Mindig hátborzongató és érthetetlen látványt nyújt, ha egy kamasz testét sebek borítják – különösen akkor, ha ezeket ő okozta saját magának. Tinédzserkori önbántalmazás alatt azokat az önsebző viselkedésformákat értjük, melyek célja, hogy az érintett saját testében akaratlagosan kárt okozzon, az öngyilkosság szándéka nélkül. Általában felületes, kisebb sérülésekről van szó, leginkább a 12–19 év közötti korosztályban fordul elő, és többnyire sokkal több lányt érint, mint fiút. Az önkárosítás megjelenhet magában, valamilyen érzelmi konfliktus lecsapódásaként, de lehet bizonyos személyiségzavarok, mentális problémák tünete is. Kiss Barbara pszichológus elmondta nekünk, milyen korai jelekre figyelhetnek fel a szülők, és azt is, mit tegyünk, ha a gyereken az önbántalmazás jeleit vesszük észre.
Hogyan jut el egy kamasz odáig, hogy fájdalmat okozzon magának?
Általában olyan életesemények állnak a háttérben, amik masszív érzelmi konfliktust, „túlterhelt érzelmeket” okoznak. Az erőteljes negatív érzésektől mindenáron meg akar szabadulni a fiatal, de vagy nincs kivel megosztania, vagy maga az önsértő sem fér hozzá a saját érzéseihez, nem tud beszélni róluk. Jellemző rájuk, hogy nincs más megküzdési stratégiájuk a negatív érzésekkel való bánásmódhoz. Az önkárosítás egyik funkciója lehet, hogy „érzelmi szelepként” működik. Az önsértők egy része arról számol be, hogy ürességet, magányt és kontrollvesztettséget érez, önsebzés esetén viszont a fájdalom által úgy érezheti, hogy jelen van a saját életében, hogy legalább a testének egy részét uralma alatt tartja. Emellett testünk úgy is reagálhat, hogy a fájdalom után olyan kémiai anyagok szabadulnak fel, amelyek a várt megkönnyebbülés érzését okozzák – sajnos emiatt függőség is kialakulhat az önbántalmazásban. Mivel az önsértők nem tudják és/vagy nincs kinek kommunikálni érzelmeiket, ez egyfajta segítségkérés is: üzenetet hordozhat a boldogtalanságról. Különösen problémás, hogy az önbüntetés és az önmagunk iránt érzett szégyen aztán szintén önsértéshez vezethet, így hamar kialakulhat egy ördögi kör.
A tinédzserkor borzasztóan terhelt, bizonytalan időszak. Mik a leggyakoribb okok a „falcolás”, önbántalmazás mögött?
Nincs specifikusan, egységesen megragadható magyarázati rendszer. Mindig az egyéni sorstörténetet kell figyelembe venni, épp ezért vizsgáljuk a családi hátteret, iskolai közeget is. Egy hideg, bántalmazó, elhanyagoló családi közeg, alkoholista szülő, szexuális abúzus vagy iskolai zaklatás hozzájárulhat az önsértő viselkedéshez, de arra is láttunk példát, hogy nincs közvetlen traumatikus előzmény a családban. A falcolás „identitásképző” szokás lehet például egy osztályban, vagy ne adj’ isten, egész iskolákban. Mintadiákok és rossz tanulók között is megjelenhet, tehát még az iskolai teljesítmény sem bejósló faktor. Kutatók még arról is vitatkoznak, hogy a perifériás, leszakadó területeken nagyobb-e az önsértő viselkedés kibontakozása.
A fájdalom után olyan kémiai anyagok szabadulhatnak fel, amelyek a várt megkönnyebbülés érzését okozzák (Fotó: Thinkstock)
A „vagdosás” a leggyakrabban felhozott és leglátványosabb módja az önbántalmazásnak. Milyen egyéb, nehezebben észrevehető formák léteznek?
Az éles tárggyal végzett önkárosítás a leggyakoribb. Elsősorban a karon, combon, lábszáron, bokán jellemző – ezek a területek mind jól eltakarhatóak. Jellemző lehet még a sebek gyógyulásának megakadályozása, önharapdálás, önütlegelés, önégetés, a test mérgezése gyógyszerekkel, a bőr erőteljes csipkedése és a hajtépkedés.
Mik azok a korai jelek, amikre egy szülő felfigyelhet?
Egyrészről a testi jegyek, de árulkodhat még az elzárkózás, az elszigeteltség, lelkileg és fizikailag is: például ha a gyerek szokatlanul hosszú időt tölt a fürdőszobában. Az alacsony önértékelés és motiváció, az önvád, az önhibáztató, negatív énkép, a megváltozott étkezési szokások – hirtelen súlygyarapodás vagy súlyvesztés –, illetve az alkohol- vagy szerhasználat szintén árulkodó lehet.
