Kortalan szerelem
Szponzorált tartalom

„Sok felnőtt gyerek nem képes elviselni a szülője új kapcsolatát” – újrakezdés 50 felett

Nem túl fényes a helyzet, ami az újrakezdést illeti középkorúként, de azért nem is reménytelen.

Bármilyen életkorban is legyen az ember párkeresőként vagy új kapcsolatban, nem árt, ha tisztában van a saját igényeivel, szokásaival, rálát a gyengeségeire, és feldolgozta előző kapcsolatát. L. Stipkovits Erika klinikai szakpszichológus-pszichoterapeutával, a Személyiségfejlesztő Akadémia vezetőjével beszéltünk aktuális trendekről, fejlődési lehetőségekről, legfőbb buktatókról.

Mi az, amivel ötven felett az újrakezdésnél, új pár keresésénél fontos tisztában lenni?

Először is: újrakezdeni bármikor lehet. Amivel viszont számolnunk kell: az új párkapcsolatba is a saját személyiségünket visszük bele. Hasznos ezért, ha amennyire csak lehet, reflektívek vagyunk, hogy ne ismételjük ugyanazt. Egyszer volt egy kliensem, egy 55 éves férfi, aki korábban négyszer házasodott meg, és még legalább ennyi tartós kapcsolata is volt. Emlékszem, azt mondta nekem: „Tudja, nem értem ezt a világot, mindig ugyanaz a baj, ugyanott akad el a lemez.” Hát persze, mondtam, mert nem a lemezeket kéne cserélgetni, hanem a lemezjátszót kellene megbütykölni. „Ja igen – mondta. – Ezért vagyok itt.”

Milyen jó, hogy ő eljutott idáig.

Ha valaki képes fejlődni, ráismer a saját korlátaira, aztán tudatosan megpróbál változtatni, amikor abba a bizonyos szituációba kerül, rájön, min kapja fel a vizet, satöbbi, akkor tud felelősséget vállalni. Ha pedig fejlődik, más típusú embert fog találni maga mellé. Amíg nem fejlődik, ugyanabba a szerepbe ragad bele: ha például korábban bántalmazó kapcsolatban élt, és nem dolgozik magán, hasonlót fog választani, hiszen nem jött ki az áldozatszerepből. Tudattalanul belemegy egy hasonlóba, még ha az elején nem annak látszik is.

És sokan csak túl későn ismerik fel, hogy ugyanaz a lemez. Amikor már nehezebb kilépni.

A szenvedélyszerelem időszakában még nem látjuk a másikat. Amikor az elmúlik, rájövünk, hogy mégsem ezt a lovat akartuk.

Szóval az a legfontosabb, hogy megfejlődjem, ami miatt elváltam. Hogy belássam a saját részemet a történetben, a saját hibáimat. A másik nagyon fontos, hogy a kapcsolatot teljesen el tudjam engedni. Sokaknak azért nem sikerül az újrakezdés, mert nem tudják elengedni a régit.

Meg kellene gyászolnunk rituálisan is. És meghúzni a határokat: nem hagyni, hogy a gyerekek ürügyén a régi párom folyton belépkedjen az életembe, vagy akár bejárjon a lakásomba.

Te is azt tapasztalod, hogy sok házasság ér véget ötven fölött, amikor a gyerekek kirepülnek?

Egyébként is sok házasság végződik válással, de igen, ez is egy jellemző időszak. Ha egy pár a párkapcsolat fejlődési szakaszainak valamelyikében megakad, nem tud tovább fejlődni, akkor valószínűleg csak idő kérdése, hogy elváljanak. És ha addig ki is húzták, akkor legkésőbb a gyerekek kirepülésekor rájönnek, hogy tök üres az egész kapcsolat, nem is értik, mit keresnek egymás mellett.

Elmondod, mik ezek a párkapcsolati szakaszok?

