nlc.hu
Könnyű hétköznapok
Hogyan jött létre a napelem?

Hogyan jött létre a napelem?

A Nap erejét az őskortól fogva használjuk, a nap sugarainak elektromos energiává alakítására azonban többet kellett várni. Az első fejlesztések már a XIX. század derekán elkezdődtek, mára pedig hatalmas naperőművek nőttek ki a földből, amelyek kisebb városokat képesek ellátni tiszta energiával.

A napelem-technológiák ősét az 1860-as években kezdték el fejleszteni, mivel már akkor tartottak tőle, hogy a szénkészletek kimerülnek. A XX. század elején azonban a kőolaj-kitermelés elterjedésével a fejlesztések lelassultak. 1974-ben az USA területén például még csak hat olyan háztartásról tudtak a szakemberek, amelyek teljes mértékben, funkcionális napelemektől kapták az energiát.

Az 1973-as olaj-embargó és az 1979-es energiaválság aztán új lökést adott a megújuló energia kutatásának és a figyelmet ismét a napelemek fejlesztésére irányította. Számos ösztönző program indult el, például az amerikai Federal Photovoltaic Utilization Program, vagy a japán Sunshine Program. Emellett számos kutatóintézet alakult, az amerikai SERI (a mai NREL elődje), a japán NEDO, illetve a német Fraunhofer-ISE. 1970 és 1983 között a fotovoltaikus technológiát alkalmazó napelemek terjedése elkezdett meredeken felfelé ívelni, azonban a nyolcvanas évek elején a mérséklődő olajárak ismét lelassították a széleskörű alkalmazást. Ez a stagnálás 1984-től 1996-ig tartott.

A kilencvenes évek közepén ismét felerősödtek az olaj-, és földgáz-készletek szűkössége miatti aggodalmaskodó hangok, emellett a globális felmelegedéstől való félelmek is segítették a környezetbarát energia terjedésének újbóli felgyorsítását. A 2000-es évek elején az Egyesült Államokban bevezették a betáplálási rendszert, vagyis azt a megoldást, hogy a megújuló energiából származó energia prioritást élvez az országot ellátó hálózatokban, így hatalmas befektetések kezdődtek, idővel Európában is.

Európa egy darabig vezető szerepet is játszott a napenergia terjesztésében, azonban Kína és Japán rövidesen felülmúlta az öreg kontinenst, ami a befektetéseket és a technológia alkalmazását illeti.
2000 óta a fotovoltaikus energia felhasználása nem kevesebb mint 40 százalékkal növekedett világszerte, 2013 végén a Föld teljes kapacitása elérte a 139 gigawattot. Ebből a legnagyobb teljesítmény Németországban található, míg a felhasznált energia arányát tekintve Olaszország vezet, a teljes kapacitás 7 százalékával.

Szintén a XXI. század első évtizedében kapott erőre a koncentrált napenergiát használó megoldások elterjedése. Ezek a hatalmas napelem-farmok, amelyek jellemzően egy központi toronyra szerelt hatalmas tükör segítségével óriási területet lefedő napkollektorokhoz juttatják a napsugarakat. A koncentrált napenergiát alkalmazó létesítmények kapacitása 2004 és 2013 között csaknem tízszeresére nőtt, 2013 végén a Föld teljes kapacitása 3425 megawattra rúgott.

A Nemzetközi Energiaügynökség 2010-es előrejelzése szerint a Föld teljes fotovoltaikus kapacitása 2050-re elérheti a 3000 gigawattot, ami a bolygó teljes áramtermelésének 11 százaléka. 2014-ben az előrejelzést módosították, eszerint a 11 százalék csak a naperőművekből származna, emellett a Föld teljes energiatermelésének 16 százaléka származhat az egyéni napelemekből. Egy tavalyi becslés szerint pedig az idei év végére csak az USA területén több mint egymillió háztartás működik majd napenergiával.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top