Egyre többen hívják fel rá a figyelmet, hogy az okostelefonok közt felnövő kamaszok sokkal magányosabbak, depresszióra hajlamosabbak lehetnek. Emiatt több kamasz bántalmazza magát?
Van kapcsolat a depresszió és az önbántalmazás között, azonban a depresszióval való összefüggés iránya még nem tisztázott: a depresszió ok és következmény is lehet. Előfordul, hogy a serdülő szorongásos és depresszív hangulatzavarban szenved, és ennek egyik megnyilvánulási formája az önsebzés, de az is lehet, hogy a fiatalban felerősödik a bűntudat és a szégyen az önkárosítás miatt, ami hozzájárul a későbbi depresszió kialakulásához. Az okostelefonok és az önkárosítás között nem feltételezünk egyértelmű oksági kapcsolatot, sőt, jó hír, hogy elérhető egy ingyenes, titkosított önsegítő app, a stem4 Calm Harm App nevű alkalmazása angol nyelven.
És a lányoknál visszavezethető lehet a falcolás például a média által közvetített testkép nyomására? A külsőnkkel, szépséggel kapcsolatos elvárásokra?
Ezt egyelőre nem feltételezhetjük. Azok az adatok, amik azt mutatják, hogy a probléma sokkal inkább lányokat érint, következhetnek abból is, hogy a lányok általánosságban véve nagyobb számban fordulnak szakemberhez, gyakrabban kérnek segítséget és keresnek fel orvosokat, mint a fiúk, akiknél a jelenség lappangó maradhat.
Az elmúlt évtizedekben csökkent vagy növekedett a maguknak fájdalmat okozó tinik száma?
Az önsértő viselkedés növekvő tendenciát mutat világszerte. Szülők, pedagógusok, az iskolai segítő személyzet tagjai és szakemberek, kutatók egyaránt az önsebző magatartás terjedéséről számolnak be.
Hova fordulhatunk, ha szeretnénk segítséget kérni gyerekünknek?
Ha a gyermek maga szeretne segítséget kérni, és nem tudja, hogyan induljon el, hová forduljon, akkor hívhatja a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítványt ingyenesen és titkosan a 116-111-es telefonszámon. Amennyiben az iskolában elérhető iskolapszichológus, felé is bizalommal fordulhat a segítségkereső: ő útbaigazítást nyújthat a további teendőkről, segíthet megtalálni a probléma kezelésében járatos klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta és pszichiáter kollégákat.
Mik a jó stratégiák a családban a probléma kezelésére? Mennyire vonjuk be a rokonokat, testvéreket, szóljunk-e az iskolának?
Itthon sajnos még nem jellemző, hogy az iskola előtt felvállaljunk bármilyen érzelmi nehézséget, így könnyen botrányszerűvé válhat, ha valaki ilyen, szokatlan témában kér segítséget. Szintén probléma, ha az iskolában dolgozók eszköztelennek érzik magukat.
Az ideális az lenne, ha a mentális egészségről, elakadásokról és így a serdülőkori önbántalmazásról többet beszélnénk, mert az elősegíti a tabuk döntögetését. Ha van iskolapszichológus, akkor forduljunk hozzá, ezt a gyerek is megteheti! Az iskolapszichológus több életvezetési területen is felbecsülhetetlen támogatást tud nyújtani. Rokonokat akkor érdemes bevonni, ha az együttérzés az alapvetés, és nem ítélkezés származik belőle. A „hagyd abba” a „hülye vagy”, a büntetés és a címkézés csak tovább ront a helyzeten. Ráadásul az önkárosító magatartás megszüntetése nem az akaraton múlik, hanem azon, milyen támogatást kap a környezettől a nehéz érzelmekkel való megküzdéshez a serdülő. Mindig az elfogadást és aggodalmunkat fejezzük ki irányába! Az elsődleges cél a (gyakran elveszett) bizalom megteremtése lenne, bebizonyítani, hogy a fiatal bátran közeledhet hozzánk, számíthat ránk.
Milyen kockázatai lehetnek, ha egy ilyen probléma kezeletlen marad?
Tünetváltás történhet, azaz egy társadalmilag sokkal elfogadottabb formát kap az eredeti ok, például alkoholfogyasztásban. Felléphet még depresszív vagy szorongásos hangulatzavar, ritkább esetben öngyilkossági szándék is megjelenhet. Sajnos egy kisebb sérülés is vezethet balesetből tragédiához.
