Lélek

A szomorúság haszna

Óriási kultusza lett a boldogságnak, megszámlálhatatlan cikk, tanulmány és könyv született arról, hogyan is lehetnénk kicsit boldogabbak, mi mindent kellene tennünk hozzá. Mintha minden a jóllétről és az örömről szólna körülöttünk. Az egyik legfontosabb lépés a receptek közül azonban rendszerint kimarad, méghozzá az, hogy először szomorkodnunk kellene, ha épp úgy hozza az élet.

Nemrég közzétette valaki a Facebookon, hogyan űzte el a rosszkedvét egy nyomasztó nap után. Illatos, forró fürdőt vett, finom bort kortyolgatott közben, és mire kiszállt a vízből, eltűnt a szomorúsága is. Milyen jó! Úgy tűnik, néha elég, ha kicsit kényeztetjük magunkat. De vajon valóban helyes folyton elűzni, elnyomni a rosszkedvünket? El lehet tüntetni a bánatot egy forró fürdővel vagy egy-két korty (pohár) borral? Valóban megszűnik, ha nem gondolunk rá?

– A szomorúság olyan, mint egy patak, utat kell engednünk neki – vélekedik Orosz Katalin klinikai szakpszichológus. – Ha nem tesszük, felgyülemlik, oly módon, miként egy víztározóban a víz. Sokáig úgy tűnhet, nincs vele semmi gond, de aztán egyszerre túlcsordul, és a víz olyan helyekre jut el, ahol nincs helye, elönti a virágágyást, feláztatja az utakat. Nem beszélve arról, hogy ennek a tározónak a megtartása óriási erőt kíván, sokkal nagyobbat, mint amennyit a fájdalom elviselése eredetileg kívánt volna.

Klára harmincöt éves lett, és egy multinacionális cég középvezetőjeként dolgozott. Sikeres volt a munkájában, és ez boldoggá tette, legalábbis így hitte, amíg el nem kezdte kínozni a fájdalom a vállában. Orvoshoz ment, aki megállapította, hogy valóban rossz állapotban vannak az ízületei, és tornáztatni kellene. Javasolta azt is, hogy menjen el egy relaxációs tanfolyamra, az sokat segíthet rajta.

Csak folytak a könnyek

Orosz Katalin
Orosz Katalin

A tanfolyamon váratlan dolog történt, az ellazulás számára is meglepő élményt hozott. Először csak azt figyelte meg, hogy nemcsak a vállában, a hátában is óriási feszültség van, olyasféle, amit eddig nem is vett észre. Később, amikor már sikerült elérnie a mélyebb relaxáltság állapotát, szinte minden egyes alkalommal, amikor relaxálni kezdett, megindultak a könnyei. Csak jött és jött a sírás, ott a csoportfoglalkozáson is, egy teljes hónapon keresztül. Tényleg olyan volt, mintha megindult volna az a sokáig torlaszok közé szorított patak.

Ijesztőnek is tűnhetett volna mindez, de a relaxációt vezető pszichológus megnyugtatta, nem baj, csak annyi történik, hogy átszakadtak a gátak, és ez jó, mert el kell engednie valamit. Klára nem mondta el, mi az, de kisírt magából mindent, és a vállából lassan eltűnt a feszültség. A porcok és az ízületek fokozatosan regenerálódtak, Klára meggyógyult. Azt is hihetnénk, hogy csoda történt, pedig nem, egyszerűen csak utat engedett a fájdalmas szomorúságnak, annak, aminek eddig nem volt útja.

– A mai modern pszichológia a betegségek jelentős részét ilyen elakadásokra vezeti vissza – hangsúlyozza Orosz Katalin. – Ha nem éljük át a szomorúságot, akkor nem múlik el az a feszültség sem, amit a helyzet kiváltott. A szomorúság szomorkodni akar bennünk. Olyan, mint a búcsúzás, amikor még egyszer elmondjuk a szép búcsúszavakat, amikor a másikat még kísérjük a tekintetünkkel, és utána magunkba roskadunk, mert egyedül maradtunk. De ha kellőképpen kibánkódtuk magunkat, akkor a fájdalom eloszlik. Ha nem, akkor a fájdalom miatti feszültség bennünk marad, még ha nem is érezzük magát a szomorúságot, mert elnyomjuk valamivel. Ez az elnyomás azonban elszívja az életenergiáinkat, olyannyira, hogy erőt vesz rajtunk a közömbösség, a céltalanság és az életuntság. Ezekre a legjobb gyógyír a dühöngés és a szomorkodás volna, de félünk ezeknek az érzéseknek a fájdalmasságától. Az életünkben folyamatosan csak építeni szeretünk, lebontani, elveszíteni nem. Holott, ahogy egy lakásban, a lelkünkben is folyamatosan selejtezni kellene. Ha sosem vagyunk hajlandóak semmit elengedni, akkor az a tározó, amiben a fájdalmainkat gyűjtjük, a végén már valóban annyira félelmetesen tele lehet, hogy igen fenyegető lesz elengedni, hiszen attól tarthatunk, mindent elönt. Ezért fontos, hogy az apró kis sírásainkat megengedjük magunknak. Vannak emberek, akik azt mondják magukról, hogy nem képesek sírni. Ha valaki ezt gondolja magáról, akkor jó, ha végiggondolja az élete folyását. Akár szakemberhez is célszerű fordulnia. Mert ezt nemcsak akkor tehetjük meg, ha már krízisben vagyunk, hanem akkor is, ha a közömbösséget érezzük, és nem tudjuk, hogyan tovább. Minden ilyen helyzet gyarapodással, kiegészüléssel, teljesebbé válással jár. A szomorúság, a fájdalom nem a semmiből jön, és nem múlik el csak úgy. Értelme, jelentősége van, amit komolyan kell venni.