Az első szakasz a szenvedélyszerelem időszaka, az a tipikus rózsaszín köd, szimbiotikus viszony jellemzi. Ez eltart egy-másfél-két évig, aztán a második szakaszban kezdjük már meglátni a másik kellemetlenebb oldalát. Ilyenkor kellene kialakítani a Mi-tudatot, a közös célok, érdekek mentén, de sok pár azon küzd, kinek a szabályai érvényesüljenek, melyikük családjának szokásait vegyék át, kinek az értékrendje, elvárásai domináljanak. Sokan ebben a szakaszban megrekednek, játszmáznak egy életen át. Ebben a hatalmi harcban általában kialakul az egyik fél dominanciája, és mondjuk húsz év után, amikor már kiment a gyerek, aki addig összetartotta a kapcsolatot, aki miatt a másik addig nyelt, az elnyomott nem akar tovább alárendelődni. Átrendeződések kezdődhetnek, amit általában a domináns nem visel el. Nincsenek közös célok, közös élmények, nem tudnak egymással mit kezdeni.

A harmadik szakaszban, jó esetben a Mi-tudat kialakulása után a párok a saját boldogulásukat, érvényesülésüket keresik, és azt várják, hogy a párjuk támogassa az önérvényesülésüket. Ha ez nem működik, elindul a harc, hogy kinek mire van ideje, kinek mi a feladata a családban. Egymást hibáztatjuk azért, mert nem tudjuk élni a saját életünket. Sokaknál itt megy tönkre a párkapcsolat. A dacos önállósodási vágyak (például egy nő húsz évig háztartásbeli és a gyerekeket neveli, aztán köszöni szépen, ezután a saját karrierjét szeretné építeni) egyre távolabb sodorják egymástól a párokat. Ha úgy élik meg, hogy az előző időszak gúzsba kötötte őket, erősebb lehet az egoizmus. Erősebben utat törnek az egyéni különbségek – hiszen sokkal jobban ismerjük a vágyainkat, szükségleteinket is –, az addig elfogadott szerepelvárások megtöredeznek.

Ha a párok ezt a szakaszt is átvészelik, akkor léphet a kapcsolatuk, a negyedik szakaszba, ahol elmélyül az intimitás, képesek lesznek együtt alkotni, egymást úgy szeretni, hogy már nem a szerelmet keresik, hanem a másikat, úgy ahogy van, a hibáival együtt. Mély érzelmi megnyílások jellemzőek, nincsenek már tabuk, levetkőzzük a félelmeinket. Persze ebbe a harmóniába nagyon kevés pár jut el. Jung írta ezzel kapcsolatban azt, hogy eljutunk egy olyan harmóniába, hogy már nem tudunk másba beleszeretni. És fontos, hogy ezen a szinten már nagyon erős az önreflexió, képesek vagyunk magunkba nézni és nem a másikat hibáztatjuk.

 Sokaknak azért nem sikerül az újrakezdés, mert nem tudják elengedni a régit (Jelenet a Szerelem a végzetem c. filmből – Fotó: IMDB)

Gondolom, a második-harmadik szakaszban akadnak el a legtöbben.

Igen. A másodikban jellemzően a játszmák, a felelősségáthárítás, a saját hibáink be nem ismerése gyilkolja meg a kapcsolatot, a harmadikban meg sokan az elnyomott egójukat helyezik teljesen előtérbe, ami sokszor ellehetetleníti a kapcsolatot. Szólhat ez a kapuzárásról is, amikor rájövök, hogy milyen jó nő vagy pasi vagyok még most is, hiszen még kapom a visszajelzéseket, és ha nem elég erős a kötelék, bele is sodródhatunk egy-egy kalandba, amit nem bír el a kapcsolatunk.

Aztán kezdhetjük újra. Feltételezem, ötven felett vagy ahogy idősödünk, egyre nehezebb a pártalálás. Már csak azért is, mert egyre több lesz a „rigolyánk”.

Én is úgy látom, sokan panaszkodnak. Nem csak azért mert ebben az életkorban érthetően kisebb a merítés, hanem valóban az van, hogy a személyiségjegyek egyre jobban stabilizálódnak. Ha mondjuk valaki ötvenéves koráig állandóan daccal reagált mindenféle konfliktusra, az már nehezen lesz képes máshogy viselkedni. Nem azt mondom, hogy lehetetlen vállalkozás, hiszen a személyiségfejlődés halálunkig tart, csak ahogy öregszünk, egyre nehezebben megy. Egyáltalán el kell jutni oda, hogy rálássunk, min kellene változtatni.

És ebben mi vagy ki segít?

