Kert

Házi herbárium – gyógynövények termesztése otthon

Az otthon termesztett gyógynövények nemcsak szépek, hanem hasznosak is: friss és természetes gyógyírrel látják el családunkat.

Nem kell kertésznek vagy vegyésznek lenni ahhoz, hogy a gyógynövényeket termesszük otthon, és gyógyászati vagy kozmetikai célra használjuk őket. Ezek a növények általában nem igényelnek nagy helyet, gondozásuk nem bonyolult, és ráadásul még illatosak és mutatósak is.

Így vásárold meg a palántát

A legtöbb egynyári gyógynövény magvetéssel, az évelők pedig tőosztással vagy hajtásdugványozással sikeresen szaporíthatók, de dönthetünk a palántavásárlás mellett is. Amikor a kertészeti árudák, faiskolák gazdag választékából szemezgetünk, ne az legyen a cél, hogy minél nagyobb, kifejlettebb, esetleg már virágzó növényt válasszunk, mert előfordulhat, hogy ezek már kinőtték az ültetőedényüket, és az összepréselődött, egymásba kuszálódott gyökérzetük nehezebben fog regenerálódni az átültetés után. A kevésbé látványos, kisebb, de nem satnya palántákból egészségesebb növényt nevelhetünk. Most pedig nézzük, milyen gyógynövényeket érdemes leginkább beszereznünk otthonra

A bőrregeneráló körömvirág

Házi herbárium – gyógynövények termesztése otthon

A sárgán virító körömvirág hagyományos orvosság égési és mechanikai sebekre, horzsolásokra, kiütésekre. Egynyári növény, de általában elég egyszer megvenni, utána már évről-évre elhullatja a magokat. Talajigénye nem nagy, viszont figyeljünk arra, hogy teljes napsütést biztosítsunk számára.
A kinyílott virágokat teljes napsütésben gyűjtsük, mert ekkor gyűlik fel bennük a legtöbb hatóanyag. Kezünkön is érezni fogjuk a virágok ragacsos, gyógyító nedvét. A friss vagy szárított szirmokból készített forrázatot belsőleg gyomorfekély ellen, menstruációs görcsök enyhítésére használhatjuk, méregteleníti a májat, serkenti az epeműködést, és lázcsillapítóként is alkalmazható. Külsőleg használhatjuk sebek borogatására, az övsömör okozta fájdalmak enyhítésére, a kiütések gyorsabb elmulasztására. A nyílt sebeket előzőleg fertőtlenítőoldattal tisztítsuk, utána kezelhetjük körömvirág-tinktúrával. Enyhe összehúzó hatása miatt vérzéscsillapításra alkalmas, csíraölő és gyulladásgátló tulajdonságainál fogva pedig gátolja a sebek elfertőződését. A körömvirág tinktúrába áztatott fáslis borogatás elősegíti a lábszárfekély gyógyulását.

Aloé – a halhatatlanság növénye

Házi herbárium – gyógynövények termesztése otthon

Az illatos sivatagi liliomot több mint 3500 éve alkalmazzák a természetgyógyászatban. Mutatós, ugyanakkor ellenálló és nem túl igényes növény ez, amivel nem lesz sok gondunk sem a kertben, sem a szobában. Gyógyászati felhasználásra a több száz aloé fajból az igazi aloé, az aloe vera a legalkalmasabb. Vastag, lédús leveleiben ideális kombinációban vannak jelen az értékes hatóanyagok: vitaminok, enzimek, fehérjék, ásványi anyagok, szénhidrátok és aminosavak. A gyógyszer- és kozmetikai iparban is a levelekben található gélt használja, és nekünk is ez lesz majd a legértékesebb aloe alapanyagunk otthon.

Alkalmazása egyszerű: metsszünk le egy alsó, vastag, húsos levelet, távolítsuk el a két szélén levő tüskéket, fejtsük le a külső zöld héját, majd az így nyert friss zselével kenjük be a kezelni kívánt bőrfelületet. Ha úgy kényelmesebb, akár flastromként is alkalmazhatjuk a levéldarabkákat. Kiváló sejtregeneráló hatású, meggyorsítja a napégések és kisebb sebek, horzsolások gyógyulását, enyhíti a rovarcsípések és bőrirritációk fájdalmát. Emellett használhatjuk kozmetikai célokra is, hiszen az aloé gél az egyik legjobb természetes nedvesítő és hidratáló szer, lággyá, ruganyossá teszi a bőrt.

