Aktuális

400 ezer forint lenne az álomfizetés?

Tíz pályakezdő közül hatnak a vonzó fizetés a legfontosabb szempont a munkahely választásakor. Néhány fiatallal ugyan előfordul, hogy túlárazza magát, ám a legtöbben tudják, mennyi lehet a kezdő fizetésük. Az összeg a végzettség, az iparág és a diplomát kiállító intézmény alapján is változik.

A pályakezdők, azaz a legfeljebb kétéves munkatapasztalattal rendelkezők átlagosan bruttó 284 ezer forintot szeretnének keresni, ezzel szemben a cégek átlagosan bruttó 252 600 forintot ajánlanak – derült ki a Figyelő és a Hewitt 2010-es közös kutatásából. A legtöbb válaszadó bruttó 138 és 220 ezer forintos fizetést vár. Az ország keleti részén négyszer annyian számítanak ennél alacsonyabb bérre, mint Közép-Magyarországon, ahol mindössze 3 százaléknyian gondolnak arra, hogy a bruttójuk kevesebb lesz, mint 138 ezer forint. Budapesten és Pest megyén kívül csak Nyugat-Dunántúlon él sok olyan pályakezdő, aki 1,27 millió forintnál is magasabb havi jövedelem megszerzésében bízik.

A fiatalok 30 százaléka vár bruttó 200 ezer forintnál kisebb alapbért, a felmérésben részt vevő munkaadók nagyobb része azonban ennél magasabb fizetést kínál. A leendő munkavállalók negyede 400 ezernél többet szeretne keresni, ám erre szemernyi esélye sincs. A cégek arról számoltak be, hogy kevés pályázó mond irreálisan magas összeget, ha eljut az állásinterjúig – áll a Figyelő–Hewitt-felmérés adataiban.

400 ezer forint lenne az álomfizetés?
Tiltott kérdések állásinterjún

Leginkább a mérnökök árazzák túl magukat

A kezdő mérnökök hajlamosak a leginkább túlbecsülni piaci értéküket: a bruttó 325 ezer forintnál magasabb fizetést várók aránya az energetikai/villamossági, illetve a mérnöki/műszaki területen volt a legmagasabb – olvashatjuk a Figyelő–Hewitt kutatásában. A friss diplomás jogászok közel ötöde bruttó 138 ezer forint alatti alapbérre számít.

A másik kutatás is hasonló eredményekre jutott: átlagosan a legalacsonyabb fizetést a pedagógusok, valamint a természet-, bölcsészet- és társadalomtudományos végzettségűek, illetve a kezdő orvosok kapják. Magasabb fizetésről a gazdaságtudományi, informatikai, jogi és műszaki diplomával rendelkezők számoltak be az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. által végzett, Diplomás pályakövetés 2009–2010 elnevezésű kutatási program felmérésének résztvevői.

A cikk folytatásáért kattints!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top