Kedves elfogadó, toleráns és nyitott barátaim! Valljatok színt: ki mit gondol őszintén a cigányokról, sötét bőrűekről, melegekről, idősekről, kövérekről, nőkről? Ki mondja azt, hogy nincs baja a cigányokkal – csak ne költözzenek a szomszédba? Kinek nincs baja a melegekkel – csak a gyereke ne legyen az? Kit nem zavar egy kövér ember látványa az utcán – csak ő maga nehogy úgy nézzen ki? Ki száll fel szívesebben egy olyan repülőre, amelyet férfipilóta irányít? Na, ki?
Én azt hittem, hogy elfogadó, toleráns és nyitott vagyok. A családunk csak félig magyar, a barátaim között van meleg, cigány, kerekes székes, kínai és barbadosi. Jobbak vagyunk, mint egy Benetton-reklám. És kiderül: az édeskevés, hogy imádom őket. 5 perce csak bámulom a számítógép képernyőjét. Kiderült, hogy nem olyan vagyok, mint amilyennek hittem magam.
Amiről sejtelmed sincs
A Harvard Egyetem kieszelt egy nagyon okos és nagyon aljas tesztet. Évek óta vizsgálják azokat az előítéleteket, amelyeknek lényegében nem vagy tudatában. Akármennyire próbálsz fair lenni és előítéletektől mentesen gondolkodni, dönteni, nem tudsz.
Ugyanis még a leginkább egyenlőségpárti, emberbarát járókelő fejében is lehetnek olyan vakfoltok, amelyeket nem tud tudatosan irányítani, befolyásolni. Vagyis hiába fogja fel ésszel, hogy mindannyian mások vagyunk, egyenlő jogokkal, valahol mélyen elrejtve suttog egy hang, és azt mondja: egy jó nagy frászt. Ez hihetetlennek tűnik és frusztráló, de igazából érthető.
Hány reklámot, filmet, videoklipet, plakátot, híradót látsz, amely elhiteti veled, hogy nemcsak fiatalnak, fehér bőrűnek, szépnek, gazdagnak, heterónak jó lenni? Na ugye. Ha azt akarod, hogy ne hassanak rád még tudat alatt sem a sztereotípiák, ahhoz minimum föld alatti üregben kellene élned az Atlanti-óceán mélyén.
Nő: reál tudomány, homoszexuális: boldog
Nekiállok a Harvard tesztjének. Az angol nyelvű oldalon több tucat, a magyaron nyolc téma van: magyar–cigány, szexuális irányultság, nem és tudomány, bőrszín, kor, súly, rassz, országok. Kettőt választottam: az egyik, hogy mennyire kötöm a nőket a humán területekhez, a másik, hogy mit gondolok a homoszexualitásról. Látszólag olyan, mintha ovisokkal játszana az ember: szavakat kell rendelni a megadott csoportokhoz (nő–férfi, heteró–meleg). Háttértudás nem kell hozzá, és 10 percnél nem is tart tovább. Olyan gyorsan kell kitölteni, amilyen gyorsan csak lehet. Hát éppen ez az: a teszt a zsigeri reakciókat nézi. Javítani lehet, de a hibákat is számon tartja.
Figyelek és keményen koncentrálok. Az, hogy a nőkhöz társítsam a reál tudományokat, szerintem könnyen megy. Nem is rontok egyszer sem. Úgyhogy nem értem, miért mondja azt, hogy erősen férfias területnek tekintem a reál területet. Kiderül, hogy azért, mert sokkal lassabban párosítottam a nőket és a reál tárgyakat, mint a nőket és a humán tárgyakat. Mentegetem magam: na jó, a bölcsészkar olyan volt, mint egy túlzsúfolt apácazárda. És mert a nők olyan érzékenyek, empatikusak, érzelmesek.
Miért, a férfiak nem? – jut eszembe.
Ööö.
És valószínűleg Marie Curie-re sem mondaná senki, hogy nem volt érzékeny, empatikus vagy érzelmes csak azért, mert a fizika és a kémia volt a szenvedélye. A Lego most rukkol elő női tudós figurákkal. Meg is veszem, a gyerekeim azt fogják nézegetni 0 napos koruktól, velem együtt.
Ami a homoszexualitást illeti, erősnek érzem magam. Úgy érzem, a legjobb barátomnak hála, sokat tudok róluk, és ez számít. Aztán észreveszem, hogy jobban koncentrálok, amikor a pozitív szavakat kell a melegséghez társítani: “boldog”, “nevetés”, “ragyogó”. Majd elolvasom az értékelést: nem sokkol, de nem esik jól. Nem, valóban nem hiszem azt, hogy jó dolog ma Magyarországon melegnek lenni – se cigánynak, se idősnek, se szegénynek, se menekültnek. Sajnálom, de ha rájuk gondolok, nem jön rögtön, reflexből az, hogy “csodálatos”, “élvezet” és legfőképpen: “béke”.
És nekik? Nekik vajon eszükbe jut?
