nlc.hu
Kölyökkalauz
Jó testvérek, rossz testvérek – így kezeld a gyerekek közötti hatalmi játszmákat

Jó testvérek, rossz testvérek – így kezeld a gyerekek közötti hatalmi játszmákat

A testvérek időnként nézeteltérésbe keverednek egymással. Ki többször, kik kevesebbszer akarja kicsavarni a másik kezét és megcibálni a haját, és általában még a legjobb testvérek között is kialakulnak hatalmi harcok. Ez természetes, de az már nem, ha folyton egymást gyötrik – ilyenkor az okos szülőnek közbe kell lépnie, mert a folyton marakodó testvérek felnőttként is erőszakkal akarják majd a konfliktusaikat rendezni. Néhány praktikus módszerrel nem csak elsimítani tudod a testvérháborút, de meg is előzheted, hogy kialakuljon.

A testvérháború kezelését legjobb már a születés előtt elkezdeni. Kicsit talán furcsán hangzik ez, de a testvéri rivalizálás sokszor abban gyökerezik, hogy az idősebb gyermeket elfelejtették a szülők felkészíteni a kistestvér érkezésére és olyan hibákat ejtettek a babavárás során, ami a gyermekükben a féltékenység, mellőzöttség, veszteség érzését váltotta ki. Ezeket pedig értelemszerűen a kistestvéren akarja majd megtorolni, hiszen azt látja, hogy miatta nem jut már rá elég figyelem, miatta vették el tőle valamelyik játékát vagy éppen a kisbaba miatt kellett kiköltöznie a szobájából.

Jó testvérek- rossz testvérek – így kezeld a gyerekek közötti hatalmi játszmákat

Együtt várjátok a születendő testvért!

Ezért attól a perctől kezdve, hogy kiderül, baba érkezik a családba, a szülőknek arra is gondot kell fordítani, hogy segítsék az idősebbet megbarátkozni ezzel a gondolattal. Életkoronként más és más módszerek vezetnek célra, azonban az mindig jó stratégia, ha olyan környezetbe viszed a gyereked, ahol kisbaba van illetve több testvér él együtt és tapasztalatokat szerezhet, otthon pedig apránként, egyszerű, jól érthető információkkal mondod el a gyermeknek, milyen lesz majd az élet a kistestvérrel kibővült családban. A másik fontos dolog, hogy a lehető legkevesebbet változtass a gyermek napi rutinján, mert ez kapaszkodót, biztonságot jelent, illetve ha mégis szükség van rá – például át kell rendezni a gyerekszobát –, akkor jóval azelőtt tedd meg, hogy a kistestvér megszületik.

Neveld gondoskodásra őket

Ha el szeretnéd kerülni, hogy a gyereke folyton egymásnak essenek, helyezd őket olyan szerepbe, amiben ez a viselkedés eleve kizárt. Ez nem csupán taktika, amivel a saját életed megkönnyíted, hanem egy fontos része a tanulásnak is, amely során elsajátíthatnak olyan viselkedésmintákat, amikre felnőttként még nagy szükségük lehet. De milyen szerepekről van is szó?

Gyermekfelügyelet. Ha a nagyobbik testvér már elég idős ehhez, akkor bízd meg azzal, hogy vigyázzon a kistestvérére. Ez a feladat a gondoskodást hozza ki belőle és az a tudatot erősíti, hogy fontos, és hasznos szerepe van a családban. A nagytestvér eljátssza a babusgató dajkát úgy, ahogy azt a szülőktől látta, és ebben a szerepben szóba sem jöhet a harc és a marakodás, hanem ezek helyébe a törődés és gyengédség lép. Még a 3-4 éves gyermek is képes így eldajkálni a kistestvérét, persze azért nem szabad teljesen szabad kezet adni neki: fél szemmel mindig vigyázni kell, hogy nehogy véletlenül kárt tegyen a babában.

Jó testvérek- rossz testvérek – így kezeld a gyerekek közötti hatalmi játszmákat

Közös feladatok. Adj a gyerekeknek olyan feladatot, amiben együtt kell működniük. Lehet ez például a gyerekszoba rendberakása, az udvaron a száraz levelek összegyűjtése vagy bármi más. A közös felelősség összetartó erejű dolog és hogy anya elvárásainak megfeleljenek legfeljebb versengésre, de nem veszekedésre motiválja őket.

További praktikák

Aludjanak együtt. A szakemberek megfigyelték, hogy azok a testvérek, akik együtt alszanak, napközben is harmonikusabban, békésebben töltik egymással az időt.

Állíts fel szabályokat. Világos határok nélkül a gyerekek elbizonytalanodnak, frusztráltak lesznek, amit vagy visszahúzódó magatartással vagy éppenséggel agresszióval kompenzálnak. Szabályokra szükség van, mert ezek kapaszkodót jelenteken és eligazodási pontokat visznek a gyerekek életébe. Szabály lehet a mindennapi rutin – a kelés, mosakodás, evés, játék stb. rendje – vagy bármi más, azonban nagyon ügyelned kell rá, hogy ezeket neked is meg kell tartanod. Ezzel a példamutatással tudod legjobban a gyerekeket tanítani: ha például szabályként állítod fel, hogy az asztal mellet nem szabad veszekedni, akkor te és a párod sem engedhetitek ezt meg magatoknak. A szabályokat ugyanakkor be is kell tartatni, és ne félj határozottan, de szelíden utasítani a gyerekeket vagy figyelmezetni őket bizonyos szabályokra, mert ezzel nem kárt teszel a lelkükben és egyéniségükben.

Jó testvérek- rossz testvérek – így kezeld a gyerekek közötti hatalmi játszmákat

A humor minden helyzetet átlendít. A legelmérgesedettebb helyzetet is fel lehet oldani nevetéssel, viccel. A gyerekek figyelmét és indulatait tökéletesen semlegesíteni lehet egy jó poénnal, míg ha te felbosszantod magadat is az ő saját kis vitáikon és összetűzéseiken, akkor az ingerültséged csak további konfliktusokat szül. Maradj pozitív és jó kedélyű, a gyerekek balhéit pedig simítsd egy-egy poénnal.

Egyformán szeress, de ne egyformán bánj velük. Minden gyermeknek a családban ugyannyi szeretet jár, ez az alapja az ő harmonikus együttélésüknek is. Ugyanakkor nem feltétlenül van szükségük egyforma mennyiségű figyelemre és végképp nem szabad ugyanúgy kezelni őket, hiszen mindegyikük eltérő egyéniség, különböző igényekkel.

Hallgattasson meg a másik fél is. Ha elmérgesedik egy vita, akkor időnként döntőbíróként közbe kell lépned. Nem szükséges minden csetepatéba beavatkozni, hiszen az ilyen helyzetekből is sokat tanulnak a gyerekek, de ha már egymás testi épségét veszélyeztetik vagy lelkileg terrorizálják egymást, akkor határozott szülői szigorral véget kell vetned a marakodásnak. Ám nem szabad ennyivel befejezettebbnek is tekinteni a dolgot: azon melegében meg kell beszélni a problémát úgy, hogy mindenki lehetőséget kapjon a saját verziójának elmondására, és végül valami megegyezésre, megbékélésre kell jutnotok.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top