Nem hiszti, és nem a hormonok játéka. Beszélni kell a szülés előtti depresszióról

Kétségbeesett hangon jelentkezett be hozzám. Igazi segélykérésnek tűnt, nem faggattam a telefonban. Nagyon szép kismama volt, és nagyon szomorú. Kérdés nélkül, egy szuszra mondta el a történetét egy órában, egy doboz zsebkendővel. Monoton hangon beszélt, közben patakokban folytak a könnyei.

Nem akarta azt a gyereket, sőt egyáltalán nem akart gyereket.

Épphogy elvégezte a jogot, egy jó nevű ügyvédi irodába vették fel gyakornoknak. Tökéletesen kerek volt az élete, minden és mindenki a helyén volt – egészen addig, amíg nem jelentek meg azok az „átkozott” csíkok a teszten. Nem sokat gondolkodott, másnap időpontot kért abortuszra egy magánklinikán. Nem kérdezte a párját, tényként közölte vele a döntését. Az orvos próbált a lelkére beszélni, még vetített is neki egy hatásvadász kisfilmet. Mintha előre készült volna az ilyen „esetekre”.

Meggondolta magát, mert hát mégis csak egy érző lény, egy parányi élet… Néhány hét múlva azonban kiderült, hogy nem egy, hanem kettő – ikreket vár. Sokkot kapott a hírtől, el akarta vetetni, de késő volt, az orvos már nem vállalta.

Gyűlölte a terhességét, végigsírta azokat a heteket, de mindenki legyintett körülötte, mondván, csak a hormonok miatt van ez. Ő közben nem kímélte magát, minél rosszabbul volt, annál inkább tette a dolgát az irodában, otthon, a ház körül. Az ikrek végül koraszülöttek lettek. Ott akarta hagyni őket a kórházban, de végül nem tette. A párja adott nekik nevet, és ő is neveli őket.

Négy év telt el azóta. Új munka, új otthon, új férfi. És egy újabb gyerek érkezik hamarosan, a szerelmük gyümölcse. Nagyon várja, hogy megszülessen, és nagyon szomorú. Nem érti, mi történik vele, hiszen most boldognak kellene lennie. Szinte könyörög a segítségért. Megpróbáltam elmagyarázni, milyen összefüggés lehet a korábbi „kényszerterhessége” és a mostani lelkiállapota között, de nem voltam biztos abban, hogy sikerült érdemben segíteni.

Szülés előtti depresszióban szenvedett. Nem csak most, korábban is.

A napokban aztán jött egy üzenet tőle – egy kép. Fekszik a kórházi ágyon, karjában a kicsivel, mindketten mosolyognak. Csak egy szót írt alá: megérkeztünk. Nézem a képet, és tudom: tényleg megérkeztek. Ő egy a nyolcból, akit érintett a szülés előtti depresszió. Nem is sejtette, hogy ez lehet a baj, hiszen soha nem hallott róla. Ez ugyanis valamiért tabu. Márpedig tudni kell, hogy a rosszkedv, az ingerlékenység nem(csak) a várandósság természetes velejárója.

Szakember legyen a talpán, aki ezek alapján ki meri mondani: „Kedves anyuka, maga depresszióban szenved.” (Fotó: Thinkstock)

Üdv a klubban!

Állsz a tükör előtt, és kétségbeesetten próbálod magadra erőltetni Mona Lisa mosolyát. Mostanában ezt szokták ajánlani, merthogy Leonardo da Vinci modellje állítólag éppen várandós volt, ez a titka a sejtelmes mosolyának. Azt mondják, ez meghozza az anyai érzéseket és azt a semmihez nem hasonlítható, már-már misztikus boldogságot. Azt, amit ilyenkor érezni kell. De hiába kínlódsz, szenvedsz, nem megy, legfeljebb egy szánalmas kínvigyorféle. 

Nem érted, mi történik veled. Persze, az benne volt a pakliban, hogy reggelente (meg úgy általában egész nap) émelyegsz, felváltva ennél és aludnál, vagy ellenkezőleg, egyiket sem. Arra persze számítottál, hogy a tested estéről reggelre is változni fog, ám arról nem volt szó, hogy lehangolt és undok leszel, és legszívesebben egy lakatlan szigeten dekkolnál. És hogy a „szülés” szó hallatán konkrétan kiver a víz.

Úgy érzed, mindenki téged néz. És valóban: mindenki téged néz, mustrál, fürkész. Valamit keresnek. Eleinte nem is sejted, mi az, amit szemmel láthatóan hiányolnak rajtad. Aztán lassan felismered: az ilyenkor elvárható boldogságot.

Minden nyolcadik nő szenved tőle

“Boldognak kellene lenned, hiszen terhes vagy”

A szülés utáni depresszióról most már viszonylag sok olvasnivaló gyűlt össze a neten. Vannak köztük szakkifejezésekkel súlyosbított cikkek, és vannak köztük blogok is. Azt viszont, amire igazán szükséged volna, nem találod sehol. Egy-egy direkt rákeresés talán hoz eredményt, olykor véletlenül megemlítik, de magáról a szülés előtti depresszióról hiába keresel bármit, nagyítóval sem találsz megbízható, viszont érthető írást, tanulmányt. És amikor ráeszmélsz arra, hogy valami olyan bajod van, ami másnak nincs, végképp elhatalmasodik rajtad az egész. Pedig igenis létezik, olyannyira, hogy majdnem minden nyolcadik várandós nőt érint. És kapaszkodj meg! Az apukákat is. Esetükben viszont még nincsenek statisztikák.

