vigyázzunk, mert sértődékeny – sose oktassuk ki, higgadtan érveljünk, ha vitába keveredünk vele. Ne hagyjuk, hogy a munkahelyet kiskocsmává változtassa, és igyekezzünk következetesen számon kérni, ha feladattal bíztuk meg.
Karót nyelt
Mosolyogni ritkán látni, néha irritálóan kimért, semmiféle pajtáskodást, bizalmaskodást nem tűr, de az alapvető „társasági szabályokat” tisztelettudóan betartja. Szemüveges, és a zakóit a vállára terítve hordja. Kínosan rendmániás. Katonatiszteket megszégyenítően szigorú, mégsem agresszív, a precizitása és a gondossága projekteket menthet meg. A magánélete hétpecsétes titok, az íróasztalára kihelyezett családi fotókból lehet csak erre-arra következtetni. Sosem veszti el a fejét, felelősségteljes és higgadt, de sótlan, azaz unalmas munkatárs. Nem törtető karrierista, de bőségesen megdolgozik az előléptetésért.
Tipp: A főnök jobb keze: megbízható, elhivatott és nagy teherbírású. Mégis érdemes alkalomadtán kibillenteni a szerepéből. Bár nem szereti a meglepetéseket, méltányolja a figyelmességet, a prémiumot, a nőnapi szál virágot vagy a névnapi gesztusokat. A humora sajátságos, de ha kitartóak vagyunk, egészen bele tudunk szeretni.
Alamuszi nyuszi nagyot
Nyájas, bizalmaskodó, együttérző – a kirakatban maga a megtestesült jóság és áldozatkészség. A háttérben óriási fabulátor, minden sztori tőle indul és hozzá érkezik, mágnesként vonzza a pletykákat, és nemcsak továbbsúgni, gyártani is imádja őket. És akkor már hozzátoldani, kiszínezni sem rest. Sértődékeny, és kikéri magának, ha rosszindulattal, lepcsesszájúskodással vádolják. Az ártatlanság mintaszobra – naná –, miközben a legnagyobb energiavámpír és manipulátor, akit az utunkba sodor a jó szerencsénk. Szappanoperákba kéredzkedő karakter, kötéltáncot jár, aki a bizalmába fogadja. Viszont rövid idő alatt fel- és kiismerhető, így a játékszabályokat onnantól már a közösség írja.
Tipp: Erőn felüli kihívás, gyakorlatilag képtelenség semleges viszonyt kialakítani – jó viszonyt ápolni vele pedig ugyanakkora rizikó, mint rosszat. Ne próbáljuk „nevelni” vagy rendre utasítani, úgyis képtelenség szembesíteni egynémely jellemvonásával. Határozott és kíméletlen, ezt sose felejtsük el – viszont következetes és kiszámítható, erre alapozva már talán könnyebb dolgunk van vele.
Tyúkanyó
Nemcsak jóságos, de a főztjét is receptre íratnánk. Szinte naponta hordja be a munkahelyre a házi finomságot, legyen az sütemény vagy jóféle disznótoros. Ideális „hallgatóság”, mindenféle lelki csipkére van ideje és kapacitása (érdemi jó tanácsért is hozzá ajánlatos fordulni), de párhuzamosan képes a munkájában is precíz és tüchtig lenni – a lojális dolgozó prototípusa. A közösségi pletykálkodásba sosem merül nyakig, óvatosan fogalmaz, mégis mindenki bizalmasa. Sosincs betegszabadságon, a túlórázás élharcosa (kiderül: néha hétvégén is bejár), panaszkodni csak ritkán, viccelődve szokott, a nehézségeit ugyanolyan diszkréten és szemérmesen kezeli, mint a sikereit.
Tipp: A közösség önkéntelenül is lelki szemetesládának vagy szívességbanknak használja, gyakran fel sem tűnik, ha túlterhelt vagy beteg. Jóféle mártír, és túlzóan áldozatkész – óhatatlan, hogy így vagy úgy vissza ne éljen ezzel a vezetőség vagy a kollégák. Mindig köszöntsük meg, és ne mulasszuk el meghálálni és méltányolni alkalomadtán az odaadását.
A láthatatlan ember
Többnyire csak akkor derül ki, hogy a kollégánk volt, amikor elmegy. Csöndben molyol egész nap, a szavát nem hallani, mintha levegőt sem venne. Nem konfrontálódik, de nem is beszélget. A verbális agressziót látszólag ugyanúgy szemrebbenés nélkül tűri, mint a dicséretet, a méltatást. Enni még senki sem látta, dohányozni vagy kávézni sem jár, a hangját szinte képtelenség felidézni. Pontosan érkezik reggel, pontosan távozik délután, senki sem emlékszik, volt-e valaha szabadságon. Cserébe egy grammal se tesz bele többet a munkába az előírásnál, azt viszont papírforma szerint teljesíti. Nem titkolózik teátrálisan, nem sumákol, nem fusizik… Egyszerűen észrevétlen.
Tipp: Nagy meglepetésekkel szolgálhat, pozitív és negatív előjellel egyaránt. Ne akarjuk erőszakosan szóra bírni, ne legyünk vele mézesmázosak, de figyeljünk rá, ha csak a szemünk sarkából is. Attól, mert valakinek nem kenyere a társasági élet, ne feledkezzünk meg az elemi gesztusokról, de célszerű tiszteletben tartani a határokat, amelyeket kijelölt. Nem baj, ha nem jön el a céges bulira, de mindig hívjuk meg, és ha sosem vesz a körbekínált süteményből, akkor is kínáljuk meg vele.
