| Kadlecsik Zoltán |
Sétálok Budapesten, sétálok Sopronban, sétálok Aszódon. Sokat sétálok, szeretek sétálni. Séta közben mindig merengek, szemlélődöm, figyelek, hallgatok. Hallgatom a híreket, figyelem a szemeket, keresem a szíveket, kutatom az angyalokat. Egy angyalt, aki tud segíteni, akinek valamiféle isteni hatalma van, isteni szíve, isteni ereje. Mert, amikor hiányzik az élet, akkor angyalt keresünk. Ha félünk, akkor angyalt keresünk vagy legalábbis vágyunk arra, hogy lenézzen az égből a rőtszakállú, és elküldje a támogató erőt. Aztán néha jön az angyal, de gyakrabban van, hogy nem. Ha jön, akkor küzdünk vele – egyáltalán, észrevesszük a szemünk előtt álló csodát?
Angelos
Az ógörög nyelvben az angelos szó jelenti az angyalt, de azt is jelenti, hogy küldött. Itt megállok egy pillanatra, és ízlelgetem ezt a jelentést. Küldött. Elküldött. Küldetés. Ilyen szavak cikáznak bennem. Aztán azon gondolkozom, hogy nekem van-e küldetésem? Mert, ha van, akkor én is küldött vagyok. Angyal vagyok. Már a gondolatba beleborzongok, annyira szép. Angyal vagyok? Angyal vagyok, ha van küldetésem, ha megtalálom a küldetésem? Azt gondolom, hogy igen. Elmosolyodom ezen a felismerésen. Várom én is sokszor az angyalt – ám az itt van, egészen közel.
Aztán örömömben belém hasít a felismerés: nemcsak én vagyok angyal, hanem mindenki, aki meghallja a küldetését. Te jó ég! Mennyi angyal! Mennyi angyallal találkoztam életem során! Könnybe lábad a szemem, elcsuklik a ki nem mondott szó is. El sem hiszem! Életem során csupa angyallal voltam körülvéve, küldöttekkel, akik végig kísérték az életemet. Pedig hányszor kerestem az Isten angyalait és ott voltak mellettem. József Attila jut eszembe: “Az Isten itt állt a hátam mögött s én megkerültem érte a világot.” Mellettem, mögöttem, előttem, velem és bennem.
Valóban! Rengeteg angyallal találkoztam, most, hogy belegondolok. Sokszor emlegetett nagyim, az Ides. Szelíd mosolya, kitartása, jósága, és a mákos-szilvás gombóca. Már pár hónapja csak az emléke van velem és a küldetése. A kimondatlan szavai és az angyali tekintete, az ereje. Azt hiszem, Ő már régóta tudta, hogy Angyal. És azt is bizonyára tudta, hogy a zsivány szemeim mögött, a pimasz szavaim mélyén én is angyal vagyok.
Aztán édesanyám, apám, testvéreim. Az úton billegő, a lány, a nő, a tanár, mind-mind adtak valamit. Mindig tanítottak valamit. Szeretném elmondani nekik és mindenkinek, hogy Ők is, igazi angyalok. Szárnyak nélkül, fények nélkül, varázslás és hókusz-pókusz nélkül. Igazi, ember-angyalok.
Keresd az embert, és megtalálod az angyalt!
Akkor menj lassan, sőt állj is meg néha! Nézz körül, majd nézz magadba, és adj hálát az égieknek, hogy amire szükséged lehet, azt mind megkaptad a barátodban, anyádban, apádban. Megkaptad, még akkor is, ha nem tökéletesek. Hisz ember-angyalok, de ANGYALOK. Ott vannak, veled az úton, és üzenik: Küldetésed van! Feladatod van. Add át az üzenetet: Angyal vagy!
Úton vagyunk. Élettől a halálig. Keresünk és találunk. Találunk és elveszítünk. Élünk és az elmúlásra készülünk – és keressük az angyalokat. Egész életünkben. Keresem én is. Megtalálom, meglátom, örülök és táncolok örömömben. Aztán elcsüggedek, és visszahúzódom. Aztán hiszek hitetlenül és mindig, de mindig megérzem, hogy körülöttem és velem és Bennem angyalok élnek. Felnézek a számítógép mellől, ülök némán és eszembe jutnak a hosszú sétáim a körúton. Menny(e)i angyal! Csak elindulok…