Ezek után jogos a kérdés: ha ilyen sok az érintett, akkor miért nem beszélnek róla? A szakemberek (el)hallgatásának viszont érthető oka van: nehéz azonosítani a betegséget, éppen ezért vékonyka jégre téved az az orvos, nőgyógyász vagy pszichológus, aki halkan megjegyzi, hogy depresszióra utaló tünetekről van szó. A jelek ugyanis könnyen félreérthetők: megtévesztésig hasonlítanak ártatlan, pusztán a várandósság természetes velejárójaként értelmezett tünetekre és a szorongásra.

Lássuk, mivel állunk szemben!

• Állandóan nyomott hangulatban vagy?
• Semmi nem érdekel és nem dob fel?
• Falási rohamok és étvágytalanság váltják egymást?
• Néha állandóan aludnál, néha viszont nonstop üzemmódban vagy?
• Nyugtalan és mégis fáradt vagy?
• Úgy érzed, tökéletesen értéktelen vagy?

Igen, jól sejted, ezek a jó öreg depresszió tünetei. Legalábbis a tankönyvi diagnosztika szerint. És most jön az, ami miatt nem szívesen merik ráfogni a tüneteidre, hogy ez bizony szülés előtti depresszió: a fenti felsorolásban szereplők mindegyikét okozhatja maga a várandósság is. Szakember legyen a talpán, aki ezek alapján ki meri mondani: „Kedves anyuka, maga depresszióban szenved.”

Márpedig jogod volna tudni róla, főleg azért, hogy felkészülj rá: a szülés előtti depresszió nagy eséllyel a szülés után is folytatódik majd. És azért is, mert ha tudsz róla, az önmagában segíthet abban, hogy minél könnyebben és gyorsabban átvészeld a kritikus időszakot. Ha tisztában vagy azzal, hogy a fura-rémisztő tüneteidről nem tehetsz (mert igenis beteg vagy), az önmagában is gyógyhatással bír.

Nem tehetsz róla, tegyél hát ellene!

5 dolog, amit bárcsak tudtam volna szülés előtt

Komoly lépéselőnyben vagy, ha már egyszer felmerült benned (vagy egy szakemberben) a gyanú, hogy szülés előtti depresszióban szenvedsz. A probléma tudatosítása magaddal és a környezeteddel ugyanis fél egészség. Ülj le, és beszéld meg a helyzetet a családoddal! Mondd el nekik, hogy mostantól kék lámpával közlekedsz, és ha mód van rá, adjanak neked igazat és elsőbbséget! És – biztos, ami biztos – nyugtasd meg őket, hogy akármit is mondasz, kiabálsz, mutogatsz az elkövetkező időszakban, azt tudják be a depressziódnak, az beszél belőled.

Ha belegabalyodtál a világhálóba, és felváltva olvasod a szülési rémtörténeteket és az első hetekben rád váró megpróbáltatásokról szóló írásokat, tegyél egy szívességet magadnak: zárd le a gépet! Bármilyen izginek is tűnik, mostantól maradj távol a kismama-riogató oldalaktól! Ha kíváncsi vagy, kérdezz! Ne az ismeretlen virtuális sorstársakat, hanem például az orvosodat. És ne engedd, hogy időhiányra hivatkozva lepasszoljon. Jogod van tudni, mi vár rád a szülőszobán, és utána mire számíthatsz. Ha a soron következő vizsgálatra mész, írd össze a kérdéseidet! Akkor és ott esélyed sincs, hogy eszedbe jusson minden. Minél több kérdésre kapsz választ, annál kevesebb a szorongató kétkedés. És még valami:

Tervezd meg, mi lesz a szülés után!

Vegyél elő papírt és ceruzát, és írd össze, mit és hogyan akarsz csinálni. Még akkor is, ha szinte biztos vagy abban, hogy irreális vágyakat kergetsz – sebaj, még az is jobb a nagy légüres térnél. Ne a napirenden agyalj, azt majd úgyis a gyerek irányítja. Hosszabb távon merj gondolkodni, tűzz ki célokat, netán határidőket! Mikor akarsz visszatérni a munkahelyre? Mit akarsz változtatni a munkádban? Van-e valami olyan, amit megtanulnál, amíg babázol otthon? Ezek olyan kérdések, amelyek megválaszolása nemcsak kellemes, de egyben hasznos és gyógyító időtöltés is. A tervezés, az új célok kijelölése üzembiztosan csökkenti a depressziós tüneteket. És még mellékhatásokkal sem kell számolnod.

A cikk szerzője Szigeti Ildikó tanácsadó szakpszichológus, újságíró, az NLCafé szakértője.