Hát, ha szerencsénk van, az új párunk képes kicsit kívül maradni, nem megy bele a játékba.

Vagyis ha mázlink van, találunk egy érettebb férfit vagy nőt?

Igen, habár sokkal érettebbet nem fogunk, inkább csak hozzánk hasonlót. De ha szerencsések vagyunk, akkor az előző kapcsolatban már előnyünkre változtunk, vagy az új párunk nagyobb empátiával és türelemmel fog közeledni, le tudunk ülni megbeszélni, hogy jutottunk el idáig. Hogy mi miért volt. Vagyis sokkal jobban kezeljük a konfliktusokat, az indulatainkat. Ha az egyik képes rá, akkor tudja ebben segíteni a másikat.

Szóval van arra esély, hogy találok egy kicsit érettebb személyiségű párt, aki felnyitja a szememet? És, mondjuk, nyitottá válok, hogy tegyek magamért? Nem az a jellemző inkább, hogy ebben a korban már sokkal öntudatosabb, makacsabb az ember?

Ami biztos, hogy a viselkedés is kondicionálódik. Vagyis nem mindegy, hogy egy rossz szokásodat tíz vagy negyven évig viszed. Ha mindig megsértődtél bizonyos helyzetekben, elhitted, hogy neked van igazad, akkor jó eséllyel ezt viszed tovább.

Az meg elég egyszerűen belátható, hogy idősebb korban már sokkal kevesebb időnk, motivációnk van szokásokat megváltoztatni.

Igen, és tudod, a viselkedés is mindig egy kölcsönhatás. Ezért mondom, hogy ha egy türelmesebb partner van melletted, vagy olyan, aki nagyobb megbecsülést tud adni, a berögzült játszmákból ki lehet szállni. Persze száznyolcvan fokos fordulatot ne várjunk senkitől. Sokan tévednek, amikor szerelmesek lesznek ötven fölött: azt gondolják, hogy hú, ez teljesen más. Aztán feloszlik a rózsaszín köd, másfél-két év múlva jönnek a hasonló problémák. Én azt gondolom, hogy a párkapcsolat egy közös fejlődési út, legyen szó bármilyen életkorról. Nem kivétel az újrakezdés sem. Mindig fel kell tenni magunknak a kérdést: Mi zavar? Mi hiányzik? Min kaptam fel a vizet? És aztán szépen meg is kellene mindezt fogalmazni. Nem lehetetlen a változás. Én sem foglalkoznék pszichoterápiával, ha nem hinném, hogy bármikor lehet változni.

És akkor még a családról nem is beszéltünk. Szerinted kicsi vagy nagyobb, mondjuk felnőtt gyerek mellett könnyebb újrakezdeni?

Egy kisebb gyerek, úgy nyolc éves korig nagyjából elfogadja, amit a szülő mond. Egy nagyobb gyereknek, fiatal felnőttnek már önálló véleménye, értékítélete van. És senkinek sem mindegy, hogy reagál a környezete egy új kapcsolatra.

Nem egyszer láttam már olyat, hogy a gyerekek azért nem fogadták el egyik szülőjük boldogságát, mert megsajnálták azt a szülőt, akit elhagyott a másik. És azt is érezhették, fiatal felnőttként, legtöbbször jogosan, hogy innentől mártírrá vált szülőjük az ő gondjuk lesz.

Amikor például van egy alkoholista apa, akitől elválik a sok éven át mártírként mellette szolgáló anya, onnantól a gyerekek gondja lesz az elhagyott szülő. Ezért is nehéz lehet újrakezdeni a másiknak.

Az sem igazságos, hogy leélnek húsz évet úgy, hogy az apa a családfenntartó, az anya otthon marad a gyerekekkel, aztán amikor azok kirepülnek, az apa talál egy másik nőt, vígan él, hiszen stabil karriert épített, az anya meg ott áll minden nélkül. Van, hogy betegen.

