Több ezer éve kezdődött
Dél-Amerikában már legalább 3000 éve ismerik és termesztik a a kakaófát, mégis a kakaó a köztudatba mint az aztékok kincse került be. Ők a 14. századtól kezdve termesztették, és a tudás istenének, Quetzalcóatl ajándékának tartották. Sőt abban az időben annyira értékesnek számított a kakaóbab, hogy egyenesen fizetőeszközként is használták!
És jöttek a hódítók
Vitatott, hogy Kolumbusznak vagy Cortesnek köszönhetően érkezett a kakaó a 16. század első felében Európába a rengeteg arany, ezüst és drágakő mellett. Viszont először mindenképpen a spanyol arisztokrácia körében lett első számú kedvenc, de annyira, hogy több évtizeden át megpróbálták titokban tartani a létezését a kívülállók előtt. Egészen 1615-ig, amikor is a spanyol Anna hercegnő hozzáment XIII. Lajos francia királyhoz, és a kakaó-csokoládé receptjét is magával vitte hozományként. Ettől kezdve nem volt megállás, és a korabeli viszonyokhoz képest villámgyorsan – vagyis mindössze néhány évtizeden belül – egész Európa hódolni kezdett a kakaó fogyasztásának.
Nehogy elfogyjon!
Az időközben elképesztő népszerűségre szert tevő, különböző változataitól függően kesernyés-édes finomság természetesen nem rendelkezett már akkoriban sem kiapadhatatlan forrással, ezért a spanyolok már a 17. században elkezdték termeszteni a kakaóbabot Fernando Po szigetén. Azonban világszintű árucikk akkor lett belőle, amikor az angolok is beszálltak a kakaótermesztésbe, a mai Ghána területén fekvő gyarmatukon.
Van még bőven. 🙂
Azóta is Afrika nyugati partja számít a világ legnagyobb kakaótermő területének, de természetesen ma már a világ számos pontján meghatározó szerepet játszik a kakaótermesztés számos ország gazdaságában. Ennek és az egyre újabb technikáknak köszönhetően pedig még sokáig élvezhetjük mindenféle formában nagy kedvenceinket, a csokoládét és a kakaót 🙂
Fedezd fel gyermeked kreativitását, és játssz velünk nagyszerű Nesquik ajándékokért