Legutóbb húsvétkor fordult elő, pedig már jó előre igyekeztem felkészíteni magam. Tudatosítottam, hogy ez egy ilyen biznisz: hogy sokan leszünk, hogy hangzavar lesz, és hogy rengeteg olyan arcot látok majd az asztalnál, akikkel legjobb esetben is hónapokkal ezelőtt találkoztam legutóbb, de ez nem jelent semmit, és ettől senki sem utál. Még jól is éreztem magam. Sokat beszélgettem, nevettem, hallgattam aznap délután, kora este, élveztem a társaságot, hogy aztán a nap végén mint egy kő zuhanjak az ágyba.
Aztán jött a másnap. Az egy dolog, hogy rettenetes fejfájással ébredtem, de ráadásul pont úgy éreztem magam, mintha végigittam, -buliztam, -táncoltam volna az előző estét: lassú voltam, bizonytalan, szédelgős, és csak egyetlen dolgot akartam magam körül; csendet egész nap.
Bárcsak azt mondhatnám, hogy ez a tapasztalás most először, derült égből a villámcsapásként talált meg, de nem. Kisiskolás korom óta vannak ilyen „antiszociális” napjaim. Kezdetben utáltam magam érte, később – már egyetemistaként – a tényleges másnapossággal magyaráztam a dolgot, ma pedig csak igyekszem együtt élni vele. Mióta tudom, hogy ilyenkor nem bunkó vagy antiszociális vagyok, csak introvertált, egy cseppet könnyebb a dolgom.
Kép forrása: Unsplash
Másnaposnak lenni az érzelmektől?
Tűnjön bármilyen furcsának is, van ilyen. A társas események, összejövetelek, a bulik, vagy a traumatikus események feldolgozása bizonyos fokig mindenkit kifárasztanak. De, hogy pontosan mennyire, az már agyban dől el. Az introvertált emberek agya bizonyítottan nem ugyanúgy működik, mint extrovertált embertársainké: sokkal érzékenyebbek a fényre, a zajokra, a nonverbális kommunikációs jelekre, máshogy reagál az agyuk a boldogsághormonként számon tartott, és az ilyen esetekben felszabaduló dopaminra is.
Egy-egy összejövetel, sőt még az ártatlannak tűnő családi ebéd is túltöltheti őket, aminek következménye a fent már leírt bizonytalan, másnaposságra emlékeztető állapot. Az Introvert, dear elnevezésű amerikai oldal most összegyűjtött 10 fontos tünetet, ami pontosan leírja az „introvertált másnaposságot”, hogy egyrészt felhívja a figyelmet erre a személyiségtípusra, másrészt segítsen azoknak, akik egész mostanáig nem értették, miért kerülnek újra és újra ebbe az egyébként nehezen elviselhető állapotba.
- A legkisebb apróság is felidegesít
- Nehezen hozol döntéseket. Még az olyan, látszólag tök egyszerű kérdések is összezavarnak, hogy kakaós vagy túrós palacsintát kérsz-e.
- Nem találod a megfelelő szavakat. Sokkal több szünettel mondod a mondandódat, mint egyébként.
- Kimerült vagy. TÉNYLEG.
- Nemcsak mentálisan, hanem fizikálisan is nagyon rosszul érzed magad. (A fej- és az izomfájdalom kifejezetten gyakori, de nem ritka a szédülés és a hányinger sem.)
- Látszólag minden ok nélkül szorongsz, és úgy érzed, mintha csapdába estél volna.
- Elcsendesedsz. A környezetedben mindenki azt kérdezgeti, hogy jól vagy-e, hogy miért vagy olyan csöndes.
- Nem vagy jelen. Csak nézel magad elé, de a gondolataid egész máshol járnak, mint ahol éppen vagy.
- A hangok sokkal hangosabban tűnnek, és a fény is sokkal élesebb.
- Az egyetlen vágyad, hogy végre egyedül legyél egy minél csendesebb és nyugodtabb helyen.
[undefined]