A gyerekek pedig tulajdonképpen jogosan utálják az apjukat, jogosan várnák el tőle, hogy asszonytartást fizessen, ahogy nyugaton szokás. Ez nagy probléma. Az áldozatszerepbe került anya pedig sokkal nehezebben fog társat találni, pedig amíg nem lesz új társa, addig ez a helyzet fennáll. Egy anya a gyereknek örökké az anyja marad, míg a válás után az exéhez semmi nem köti. Érzelmileg mindkét fél számára nehéz helyzet ez. Az apának is. Hiszen az ő részéről is jogos, hogy felnevelte a gyerekeit, aztán talált új szerelmet, arról meg nem csak ő tehet, hogy a korábbi kapcsolata nem működött, hagyják békén. És a társadalom is azt erősíti, hogy nem kell felelősséget vállalni, vállaljon a nő magáért. Ők tipikusan az a pár, akik elakadtak a második szakaszban, a nő szolgálja a férfi céljait, a nő szükségleteiről meg nem szól a fáma, azok lényegtelenek. Sajnos ezzel a problémával nagyon gyakran lehet találkozni.

Nekem is elváltak a szüleim, apámmal maradtam, nem jöttem ki az élettársával, szét is mentek. Persze, gondolom, nem csak miattam. De a lényeg az, hogy igazából csak akkor tudtam elfogadni apám új kapcsolatát, amikor már nem laktam otthon. Akkor már egyáltalán nem zavart, nem érdekelt. Teljesen máshogy néztem rájuk, örültem, hogy apám boldog.

Igen, ez is jellemző helyzet. Én szoktam is tanácsolni a fiatal felnőtteknek, hogy örüljenek a szülő kapcsolatának, hiszen nem nekik lesz vele gondjuk. Jobb lenne, ha ott darvadozna, depressziós lenne, aztán járhatnál látogatni a pszichiátriára? Ők is belátják, hogy mégis csak jobb, ha van valakije. Persze vannak olyan gyerekek, akik még felnőttként sem bírják elviselni az apjuk boldogságát, mert az anyjuk teljesen maga mellé állítja őket, vele lesznek teljesen lojálisak. És ez az idősebb gyerekeknél is megmarad.

Tény, hogy a változó kor plusz teher (Jelenet a Szerelem a végzetem c. filmből – Fotó: IMDB)

Ráadásul ötven fölött már nem csak gyerekek lehetnek a párkereső körül, hanem akár több generáció: vő, meny, unoka.

Igen, és az sem mindegy, hogy a tágabb család hogyan fogadja az új kapcsolatot. Ha szorosabbak a szálak, akkor az a cél, hogy a családtagok is jóban legyenek az új társsal. Ha a nagypapának legfontosabb a fiú unokája, akkor az a jó, ha az új párja ezt támogatja, mert akkor ők közelebb kerülnek egymáshoz. Vagyis a meglévő kapcsolatokat és azok intenzitását tudomásul kell venni a másiknak. Persze ha nem fontosak, akkor ez nem téma. De olyan is előfordulhat, hogy valakinek éppen az új társa hatására javul meg a viszonya a szeretteivel. Ha például a másik családcentrikus, a párja látja, mennyit van a családjával, esetleg az ő unokáját is magukkal viszik nyaralni, akkor javulhatnak a meglévő családi viszonyok.

Vagyis egy felnőtt gyerek meg is könnyítheti, de meg is nehezíti az újrakezdést. És nem lehet egyszerű egy mamahoteles verzió sem, amikor a harmincegynéhány éves gyerek otthon lakik az újrakezdő anyjával.

Igen, és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy sok ötvenes a saját szülőjét is ápolni kényszerül, az idős anyja vagy apja, netán mindkettő is az ő gondja. Ahogy nő a várható élettartam, ez egyre nagyobb probléma, hiszen az idősellátás nincs megoldva. És ez a helyzet nagyon megnehezíti az egyedülálló ötvenpluszosok pártalálását, új kapcsolatát. Vagy az van, hogy nem tud újat keresni, mert egyszerűen nem ér rá. Vagy ha talál valakit, akkor az megijed, mekkora a batyu. Két gyereket még valahogy elfogadsz, de amikor a jelölttel együtt járnak a felnőtt gyerekei, a menye, az unokája, az idős szülője, az komoly feladat lehet.

Ráadásul a nőket ebben az életkorban a klimax is megviselheti. Ez nyilván megnehezíti a szexualitás életüket is.

