Kautzky Armand már nyár óta a karácsonyra készül

Mona | 2019. December 21.
A színész számára a nyár lazább időszak szokott lenni, így már akkor tervezgeti, kinek, milyen ajándékkal kedveskedik majd karácsonykor.

Gőzerővel készül az ünnepekre Kautzky Armand, aki bár az év végét munkával tölti, karácsonykor ő is pihenő üzemmódba kapcsol. „Nagyon szeretem a karácsonyt, a várakozást, de magát az ünnepet is. Egybefüggően 3 napot lehet ilyenkor együtt a család. Sütünk-főzünk, nekem ez az egyik kedvenc időszakom az évben” – árulta el az RTL Klubon látható Édesítőben a szabadúszó színész, aki a fa díszítéséből veszi ki a részét.

„Általában a feleségem választja ki a fát, én pedig hazaviszem. A faragással már nem bajlódom, még a helyszínen méretre faragtatom. Aztán együtt díszítjük fel a fát, a feleségem pedig főz. Ilyenkor övé a terep a konyhában, de nyáron, mikor napközben is többet vagyok otthon, én főzök. Sőt, ilyenkor nemcsak a sütés-főzésre jut több időm, hanem arra is, hogy elkezdjek azon gondolkozni, kit, milyen ajándékkal lepek majd meg karácsonykor. Így nem kell decemberben kapkodnom, mert addigra már nagyjából megvannak az ajándékok” – mondta a méhcsípés miatt életveszélybe került színész, aki újévi fogadalommal viszont sosem készül.

„Önvédelemből nem szoktam nagy terveket szövögetni év végén, mert sikerorientált ember vagyok. Ha nem jönne össze, amit eltervezek, azt kudarcnak élném meg. Így inkább nem tervezek előre, viszont örülök minden feladatnak és munkának, ami megtalál majd a jövő évben is” – árulta el.

Kiemelt kép: MTI Fotó: Marjai János 

Exit mobile version