Kert 2013 alrovat

Kertészkedj a gyerekekkel! – Pitypangot nevelünk

Kihasználhatjuk, hogy ez a kis virág szinte elpusztíthatatlan. Cserépben is sorban hozza majd a virágokat.

Miután újranövesztettük a salátát, az újhagymát és a póréhagymát, majd játszottunk a babbal, most egy újabb kertészkísérletbe fogunk, amit a gyerekek is élvezhetnek. Ezúttal nem ehetőt növesztünk, hanem egy szép sárga virágot.

Gyerekkorunkban imádtuk a pitypangot, koszorút fontunk és láncot fűztünk belőle, de a felnőtt kertészeknek ádáz ellensége ez a szívós növény, hiszen mindent megfojt maga körül. Ha a gyerekeket szeretnénk rávezetni a természet szeretetére és a kertészkedés örömére, akkor a szívósságát ki is használhatjuk. Ez lehet az első virág, amit maguk nevelhetnek cserépben.

Kertészkedj a gyerekekkel! - Pitypangot nevelünk

Amire szükségünk lesz:

  • Kavicsok
  • Egy kis cserép
  • Virágföld
  • Egy pitypang, amit ki tudunk ásni a földből

  1. Az első feladat, hogy szórjanak egy kis kavicsot a cserép aljára. A legjobb, ha tavasszal vagy nyár elején állunk neki.
  2. Aztán töltsék meg félig földdel.
  3. Segítsünk kiválasztani egy helyes pitypangot, és próbáljuk meg úgy kihúzni a földből, hogy a hosszúkás gyökerének a nagy része kijöjjön. Ha nagyon sok a pitypang, és még emlékszünk rá, a gyerekeknek is megmutathatjuk, hogyan kell.
  4. Segítsünk elültetni a cserépbe a növénykét, és nyomjuk rá finomat a földet.
  5. Most megöntözhetik a virágot, és kitehetjük egy napos ablakpárkányra.
  6. Figyeljük rendszeresen, ahogy magára talál a cserépben, bimbózni kezd, virágokat nyit, majd elhervadnak, és előtűnnek a pihés magok.
  7. Ha minden jól megy, szép számmal hozza majd a virágokat, meg is számolhatjuk, mennyit, és megpróbálhatjuk megbecsülni, hány mag termett rajta. Az biztos, hogy több száz.

Miután a kis virág elvégezte a teendőit, előbb-utóbb maga is el fog hervadni, de jövő tavasszal újrakezdhetjük nemesebb virágokkal.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése