A bürokrácia diszkrét bája

A köztisztviselői kar a nemzetgazdaság egyik legjobban fizetett rétege. A bruttó 173 ezer forintos átlagfizetést egyedül a bankszférában fizetett bérek előzik meg. Ugyanakkor a köztisztviselők többsége nem fizikai, hanem szellemi besorolású, itt a KSH adatai szerint az átlagfizetés februárban 197 ezer forint volt, ez emelkedett további 15 százalékkal júliustól.

A köztisztviselői életpálya biztonsága

Sokan azért választják a közigazgatást, mert a köztisztviselői életpálya nagyobb biztonságot ígér számukra, mint a piaci szféra. Ennek csak egy – bár nem elhanyagolható – része az anyagi megbecsülés. Egy köztisztviselő a jelenleg bruttó 33.000 Ft alapilletményén felül, egy sor – törvényben meghatározott módon járó – pluszjuttatást kaphat: illetménykiegészítést, éves kombinált bérletet, ruhapénzt, étkezési hozzájárulást, kedvezményes MÁV-jegyet, ingyenes nyelvtanfolyamokat, továbbképzéseket. A fiatal pályakezdők körében különösen népszerű a kedvezményes lakástámogatási rendszer, valamint az alapilletmény 100%-át kitevő nyelvpótlék. A teljes bér – egy pályakezdő minisztériumi jogász esetében, aki rendelkezik egy felsőfokú és egy középfokú nyelvvizsgával – elérheti akár a bruttó 230.000 forintot is.

A közszféra ugyanakkor nemcsak anyagi értelemben számít biztosnak. Az államilag garantált munkahely azt is jelenti, hogy akit egyszer kineveztek köztisztviselőnek, azt gyakorlatilag lehetetlen kirúgni szakmai okokra hivatkozással. Alkalmatlanság címén elvben nyitva áll a lehetőség az elbocsátásra, de a gyakorlatban legalább féléves “megfigyelési folyamat” szükséges ahhoz, hogy a munkáltatói jogokat gyakorló személy beszerezze a bizonyítékokat – felkészülve egy esetleges munkaügyi perre. Az állami munkahely továbbá rendkívül vonzó a fiatal nők számára, mert biztosak lehetnek benne, hogy a GYES, GYED után vissza tudnak térni a a munkahelyükre.


Aki bejut, az szerencsésnek érezheti magát

A törvény szerint a közigazgatási intézményeknek pályázatot kell kiírniuk az üres álláshelyekre. A gyakorlatban azonban itt is egyre inkább a kapcsolatok számítanak. “Manapság nyílt titok, hogy a jobb álláshelyeket már meg sem hirdetik – kezdi Ildi, aki fiatal jogászként dolgozik egy minisztériumban -, ha viszont mégis, akkor arra államtitkári szintnél alacsonyabb pártfogóval már nem lehet bejutni. Nekem teljesen véletlenül sikerült bejutnom egy évvel ezelőtt egy jobbnak számító minisztérium stratégiai- és elemző főosztályára.” Mint mondja, neki nem voltak illúziói a pályakezdés nehézségeit illetően, hiszen felsőbbéves barátai pontosan elmondták, mire számíthat kapcsolatok hiányában: „Szívásra, szívásra és mégegyszer szívásra.”

Ildi az egyetem után fél évig keresett állást – sikertelenül. Első körben valamennyi minisztériumba beadta önéletrajzát, de rövidesen szembesülnie kellett azzal a ténnyel, hogy summa cum laude diplomájának, angol és francia felsőfokú nyelvvizsgájának, valamint negyedévesként elnyert külföldi ösztöndíjának ellenére, az ő számára valmiért nem tárulnak fel a minisztériumi bársonykapuk. A hidegzuhany az egyik interjún érte, amikor a felvételiztető asszisztense informálisan közölte vele: bár nagyon jó a szakmai felkészültsége, a meghirdetett álláshelyek már azelőtt beteltek, mielőtt meghirdették volna őket. “Visszaemlékezve – mondja Ildi – már a felvételiztetés körülményei is gyanúsak voltak. Két álláshelyet hirdettek meg és a főosztályvezető az utolsó körben egyszerre négyünket hívott be felvételi beszélgetésre. A jelöltek közül három lány, egy fiú volt. A főosztályvezető úr így kezdte a beszélgetést: ’No, lányok, ki mikor akar szülni?’ Szerencsére a fiúnak volt humorérzéke, mert így válaszolt: ’Én egyelőre nem tervezem a szülést.” Mint kiderült, őt végül nem vették fel, de nem azért, mert nem volt protekciója, hanem mert az ő protekciója gyengébb volt, mint a befutó jelölté.


