A gondolkodásra képes mesterséges lények már az ókori történetekben is megjelentek, azonban Ramon Llull lehetett az első, aki az 1300-as években megpróbált olyan gépezetet építeni, amely képes az érvelésre. Gottfried Leibniz, a kettes számrendszer megalkotója folytatta a fejlesztést, amikor megalkotta a Calculus ratiocinator nevű mechanikus számológép terveit (az első gépet Wilhem Schickard építette meg 1623-ban). Leibniz szerint az emberi érvelés lebontható egyfajta formális, szimbolikus nyelvezetre, amely lehetővé teszi, hogy egy vitában a logikai panelek mechanikus manipulációja révén történjen az érvelés. Ez tekinthető a modern mesterséges intelligenciák egyik előfutárának.
A XIX. századtól fogva a mesterséges lények gyakori szereplői az irodalmi műveknek, elég csak Mary Shelley Frankensteinjére, vagy Karel Capek Rossum Univerzális Robotjaira gondolni. Szintén a XIX. században George Boole folytatta az ókori filozófusok és matematikusok munkáját, tovább finomítva az érvelés és a logikai panelek alkalmazását (az ő nevét a Boole-algebra őrzi a mai napig).
Gottlob Frege egy további lépéssel segítette a mesterséges intelligencia létrejöttét, amikor rendszert tervezett a mechanikus érvelés köré. A XX. század negyvenes éveiben pedig Alan Turing volt az, aki rámutatott, hogy egy gép olyan egyszerű szimbólumok, mint egyesek és nullák variálásával képes lehet szimulálni bármely matematikai műveletet. Az a felvetés, amely szerint a digitális számítógépek képesek lehetnek a formális érvelés folyamatait szimulálni, Church-Turing-tézisként ismeretes. Ennek a teóriának, valamint a neurológia, informatika és kibernetika terén elért fejlődésnek köszönhetően pedig a kutatók eljutottak oda, hogy egy elektronikus agy létrehozását kezdték fontolgatni.
Ennek az egyik első lépése Warren McCullouch és Walter Pitts nevéhez fűződik, akik 1943-ban leírták a mesterséges idegsejtek működési elvét. Ezt már a mai kutatók is mesterséges intelligenciaként ismerik el.
A mesterséges intelligencia kutatása tudományos területként 1956-ban jött létre, egy, a Dartmouth College által rendezett konferencián, ahol olyan nevek vettek részt, mint John MCCarthy, Marvin Minski, Allen Newell, Arthur Samuel és Herbert Simon. Ők és diákjaik már olyan számítógépes programokat hoztak létre, amelyeket a kor embere megdöbbenéssel figyelt. Ezek a szoftverek már képesek voltak arra, hogy megnyerjenek egy dámajáték-partit, algebrával kapcsolatos számításokat végezzenek, logikai sejtéseket igazoljanak, de volt olyan is, amely képes volt angolul beszélni.
A hatvanas években az Egyesült Államokban is jelentős kutatások indultak meg, főként a honvédelmi minisztérium, a Department of Defense támogatásával. Herbert Simon ekkőr azt mondta, hogy “a gépek húsz éven belül képesek lesznek bármilyen emberi munkát elvégezni”. Marvin Minsky egyetértett a felvetéssel és azt írta: “egy generáción belül megoldódnak a mesterséges intelligencia létrehozásának fő kérdései.”
Időbeli becslésük tévesnek bizonyult, 1974-ben pedig jelentősen lelassult a mesterséges intelligencia kutatása, mivel a kormányzat kevesellte az addig felmutatott eredményeket. Ezt az időszakot a mesterséges intelligenciák telének is nevezik, mivel ez idő tájt igen nehéz volt támogatási pénzeket találni hasonló kutatásokra. A tudományos munka a nyolcvanas években kapott újra erőre, az úgynevezett szakértői rendszerek kereskedelmi sikerének farvizén. Ezek a rendszerek a különböző területek emberi szakértőinek tudását és elemző képességét tudták szimulálni, népszerűségüknek köszönhetően pedig 1985-ben a mesterséges intelligenciák piacának pénzforgalma már elérte az egymilliárd dollárt. 1987-ben azonban a Lisp programnyelvet használó speciális számítógépek piacának összeomlása miatt a kutatások ismét lelassultak, ezúttal jóval hosszabb időre.
A kilencvenes évek végén és a XXI. század első éveiben a mesterséges intelligenciákat főleg logisztikai, adatbányászati és orvosi diagnosztikai célokra kezdték alkalmazni. Ekkor már sikeresebbek voltak a hasonló projektek, mivel eddigre a számítógépek kapacitása jelentősen növekedett. 1997. május 11-én az IBM által létrehozott mesterséges intelligencia, a Deep Blue legyőzte Garri Kaszparov sakk nagymestert.
A kék óriás a terület egyik vezető szereplőjévé vált és a Deep Blue sikere után nagy erőkkel fejlesztették tovább a mesterséges intelligenciát. Így jött létre Watson, amelyet már nem is mesterséges intelligenciának, hanem kognitív rendszernek neveznek, célja pedig az emberi működés segítése azzal, hogy milliónyi oldal információhoz fér hozzá és ezek elemzésével olyan összefüggéseket képes találni, amire egy ember csak hosszú évek megfeszített munkájával tudna elérni. Watson egyébként sikeresen debütált a világ előtt, amikor 2011-ben a Jeopardy! című műveltségi vetélkedő két legnagyobb bajnokát is könnyedén legyőzte.
Idén márciusban egy másik mesterséges intelligencia, az AlphaGo pedig Lee Sedol go-nagymestert győzte le a sakknál jóval komplexebb, távol-keleti eredetű Go játékban.