Igen, bár sok nőtől hallom azt is, hogy olyan élményekben van részük, amilyenekben korábban sosem volt. De az tény, hogy a változó kor plusz teher. És azért sem könnyű, mert egyre erősödő fiatalság-kultuszt élünk, mindenki húsz évvel fiatalabbnak akar látszani, botoxoltatnak, plasztikáztatnak, meg amit csak elérnek. Valahol érthető, meg akarnak felelni a társadalmi elvárásnak, nagy rajtuk a nyomás. Persze sokan nem tehetik meg, hogy szembe menjenek az öregedéssel, leginkább anyagi okokból. És nem is ez lenne a normális, hanem az, hogy elfogadjuk az idő múlását, a testünk változásait. Hogy méltósággal viseljük.

Jó, de ha megnézzük, hogy az ötvenes pasik inkább a harmincasok közül válogatnak, nem a saját korosztályukból, akkor érthető, hogy sok az önbizalom-hiányos, sérült ötvenes nő.

Ez így van sajnos. Az ötvenes férfiak zömében fiatalabb nőt keresnek, nem ötvenpluszosat. Sőt sokszor jóval fiatalabbat.

De akkor az ötvenes nőt ki keresi? A hetvenes férfi?

Pont ez a problémájuk a nőknek. Ők a velük egykorúakat keresik általában. Ezért is sokkal nehezebben találnak párra. Arról nem is beszélve, hogy ez mind külsőség. Még tovább szűkül a kör, ha hasonló értékrendű és személyiségfejlettségű embert akarnak találni.

Mi a helyzet az anyagi függetlenséggel? Gondolom, abba is sokszor beleszólnak a felnőtt gyerekek, az örökösök.

Igen, és ezért van manapság egyre több mingli. Olyan ötvenpluszos párok, akik nem laknak együtt. A pár mindkét tagjának van saját, önálló otthona, egzisztenciája. Az énidő is kicsit több mint fiatalabb korban. Lehet, hogy csak hetente alszanak együtt, mindenkinek megvannak a saját, kialakult programjai. Ez a családra nézve békésebb megoldás, hiszen a felnőtt gyerekeket sem zavarja, olyan szempontból, hogy a szülők nem rakják össze a vagyont, az ő örökségüket.

Ez majdnem olyan, mint egy nyitott kapcsolat.

Nem egészen, mert ugyan hiányos az igazi Mi-tudat, az unoka, a felnőtt gyerek, az idős szülő néha fontosabbá válhat, de társként a másik mellett döntés, a hűség a jellemző. Ám az igazság az, hogy egy elkülönülést túlhangsúlyozó mingli viszonyban pont az a három dolog csorbulhat, amely egy klasszikus értelemben vett párkapcsolatban a legfontosabb: az elköteleződés (a társam az első, a legfontosabb), az intimitás (mély megnyílás) és a spontaneitást igénylő szenvedély.

Keressük az Ország Örökifjú Szerelmespárját!

Jelöljétek magatokat szüleiteket, rokonaitokat, barátaitokat! Olyan párokat, akik elmondhatják magukról, hogy életük őszén talált rájuk a szerelem, és köszönik szépen, nagyon boldogok a partnerükkel. Az elején pont úgy izgultak, pont úgy drukkoltak és hitetlenkedtek, mint húszévesen. Küldjétek el pár mondatban, hogyan, mikor, milyen élethelyzetben ismerkedtek meg, és csatoljatok róluk egy fotót is.

A jelöléseket július 5. éjfélig várjuk, kattints a jelentkezési lapra!

Az öt legjobb történetet szerkesztőségünk tagjai választják ki, főszereplőit képriportban fogjuk bemutatni, és ti, olvasók szavazhatjátok meg, ki legyen közülük az ország kortalan szerelmespárja.

Szavazni lehet: július 19-július 29. éjfélig.
A nyertesek nevét július 30-án áruljuk el.

A nyertes pár 50.000 forintos Tesco ajándékutalványt és egy emlékplakettet kap.

A pályázathoz szükséges letöltendő hozzájárulási nyilatkozat
A pályázathoz szükséges leöltendő szerzői nyilatkozat

Kérünk a pályázatba ne felejtsd el beleírni az e-mail címed, hogy szükség esetén a szerkesztőség fel tudja veled venni a kapcsolatot!

Elküldöm

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése