Ha egy kapcsolatban beáll az a bizonyos “szünet”, az nem jó jel. Egyáltalán mit is jelent ez a dolog? Teljes szabadságot, vagy csak egy kis külön létet? Ilyenkor kell beszélnünk egymással? Még is milyen hosszú időnek kell eltelnie, hogy megtudjuk mit is szeretnénk valójában? Ez a szó inkább olyan, mint a vihar előtti csend, és nem is biztos, hogy megoldás. Hiszen vagy együtt vagyunk valakivel, vagy nem. Ha szünetet szeretnénk tartani, az olyan, mintha el akarnánk bújni a problémák elől. Talán jobb lenne inkább a dolgokat tisztázni egymással és nem utolsó sorban magunkkal. Mennyivel könnyebb lenne, ha mindkét fél fejében ugyanaz a gondolat élne, hiszen akkor adott a megoldás vagy a szakítás. Viszont nehezebb, ha egyikünk még szerelmes. Akkor foggal-körömmel harcolnánk azért, hogy a másik is így érezzen újra. De vajon jó ez? Vajon így nem bántjuk saját magunkat és a legfőképp a párunkat?
Biztos sokan átéltük már azt a mérhetetlen fájdalmat, amikor elhagy a kedvesünk, aki talán a világot jelentette számunkra. Amikor olyan érzésünk van, mintha lyukat ütöttek volna a mellkasunkba, amikor a szívünk apró darabokra hullik, és csak sírunk, nincs erőnk semmi máshoz. Úgy gondoljuk, hogy ez velünk nem történhetett meg, hogy csak egy rossz álomba csöppentünk, hiszen minden olyan tökéletes volt, nem fordulhatott ekkorát a világ…
A teljes cikket az Inside of love blogon találod.
