A kullancscsípésre még ma is sokan legyintenek, mondván nem járnak olyan helyeken, ahol potenciális veszélynek lennének kitéve. És különben is: megcsíp, kiszedjük, mi bajunk lehetne? – gondolják sokan. Pedig a helyzet ennél jóval árnyaltabb.
Magyarország közepesen fertőzött országnak számít
Európában a kullancs által terjesztett betegségek, fertőzések tekintetében Magyarország közepesen fertőzött országnak számít.¹
Hazánkban Észak-Magyarország, Nyugat-Magyarország, a Duna-menti térségek és a balatoni régió számít magas kockázatú területnek. A megyék közül pedig Zala, Somogy, Vas, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megye a kiemelten veszélyes zónák. Ne feledjük: az ország más régióiban is fontos az elővigyázatosság.¹
Semmiképpen nem szabad félvállról venni a kullancscsípést. Nem minden kullancs terjeszt betegséget, de vannak fertőzött egyedek. Az általuk terjesztett FSME-vírus*, időben történő kezelés hiányában agyvelőgyulladáshoz és agyhártyagyulladáshoz vezethet. ¹
A FSME-vírus okozta agyvelőgyulladás mellett a leggyakoribb közönséges kullancs által terjesztett betegség itthon kétségkívül a Lyme-kór. A kullancscsípéssel az emberi szervezetbe kerülő Lyme-baktérium azonban – bár sokan ez alapján próbálják beazonosítani – nem mindig okoz a csípés helyén piros kör alakban terjedő, úgynevezett kokárdaszerű foltot. Sőt, ettől függetlenül is kialakulhat a betegnél agyhártya- vagy agyvelőgyulladás. ¹
A globális felmelegedés miatt a telek egyre enyhébbek, így a kullancsok a telet átvészelve, évről-évre egyre nagyobb számban fordulnak elő már kora tavasszal is. Nem csak az erdőkben, magas aljnövényzetű mezőkön, hanem a városi parkokban, sőt, a saját kertünkben is megjelenhetnek kullancsok, amelyek akár fertőzöttek is lehetnek.²
Fontos tudni, hogy az FSME-vírus nemcsak közvetlen kullancscsípéssel képes fertőzni. A fertőzött tehén vagy kecske pasztörizálatlan tejében is jelen lehet a vírus és elfogyasztásával a szervezetünkbe kerülve megbetegedést okozhat.²
Mit tehetünk az FSME-vírus ellen?
Amíg a Lyme-kór ellen nincs, az FSME-vírus ellen már évtizedek óta létezik védőoltás, amellyel az általa okozott vírusos agyvelőgyulladás és agyhártyagyulladás is megelőzhető. Ideális a kora tavasszal megkezdett oltásrend, így akár 1 hónapon belül védettséget lehet szerezni az FSME-vírus ellen. Az oltás gyermekek számára is elérhető, 1 éves kortól adható.¹
Referenciák:
*FSME-vírus: Frühsommer meningoenzephalitis virus, kullancsencephalitis vírus
1. Országos Epidemiológiai Központ 2. Módszertani levél a kullancsok elleni védekezésről, Epinfo 16. évfolyam 3. KÜLÖNSZÁM 2009. május4. http://www.oek.hu/oek.web?to=1725,2496&nid=926&pid=1&lang=hun Utolsó megtekintés:2021. március 29.
2. Dr. Schneider Ferenc: Amit a kullancsencephalitis megbetegedésről tudni érdemes. Korszerű Kaleidoszkóp 4. évfolyam, 1. szám, 2018. április
PP-FSM-HUN-0145
OGYÉI engedélyszám: OGYÉI/26577-2/2021
Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. 1123 Budapest, Alkotás u. 53. MOM Park, “A” épület Tel.: 06-1-488-3700, www. pfizer.hu
Anyag lezárás dátuma: 2021. április 23.
A cikk megjelenését a Pfizer Kft. támogatta.