„Miután anya beadta a gyógyszereimet, minden rosszabb lett” – őszintén mesélt a nő, aki hétéves korától abban a hitben élt, hogy halálos beteg

„Hétéves voltam, amikor megtudtam, hogy rákom van” – kezdi döbbenetesen őszinte vallomását a most 21 éves Hannah Millbrandt, majd hozzáteszi, bár akkor még túlságosan fiatal volt ahhoz, hogy megértse mit jelent a „rák” szó, azt pontosan tudta, hogy jó nem lehet; látta ugyanis összeroppanni édesapját a hír hallatán.

„Nem sokkal a lesújtó hír bejelentése előtt anyám orvoshoz vitt, mert volt egy kis lázam, és köhögtem is. Ezt leszámítva egyébként teljesen jól voltam, de őt ez kicsit sem érdekelte. Kisírta az orvosnál a további vizsgálatokat” – idézi fel Hannah, majd azt mondja, anyja a vizsgálatok utánra időzítette a drámai bejelentést, miszerint Hannah-nak tumort találtak a gerincoszlopán.

Az életem egyetlen éjszaka alatt változott meg teljesen: anyám maszkot adott rám, hogy ezzel védhessem magam attól, hogy bárki megfertőzzön. Utáltam, hogy onnantól kezdve az emberek máshogy bántak velem, de a legjobban a sajnálatot utáltam, amit a szemükben láttam.

A fiatal nő azt mondja, miután anyja mindenkinek elújságolta, mennyire beteg, a kis ohiói városka, ahol akkor laktak, gyűjtésbe kezdett: ki akarták fizetni a drága kezelést, amely édesanyja szerint megmenthette volna az életét. „Te vagy az én aranytojást tojó tyúkocskám – akkoriban mindig ezt mondogatta, nekem pedig fogalmam se volt, miért.”

Évekig élt abban a hitben, hogy meg fog halni – Kép forrása: mirror.co.uk

Hannah beszélt arról is, hogy mivel édesanyja ápolói végzettséggel rendelkezett, az „orvos által felírt” orvosságokat mindig ő adta be neki. „Miután megkaptam a gyógyszereket, mindig rosszabbul éreztem magam – erős fejfájásaim lettek, kimerültnek, fáradékonynak éreztem magam. Utáltam, hogy nem játszhatok vagy biciklizhetek a barátaimmal, hogy mindig viselnem kellett a maszkot. Anyám utóbb még az iskolába is betelefonált, hogy figyelmeztesse a tanáraimat a lehetséges rohamaimra.”

A kislány Hannah legnagyobb félelme akkoriban az volt, hogy elveszíti a családját. Azt mondja, bár a halálról nem sokat tudott, úgy gondolta, azzal jár, hogy elveszíti őket, ami halálra rémítette. „Nem mertem egyedül aludni, és órákat könyörögtem anyámnak, had aludjak velük, de mindannyiszor nemet mondott.”

Hannah most – Kép forrása: mirror.co.uk

Édesanyja betegsége, a Münchhausen-szindróma csak sokkal később derült ki, mikor Hannah egyik tanárnője gyanakodni kezdett. „Észrevette, hogy a hajam nem foltokban nő vissza, mint a kemoterápián átesett betegeknek, hanem normálisan. Jelentette a gyanúját, és nem sokkal később, egy nap arra mentem haza, hogy anyámat, apámat és a nagyanyámat is rendőrök viszik el bilincsben.” A tárgyaláson az anya 6,5 év letöltendő börtönbüntetést kapott, apja csupán fél évet, a bíróság ugyanis bizonyítottnak látta, hogy az apa egész idő alatt semmiről sem tudott.

Miután mindkét szülőm börtönbe került, és valóra vált a legnagyobb félelmem, hogy elveszítem őket, apám nővéréhez kerültem. Kedves és gondoskodó volt, de képtelen volt arra, hogy megértse, min mentem keresztül. Így történhetett, hogy 12 évesen depresszióval diagnosztizáltak. Akkoriban sokat gondoltam arra, hogy öngyilkos leszek.

Miután édesapja kiszabadult, Hannah újra hozzáköltözött, aki meggyőzte arról, hogy tényleg nem tudta, mit művel a felesége. „Sok időbe telt, mire rendeződött a kapcsolatunk, de szerencsére sikerült. Anyámról nem akarok tudni: elvette a gyerekkoromat, és olyan sérüléseket okozott, amiket talán sosem heverek majd ki.”