Aloénkat, félsivatagi jellegéből adódóan, csak ritkán kell öntözni, a pangó víztől a gyökerei könnyen elrothadnak. Azt azonban figyeljünk, hogy fényigényes növény, de a tűző naptól védett helyet keressünk neki, és ha a hőmérséklet már nem sűlyed 5°C alá, a kertbe, balkonra is kitehetjük. Ha jól érzi nálunk magát, akkor hároméves kora után sarjakat hoz, melyeket óvatosan eltávolítva az anyanövényről laza szerkezetű, homokos virágföldbe átültethetjük, így szaporíthatjuk állományunkat.

A bíbor kasvirág

Házi herbárium – gyógynövények termesztése otthon

Nemcsak gyönyörű kerti dísznövény és vágott virág, hanem igen hasznos immunerősítő is a bíbor vagy más néven lángvörös kasvirág. Gyökere gomba- és csíraölő, gyulladásgátló és méregtelenítő, de a föld feletti része is hasznosítható gyógyászati célra.

Sok napfényt és jó vízáteresztésű talajt igényel. Magvetéssel könnyen szaporítható, de sikerrel alkalmazhatjuk a tőosztást, gyökérdugványozást. Mélyen gyökerező, így ha sekély a termőréteg, legjobb emelt ágyásba ültetni.

Friss, föld feletti részeit kevés víz hozzáadásával pépesre turmixolva ihatjuk, vagy szárítva tartósíthatjuk. Ősszel ássuk ki a gyökereit, tisztogassuk meg őket, majd szárítsuk. Meghűlés, influenza és egyéb légúti fertőzések ellenszere, erősíti az immunrendszert, szervezetünket ellenállóbbá teszi a vírusokkal, baktériumokkal és egyéb kórokozó mikroorganizmusokkal szemben. Jó eredménnyel használhatjuk a pikkelysömör és az ekcéma tüneteinek enyhítésére.

A mindenre jó zsálya

Házi herbárium – gyógynövények termesztése otthon

Az orvosi vagy kerti zsálya nemcsak remek fűszer, hanem széles körben használatos gyógynövény is. Illóolajakban gazdag levelei gyulladásgátló, gomba- és baktériumölő hatásúak. Teáját szájfekélyek, torokfájás, mandulagyulladás esetén öblögetőként használhatjuk. Mivel enyhe dehidratáló, izzadásgátló hatása is van, ezért jó ellenszere a klimax tüneteként jelentkező éjszakai verítékezésnek.

Szobanövénynek nem alkalmas, de kertben, teraszon sikerrel termeszthetjük. Magvetéssel vagy hajtásdugványról szaporíthatjuk, de palántaként is megvásárolhatjuk. A laza, jó vízáteresztésű, meszes talajban, tűző napon fejlődik legjobban. Virágzás előtt szedjük le leveles szárait, majd szellős, árnyékos helyen csokorba kötve akasszuk fel vagy egy újságpapíron kiterítve szárítsuk. A kiszáradt növényt jól záródó edényben tárolhatjuk.

Citromfűvel a jobb közérzetért

Cserépben is gond nélkül nevelhetünk citromfüvet. Enyhe nyugtató hatású teáját este, lefekvés előtt fogyasszuk alvászavarok, szorongás, idegesség, depresszió ellen. Ha munka után fáradtan, elcsigázva érkezünk este haza, csak szakítsunk le pár hajtásvéget az ablakpárkányunkat díszítő növényből, forrázzuk le, és már egyetlen adagtól is javul a közérzetünk: idegeink megnyugszanak, kisimulnak. Emellett remek görcsoldó is, így felfúvódás, gyomor- és bélgörcs elmulasztására is ihatjuk a teáját.

Házi herbárium – gyógynövények termesztése otthon

Gyógynövényes készítmények házilag

A gyógynövények hatóanyagainak egy részét vízben egyszerűen kioldhatjuk úgy, hogy a friss vagy szárított szirmokra, levelekre forrásban levő vizet öntünk, majd 10-15 percig lefödve tartjuk, hogy az illóolajok ne illanjanak el. A fás és keményebb növényi részekből főzet készítésével nyerhetjük ki a hatóanyagokat. Az összetört szárított kérget, magokat vagy gyökeret alacsony lángon 10-15 percig főzzük, majd leszűrve már tölthetjük is a teáscsészékbe. Más hatóanyagok tinktúraként használhatók a legjobban. Ehhez etil-alkoholra lesz szükségünk, de éppúgy megteszi a vodka is. A friss növényt botmixerrel pépesítsük vagy vágjuk fel apróra, öntsük rá az alkoholt, majd alaposan rázzuk fel. Ezután 10-14 napig tartsuk a készítményt sötét, hűvös helyen. Naponta rázzuk fel újra majd átszűrve jól ledugaszolt sötét üvegecskében tárolhatjuk a kész gyógyoldatot.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top