Ezo

Kadlecsik Zoltán: “Ne félj, mindjárt jövök!”

"Mintha nekünk kellene megváltani ezt a világot, mintha csak akkor lennénk fontosak, ha szenvedünk, ha beleroppanunk, ha elsüllyedünk" – Kadlecsik Zoltán evangélikus lelkész üzen.

Emlékszem, amikor ovis lettem, nagyon izgultam, hogy mi lesz ott? Kicsi voltam és féltem. Féltem az újtól, féltem attól, hogy anyukám nem lesz velem, és attól is féltem, hogy jön-e értem, nem hagy-e ott. Az ismeretlenben, egyedül, a sok idegen nénivel. Eleinte nagyon rossz volt és nehéz. Emlékszem, mindig azt mondta anyukám, hogy: „Ne félj, mindjárt jövök!” Ezek a szavak tartották bennem a lelket. Az éltetett, hogy nemsokára délután fél öt, és jön értem az édesanyám. Jött fél ötre, és én megnyugodtam és kezdtem oldódni az óvodában, hogy nem leszek otthagyva, elfelejtve. Amikor viszont néha később érkezett, akkor nagyon megijedtem, hogy mi lesz velem. Ma már tudom, hogy rosszul alakult ki bennem a kötődés édesanyám felé. Valahol, valamikor régen, eltörhetett valami. A szavak viszont ma is vigasztalnak: „Ne félj, mindjárt jövök!”

fotó: Elisabeth Ross
Fotó: Elisabeth Ross

Megszoktuk, hogy nincs béke

Jön a béke! Közel van a felemelkedés, küszöbön a siker, egyszer csak jobb lesz, nem lesz mindig ilyen a helyzet. Sokszor hallom ezt a tv-ben, hallom az utcán, álldogáló emberektől, vásáros néniktől, idősektől, akik talán már egy másik felemelkedésre, egy más sikerre várnak. „Ne félj, mindjárt jövök!” Ez az üzenet, ezzel kellene valamit kezdeni. Fel kellene készülni a jövetelre. Azt látom most már, hogy nem az a legnagyobb baj, hogy nem jön a siker, a béke, az egészség, hogy nem jön el az Isten az égből, sokkal inkább azzal van a baj, hogy nem tudunk vagy nem akarunk készülni. Mert megszoktuk a békétlenséget, mert abban lehet harcolni és valakivé válni, megszokott lett a panasz, hisz akkor, ha nem is örömmel, de megállnak és ránk figyelnek.

Gyakran hallom, hogy mesélik meglett, érett asszonyok, hogy nagy baj van a Jóskával, hisz folyton iszik. Mit is kezdenének egy józan életűvel, gondolkodom el. Mi lenne a jól bevált mártírszereppel, mi lenne azzal az élménnyel, hogy “én vagyok az erős, aki cipeli a hátán az egész családot”? Mi lenne, ha „csak” úgy magától lenne béke, és nem nekünk kellene küzdeni érte? Azt hiszem, hogy nem merjük ezt vállalni, félünk attól, hogy ez nem lehetséges, hogy akkor mennek a dolgok, akkor lesz béke, jóság, kegyelem, ha én és te és mi, ebbe belehalunk. Ezért harcolunk, hogy valakik legyünk, hogy érezhessük, hogy fontosak vagyunk, hogy számítunk.

A karácsony számítson legalább!

Béke van és együtt a család, gyertyát gyújtunk, elmegyünk templomba, aznap nincs vita, mert most karácsony van! És teljes mellbedobással készülünk is rá. Dolgozunk 21-én és még 23-án is, mert meg kell venni az ajándékot, és csak otthon lehet nemet mondani, máshol nem. Készülünk persze, rohangálunk a karácsonyfa után. Hol olcsóbb, hol szebb? Készülünk, annyira készülünk, hogy 24-e reggelére teljesen ki is készülünk. Beesünk a temérdek ajándékkal a fa alá, nincs semmi vita, hisz erő is alig marad, hogy beszéljünk, és azon kattog a fejünk, hogy megint vártuk a békét, vártuk a nyugalmat, de nyoma sincs…

„Ne félj, mindjárt jövök!” Csak ez zakatol a szívemben. Ez a rövidke kis mondat, ez a pár szó. Karácsony ide vagy oda, advent ide vagy oda, mégis félünk elveszíteni a talajt a lábunk alól, félünk attól, hogy kiengedjük a kezünkből a kormányt, hogy beengedjük magunkat az életbe. Mintha nekünk kellene megváltani ezt a világot, mintha csak akkor lennénk fontosak, ha szenvedünk, ha beleroppanunk, ha elsüllyedünk. Ezt vállaljuk előszeretettel, mindezt azért, hogy érezhessük, tettünk valami jót is. Mert csak akkor lehet minket szeretni, ha beleroppanunk?

Álarc nélkül…

Hiszem, hogy az ember lecsupaszítva a legszebb. Akkor, amikor nem viseli az adventi álarcot, amikor nem visel semmilyen álarcot. Akkor leszünk egymás előtt, akkor leszünk láthatóak, ha merjük letenni a maszkot, a mártírmaszkot, a szenvedőmaszkot, a panaszkodómaszkot és megállni az eladó néni előtt, megállni a pap előtt, megállni anyánk és a gyermekeink előtt. Akár egy tál étellel, szeretettel, készülve és várva, hogy meglássam a másikat, azt, aki mellettem él, akit én neveltem, aki engem nevelt. Meglátni nemcsak az adventi koszorút, nemcsak az ajándékot a kirakatban, hanem meglátni magamat és a másikat is, téged is!

„Mire készülsz?” Érdemes ezt a kérdést még egyszer feltenni magunknak. Belekapaszkodni abba, hogy úgy vagy értékes, ahogy vagy. Kicsinek vagy nagynak. Koszorúval vagy nélküle, rohangálva vagy andalogva. Hogy nem kell már eljátszani a szerepet, nem kell már meghalni és feltűnni sehol, nem kell maszkot viselni, mert a legszebb arcod az ál-arcod alatt van. Készülj fel és várd! „Ne félj, mert mindjárt jövök, lassan érkezem hozzád!”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése