nlc.hu
Szabadban
3 mennyei mandulás fogás: liszttel és nélküle

3 mennyei mandulás fogás: liszttel és nélküle

Hétvégén egy kerti bográcsos összejövetelen százszámra törtük a mandulát, ami a téli tartalékból előkerült a házból, majd rögtön nekiálltunk pirítani és mandulatejet készíteni. A nyári, balaton-felvidéki mandulaszüretek gyerekkorunknak is meghatározó élményei, és ha most a saját mandulafánk nincs is, magában vagy főételbe, édességbe, marcipánnak, bárhogyan szívesen esszük. Most három fogást hoztunk, ebből kettőt lisztérzékenyek is ehetnek.

 Mandulás-zöldbabos karaj rizzsel

3 recept mandulával

Hozzávalók 4 személyre:
– 15 dkg hámozott mandula
– 1 fej vöröshagyma
– olaj
– 25 dkg zöldbab
– 2 gerezd fokhagyma
– só, bors, majoránna
– 40 dkg főtt rizs
– 2 dl főzőtejszín
– 40 dkg filézett karaj

A hámozott mandulát sütőben vagy serpenyőben kicsit megpirítjuk. A vöröshagymát finomra vágjuk, kevés olajon lepirítjuk, majd hozzáadjuk a zöldbabot és a zúzott fokhagymát. Sózzuk, borsozzuk, majoránnát adunk hozzá, majd belekeverjük a főtt rizst és a mandulát. Felöntjük a tejszínnel, összeforraljuk. A karajból vékony csíkokat vágunk, sózzuk, borsozzuk, majd egy serpenyőben kevés olajon lepirítjuk. A rizses babhoz forgatjuk, így tálaljuk.

Elkészítési idő: 55 perc
Kalóriatartalom: 961 kcal/adag

 

Mandulás-áfonyás torta

3 recept mandulával

Hozzávalók 10-12 szelethez:
– 15 dkg áfonya
– 5 dkg szeletelt mandula a tetejére

A linzeralaphoz:
– 15 dkg liszt
– 10 dkg vaj/margarin
– 5 dkg porcukor
– 1 tojássárgája
– A kevert tésztához:
– 8 dkg liszt
– 8 dkg vaj/margarin, olvasztva
– 8 dkg porcukor
– 2 tojás
– fél csomag sütőpor
– 1 citrom reszelt héja
– 1 dl natúr joghurt

A linzertésztához a lisztet, a vajat vagy margarint, a porcukrot tálban elmorzsoljuk, majd a tojássárgáját  is hozzáadva tésztává gyúrjuk. Lisztezett deszkán 3-4 mm vékonyra nyújtjuk, kibélelünk vele egy 22 cm átmérőjű piteformát, és a leeső részeket levágjuk.

A kevert tészta hozzávalóit összekeverjük. Az áfonyát a linzerlapra szórjuk, majd a kevert tésztával befedjük. A tetejére szórjuk a szeletelt mandulát, és 160 °C-ra előmelegített sütőben 45-50 percig sütjük.

Elkészítési idő: 45 perc + 45-50 perc sütés
Kalóriatartalom: 278 kcal/szelet

Mandulás-körtés torta (liszt nélkül)

3 recept mandulával

Hozzávalók 18 cm átmérőjű formához:

– 10 dkg puha vaj/margarin + a formához
– 10 dkg cukor (pl. nyírfacukor)
– 2 tojás
– 16 dkg finomra darált, blansírozott mandula fél teáskanál sütőpor
– 2 teáskanál finomra reszelt citromhéj
– 2 nagy szem körte
– 10 dkg barna cukor

A sütőt 160 °C-ra előmelegítjük, a sütőformát kivajazzuk. A cukrot és a vajat habosra verjük. Egyenként hozzáadjuk a tojásokat, összedolgozzuk mindegyikkel, majd alacsony fokozaton keverve hozzáadjuk a darált mandulát, a sütőport és a reszelt citromhéjat is. Az előkészített formába töltjük. A magházától megfosztott körtét vékony szeletekre vágjuk, kirakjuk vele a tésztát. Meghintjük a barna cukorral, majd előmelegített sütőben 30-35 percig sütjük, tűpróbával ellenőrizzük. A sütőből kivéve hagyjuk kihűlni, szeletelt mandulával díszíthetjük.

Tipp: készíthető almával is.

Elkészítési idő: 30 perc + sütés
Kalóriatartalom: 2799 kcal/egész adag

A receptek a Nők Lapja Konyhában jelentek meg.3 recept mandulával

Az áprilisi szám tartalmából:
• Húsételek az ünnepi asztalra
• Kínáljuk meg a locsolókat!
• 4 laktató saláta
• Tavaszi levesek és főzelékek
• Kedvencünk a medvehagyma


A Nők Lapja Konyhát itt rendelheted meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top