Rögvalóság

Egy neve elhallgatását kérő fiatal jogász, aki az egyik minisztérium humánpolitikai osztályának munkatársaként dolgozik, elmondta: a közigazgatásban a rendszerváltozás után 14 évvel, bizonyos pozíciókat kizárólag familiáris jellegű kapcsolatok útján töltenek be. „A vicces az egészben az, hogy mindez nem jelent kontraszelekciót – mondja a tisztviselő –, hiszen az új álllásokra többnyire megfelelő diplomával, nyelvtudással rendelkező fiatalok kerülnek, akik rövid távon néha jobban megállják a helyüket, mint a 30 éve ott dolgozó idősebb kollégájuk, aki annak idején szintén protekcióval került be a minisztériumba, részben pártvonalon. A meglepő az, hogy a familiáris, érdekkijáró közigazgatási mechanizmusokat a rendszerváltozás sem tudta felszámolni.”

Ám nemcsak ez az egyetlen probléma. Fiatal pályakezdőket gyakran hallani panaszkodni arról, hogy a köz szolgálatát egészen másképpen képzelték el. Sokak számára a közigazgatásban dolgozni egyre inkább egy folyamatos rémálomhoz kezd hasonlítani – függyetlenül attól, hogy melyik intézményben dolgoznak. Ildi nem rejti véka alá ezzel kapcsolatos véleményét. „Azt hiszem, hogy itt három év után az emberek bekattannak. A saját bőrömön tapasztalom, amit az egyetemen tanultam a bürokratikus diszfunkciókról. Hatalom- és pozícióféltés, a közvetlen visszacsatolás hiánya, a hivatali szervezet tehetetlensége. Olyan ez, mint amikor egy óriási tankhajó az óceánon összeütközik egy jégheggyel: tudjuk, hogy a katasztrófa elkerülhetetlen, de képtelenek vagyunk kitérni a jéghegy elől.”

A bürokrácia tehetetlensége megmutatkozik a vállalkozási, innovációs képességek hiányában, a lassú reagálásban, az óvatosságban, az agyonszabályozott ügymenetben. “Elvárják a határidős anyagok kiemelkedő színvonalú elvégzését, de nem értékelik a munkaidőn túli pluszmunkát – mondja Ildi. “Volt rá példa, hogy éjjel negyed kettőig értekeztünk, és utána reggel nyolcra be kellett jönnünk, mert a jelentést le kellett tenni a főnök asztalára.”

Ildi egyik barátnője, aki szintén jogászként dolgozik egy központi államigazgatási szervnél, elmondta, hogy az ő hivatalában a fiatalabb fiú kollégákat a portások – igazgatói utasításra – megszondáztatták az épület kapujában az ebédről visszafelé jövet. Ugyanebben a hivatalban fordult elő, hogy főnöke házassági szerződését egy beosztott jogásznak kellett megcsinálnia.


Mit hoz a jövő?

Ildi szerint minden döntés mögött emberek állnak, ezért a közigazgatás szakmai színvonala addig nem fog megváltozni, amíg a rossz mentális és szakmai beidegződések háttérbe nem szorulnak. “Sajnos ki kell mondani: ehhez legalább 50 év kell.” Ildi csak remélni tudja, hogy ez az átalakulás az elkövetkező években várhatóan kezdetét veszi. A köztisztviselőkre ugyanis komoly feladatot ró az uniós csatlakozás: meg kell felelni a szigorú minőségi követelményeknek és annak, hogy a kollégák a hivatali szervezetet ne célnak, hanem olyan eszköznek tekintsék, ami a társadalom és a benne élő konkrét ember érdekét szolgálja.