Életmód

Trendi USB-k, limitált kiadásban

Akinek nem mindegy, milyen külsejű kütyün hurcolássza magával az adatait, az rengeteg különleges USB közül válogathat. Legutóbb a Kingston háza tájáról érkezett hír stílusos, korlátozott példányszámban kiadott pendrive-okról.
Négy különféle dizájn létezik a limitált szériában: Red, Flowers, Geometric és Boca (így következnek sorrendben a képünkön). Utóbbiból 4, 8 és 16 gigabájtos verzió is létezik, az első háromból csak olyat választhatunk, amire 4 gigabájtnyi adat fér.
Trendi USB-k, limitált kiadásban

A gyártó szerint “az eszközök eltolható mechanizmusának köszönhetően az USB-csatlakozó teljesen védett marad”. Szerintünk az is plusz előny, hogy nincs kupak, amit el lehetne veszíteni. Persze ettől még célszerű az ilyen jellegű, “kitolós” adathordozókat olyan helyen tartani, ahol nem támadhatják meg a szabadon hagyott nyílást, például az aljas zsebkendőfoszlányok és egyéb, a női táskák alján maguktól termelődő apróságok.

Hogy hány darabot jelent a limitált széria, az nem derült ki, ám az igen, hogy mostanában a Media Markt, később pedig a Tesco üzletekben lehet majd kapni – természetesen a készlet erejéig.

 
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top