Aktuális

Tényleg meggörbülnek a kanalak?

Nem csak kanalakat fog görbíteni a világhírű parafenomén Budapesten. A magyar származású Uri Geller egy vetélkedősorozat főszereplőjeként az utódját kívánja megtalálni.

„A kiválasztott” címmel indul új show-műsor, amely már több országban rekordnézettséget hozott a műsort sugárzó csatornáknak. A műsorban Uri Geller, a magyar származású, világhírű mentalista keresi méltó utódját a magyarok közt, akik a véleménye szerint „rendelkeznek valami olyan képességgel, amely megkülönbözteti őket más európai emberektől”.

A TV2 a sajtótájékoztatón Uri Geller mellett bemutatta az új műsorvezetőt, Somogyi Zoltánt is, aki „A kiválasztott” című műsor házigazdája lesz.

Március végétől nyolc alkalommal, élőben lesz alkalmunk meggyőződni arról, hogy élnek hazánkban olyan emberek, akik Uri Gellert is képesek megdöbbenteni.

Az eseményen először a TV2 vezérigazgatója, Várdy Zoltán számolt be személyes élményéről Uri Gellerrel, aki nemrégiben állítólag milliméternyi pontossággal lerajzolta azt, amit a vezérigazgató néhány perccel azelőtt a mentalista kérésére egy másik helyiségben papírra vetett. A bizonyíték, a két, szinte teljesen azonos rajz azóta a vezérigazgató szobájának falát díszíti.

Uri Geller a sajtótájékoztatón elmondta, hogy nem Várdy Zoltán volt az egyetlen, akinek kitalálta a gondolatait, hiszen megtette ezt Izrael egyik alapítójával, Golda Meirrel is, aki később a miniszterelnöke is lett az országnak, és aki az Uri Gellerrel történt találkozás másnapján, amikor egy rádióinterjúban megkérdezték tőle, hogyan látja Izrael jövőjét, azt válaszolta: „Ne engem kérdezzen, kérdezze Uri Gellert!”

A mentalista állítólag minden keze ügyébe kerülő kanalat elhajlított a rendezvényre menet, egyet például a TV2 új műsorvezetőjének szeme láttára.

– Az egy dolog, hogy amikor simogatta, elhajlott, de az már-már ijesztő volt, hogy a kanalat lerakta az ablakpárkányra, és az még hajlott tovább – mondta Somogyi Zoltán, „A kiválasztott” házigazdája.

A 28 éves, szingli és jóképű műsorvezetőt és a résztvevőket Uri Geller először angolul köszöntötte, de rövid idő után áttért a magyarra, és az újságírói kérdéseket nem is fordíttatta le angolra, hanem rögtön magyarul válaszolt rájuk, és csak a bonyolultabb szavaknál kérte tolmács segítségét.

– Ez történelmi pillanat: egy magyar származású világsztár idejön, és olyan műsort csinál, amely tényleg döbbenetet fog okozni az ország valamennyi pontján mondta Várdy Zoltán, a TV2 vezérigazgatója. (NLC, fotók: TV2)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top