Kadlecsik Zoltán: “Szabad vagyok a szeretetre!”

nlc | 2014. Február 23.
"Szabadság! Igen. Van. Belül, a kettéhasadt világom alján, a választások útvesztőjében a nőben és a férfiban, Istenben és bennem" – Kadlecsik Zoltán evangélikus lelkész üzenetét olvashatjátok.

Szabadság!

Énekli a Piramis is: szabadnak születtem. Mondjuk, de leginkább hisszük, valahol mélyen belül, hogy szabadok vagyunk. Nincs korlát, határ, sors és karma, mert az ember szabadnak született. Van szabad akarat. Tehetem ezt vagy azt, de legfőképpen hisszük, hogy szabadok vagyunk, mert másképp nehezen él az ember. Nehéz elfogadni azt az elméletet, hogy nem vagyunk szabadok, hanem valami felső erők mondják meg, hogy mi lesz velünk. Lehet-e ebben élni? Inkább választjuk és maradunk abban a hitrendszerben, hogy szabadok vagyunk. Akkor most hogy is van ez?

Becsukom a szemem és máris ott vagyok. Veled vagyok és fogom a kezed, és a szemeden túl látom a lelked, érzem, hogy milyen is vagy. Egy másodperc az egész, és ott is vagyok. Nem kell repülőjegy, engedély, ép test sem kell, csak becsukom a szemem és már ott vagyok, ahol AKAROK! Nálad vagy Korfun, vagy a Holdon. Már kész is a ház, hitel nélkül, látom a kis halakat is az akváriumban, szinte érzem a lágy szellőt a teraszon, ahogy csak nézek rád. A kutyák ugatnak, és száll a füst, béke van. Ez meg is nyugtat. Jók az ilyen vágyak vagy gondolatok. Szabad is használni magunknál vagy egy terápiában. Keresd meg azt a helyet, ahol valóban jól érzed magad. Engedd el a fantáziád és légy ott, ahol jól érzed magad!

Becsukom a szemem, engedem feltörni a mélyben lévő vágyakat és már utazom is. Egyik percben Torontóban vagyok, a másikban már egy wellness-szállón, a harmadikban meg vele vagyok és fogom a kezét. És akkor ez tényleg megnyugtat, jólesik. Aztán lassan kinyitom a szemem, körbenézek. Nem Torontó, nem egy szálloda, és a másik sincs ott, pedig de szeretném. Aztán óhatatlanul tör fel a kérdés belőlem: akkor most szabad vagyok? De tényleg! Szabad vagyok akkor? Nehéz erre felelni.

Azt gondolom, hogy ez a kérdés túl van a szavakon. Popper Péter mondta, hogy szabad akaratunk, az van. Akarhatom, hogy ott legyek az Androméda-ködben, no de megtenni? Azt már nem tudom. És valahol nekem épp ezt jelenti a szabadság. Szabad lehetek a szabadságtól is. Belül, magamban, a szívemben. Azért ez nem semmi! Mert úgy tapasztalom, hogy nem akkor leszek szabad, ha jogosítványom van mindenhová és beléphetek a legtitkosabb ajtón is. Nem is akkor leszek szabad, ha bármikor, bárhova elutazhatok, és nem is akkor, ha valakinek azt mondom, menjen ide vagy oda, akkor az odamegy. Nem akkor leszek szabad, ha mindenki istenít, és jönnek a lányok vagy a fiúk. Ez nekem messze áll a szabadságtól. Nekem nem ez a szabadság. Sokkal mélyebb és szebb és elevenebb.

Akkor vagyok szabad, ha belül szabad vagyok. Ha tudom és hiszem, hogy van egy hely, ahol bármit megélhetek. Leginkább azt, hogy szabad vagyok a szeretetre. Szabad vagyok arra, hogy döntsek a szeretet mellett. És akkor lehetek börtönben, vagy lehetek árva vagy szegény. Ülhetek kerekes székben vagy lehetek vak, vagy lehetek elhagyott és összetört, belül szabad lehetek, ha szabad vagyok. Lehet, hogy nem vagyok szabad arra, hogy amerikai elnök legyek, talán kutató sem leszek, és nincs milliárdos cég alám téve, és igen, mindez befolyásolja az életem egy részét, de a lényeget nem. Azt nem, hogy szabadon szeressek. Kutyát, céget, szegényt, kukást, bevándorlót. Erre szabadok vagyunk, de talán más szabadságra vágyik az ember, és abban a pillanatban veszíti el az igazi szabadságát.

A keresztény teológiában a Teremtés könyvében olvasható, hogy az Isten a saját képére teremtette az embert. Sokat gondolkoztam, hogy mit is jelent ez nekem? Azt hiszem azt, hogy az Isten szabadságot adott az embernek. Ez volt a legtöbb, amit adhatott. Ezért is volt talán ott a tiltott fa, mert milyen szabadság az, ha csak egy út közül választhatsz? Mert csak akkor tudom, hogy milyen fent lenni, ha lent is vagyok, akkor tudom, milyen jónak lenni, ha nem vagyok mindig jó! Akkor tudom, hogy milyen a világosságban lenni, ha sötétségben is vagyok, és akkor tudom, hogy milyen a boldogság, ha nem vagyok mindig boldog. Ez a kettősség jellemzi azóta is az embert. Ebben szenvedünk, vagy ettől szenvedünk. Attól a döntéstől, hogy lehetünk-e szabadok vagy sem?

Aztán érzem, hogy ez van. Ez a kettősség, ez az örökös duál. Kint és bent, lent és fent. Aztán egyszerre csak egybeforr. Mert a kettő nem kettő, hanem egy. Kéz a kézben, sötétség a fényben, mélység a magasságban. Ez nem kettő, hanem egy, csak innen és onnan. Szabadság! Igen. Van. Belül, a kettéhasadt világom alján, a választások útvesztőjében a nőben és a férfiban, Istenben és bennem. Van bennem korlát, ezért a szabadságot választhatom. Van bennem sötét, ezért választhatom a fényt. Van bennem rossz is, ezért választhatom a jót, és van bennem gyűlölet is, ezért választom hát a szeretetet. Szent Ágostont idézem itt a vége felé: “Szeress, és tégy, amit akarsz!” Mi a szabadság? Mit tudom én! Meddig tart, honnan jön? Nem tudom, csak sejtem. Egyet tudok. Szeress, és tégy, amit akarsz!

Exit mobile version