A macska és a fürdőkád

Ezért fontos, miért is eresztjük meg azt a kád fürdővizet, azért, hogy elnyomjunk magunkban valamit vagy azért, hogy rendesen kiszomorkodjuk magunkat. Talán nem könnyű az utóbbi mellett dönteni, különösen, ha a veszteség olyan nagy, hogy úgy érezzük, a miatta érzett fájdalmat egyszerűen nem bírjuk el. Valami ilyesmi történhetett Ágnessel. A dédelgetett macskája halt meg tíz közösen töltött év után. A gyász végletesen megrendítette, olyannyira, hogy hiába eresztette meg a nyugtató, vigasztaló fürdővizet, nem múlt el a fájdalom és a sírás. Az első héten természetesnek gondolta, hogy folyamatosan ömlenek a könnyei, még a másodikon is, de amikor még hónapok múlva is zokogásban tört ki, ha valaki csak megemlítette a cicája nevét, akkor gyanakodni kezdett, hogy ez talán még sincs így egészen rendben, és végül pszichológushoz fordult.

A terápiában derült ki, hogy gyermekkorában nagyon mély kapcsolatban volt az édesapjával. Amikor felnőttként elveszítette, épp felszínesebb volt a viszonyuk, és a halálát Ágnes nem tudta meggyászolni. Az elnyomott fájdalomnak két súlyos következménye lett. Az volt az egyik, hogy a hangulata ingadozóvá és kiszámíthatatlanná  vált, a másik pedig az, hogy nem tudott egy férfi mellett sem elköteleződni. Ugyan voltak kapcsolatai, de egyik sem vált igazán komollyá. A macska váratlan elvesztése azonban felszínre hozta azt a másik, rég eltemetettnek hitt fájdalmát is. A terápia biztonságos keretei között végre kisírta magát, és elgyászolta a veszteségét, ami hosszú évekkel ezelőtt érte. A története igazi happy enddel végződött, mert nem sokkal később találkozott egy olyan férfival, akivel már képes volt össze is kötni az életét. Negyvennyolc éves volt ekkor, eddig tartotta fogva a meg nem élt szomorúság.

Csak pozitívan!

Félreértés ne essék, a pozitív gondolatoknak óriási erejük van! Csakhogy a mindennapokban gyakran előfordul, hogy busongó ismerősünket, barátunkat vigasztaljuk úgy, hogy álljon pozitívan a helyzethez, ami legtöbbször azt jelenti, hogy ne bajlódjon ezekkel a rossz érzésekkel, hagyja abba a nyafogást. Ahogy a kisgyereknek is gyakorta mondogatjuk, hogy ne sírjon, mert nincs semmi baj… Holott minden, amihez kötődünk és elveszítjük, az fájdalmas. Gyakran már gyerekkorban megtanuljuk, egész pontosan megtanítják a felnőttek, hogyan nyomjuk el magunkban a nehéz érzéseket. A “gondolkodj pozitívan” szlogenje pedig sokaknak azt jelenti, az élet minden egyes pillanatában boldognak kell lenni.

– Az élet inkább egy sinus-hullámhoz hasonlít, hol fent vagyunk, hol lent, és fontos, hogy mindegyiket megéljük – emeli ki Orosz Katalin. – A pozitív gondolkodás sem azt jelenti, hogy sohasem lehetünk szomorúak, vagy nem élhetjük meg a nehéz érzéseinket. Sőt! A depresszió épp az elfojtott haragból és szomorúságból keletkezik. Amikor pozitívan állunk az eseményekhez, az nem azt jelenti, hogy nem gondolok arra, ami rossz volt. Inkább úgy gondolok rá, hogy létezik ez a fájdalom, de nem merülök el az önsajnálatban, nem azt keresem, ki volt a hibás, és nem mutogatok másra, hanem konstruktívan keresem a megoldást. A cél, hogy jobban legyek, de ehhez nem mástól várom a megoldást, mint egy gyerek, hanem magam is teszek érte. Ha a hibást keresem, akkor ezzel megakasztom a saját cselekvésemet és kiszolgáltatott leszek. Ha viszont “pozitív” akarok lenni, akkor azt keresem meg, mi az, amit ebből a helyzetből tanulni tudok. Magamat sem hibáztatom, de végiggondolom, mi az, amit legközelebb másképp kell tennem, hogy ne járjak így.  Néhány könnycseppel, néhány lemondott programmal olyan nyereségre tehetünk szert, ami száz bulival felér: érettebben reagálunk a minket ért eseményekre.

Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:

Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted!
Csatlakozz hozzánk a Facebookon is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése