Szörnyen magányos a férfi, aki nem tud rántottát sütni

Nem tudok elképzelni annál fölényesebb, nagyképűbb közlést, mint az:

rántottát készíteni mindenki tud.

Mondom, úgy szokták odalökni, hogy mindenki.

Persze. Tényleg, mint amikor üldögélsz Teller Ede mellett, aki odaböki, hogy ki ne tudná kidolgozni a termonukleáris fúzió elméletét, hogy aztán vesetájékon oldalba bökjön az égő cigijével Ady Endre, aki megjegyzi, tényleg csak szándékosan lehetsz olyan nyomorult, hogy nem te írod le elsőként azt a strófát, hogy

“Nem kellenek a megálmodott álmok,

Új kínok, titkok, vágyak vizén járok,

Röpülj, hajóm,

Nem kellenek a megálmodott álmok.”

És tényleg, amikor belekezd az anyukád, a testvéred, a barátod, a csajod, a kollégád, az ellenséged, a postásod, és amikor már azt hiszed, hogy ezektől már eléggé tojásfrusztrált vagy, még a 7-es busz sofőrje is, hogy hát annyi az egész, hogy megtöröd a tojást, és..

Ismétlem, ezek az emberek evidenciaként tálalják, hogy megtörsz egy tojást. Vagy fel. Jellemző, hogy a megfelelő igekötőt sem tudom odailleszteni, nemhogy végrehajtsam az akciót.

És nem arról van szó, hogy sohasem próbáltam meg. Megpróbáltam, de alulmaradtam.

Méghozzá úgy, hogy az úgynevezett töréskor hozzávetőleg annyi tojáshéj került a kikészített tálba, amelybe az internetes oktatóvideó, valamint kisöcsém leckéje alapján egyaránt a tojás ehető részének kellett volna kerülnie, amennyivel egy komplett nemzedék seggét el lehetett volna takarni – hogy utaljak a vonatkozó mondásra, amely a fenék és a tojáshéj szoros kapcsolatát a fiatalsággal köti össze. 

Ennek nyomán a második lépésig el sem jutottam, mert lényegi képtelenség lett volna  megtisztítani a héjdaraboktól a sárga löttyöt, amiből később – tapasztalatom szerint – elő kellene állnia a reggelinek. 

Azt közben idevetem, hogy mérhetetlenül felháborít, hogy e nemtudásom miatt lényegileg kapualjról kapualjra kell bújkálnom Budapesten, a tökéletes megvetés tárgya vagyok.

És persze nyilván nem tudok húst sütni sem, meg tiramisut flambírozni sem, de a rántottás nemtudásom borít ki a legjobban.

Mert megőrjít, hogy a tojás miatt vagyok balek, miközben a tojásnál identitásvesztettebb jelenség kevés van a földkerekségen. Hiszen a tojás se nem növény, se nem állat, de ha már választani kell, nyilván inkább állat, mert tyúk lehetne belőle, ám ennek ellenére a hentesnél nem lehet megvenni, a zöldségesnél viszont igen. Most akkor miről beszélünk? Egy ilyen se gömb, se kocka megvalósult Soros-terv miatt kell lesütött szemmel feküdnöm életem végéig a franciaágyban, ha a mellettem fekvő megkérdi, csinálok-e reggelit? Merthogy

teljes életed nem lehet, ha nem tudsz rántottát csinálni, ennek a képességnek a hiánya alapvetően határozza meg az esélyeidet.

Az van, hogy manapság ülsz egy társaságban, és arról beszélgetnek férfiak és nők, túlképzett gasztronómusok és lelkes zabálók, hogy a Gorenje vagy a Bosch Sous Vide-gépe akciózik-e. És amikor ez a téma uralja a beszélgetést, pontosan tudod, hogy annyi helyed van ebben a világban, amennyi Berki Krisztián nevének egy Kalevala-versszakban. 

Manapság a korszellem azoknak a férfiaknak kedvez, akik szuvidálnak, glasszíroznak, blansíroznak, de közben rosszabb kézzel még karamellizálnak is.

És akkor velük szemben, ott vagyok én, aki nem tud rántottát készíteni.

És mikor ez kiderül, kiterjesztve azzal, hogy nem tudok főzni, rendre felelni kell arra a kérdésre: akkor mit eszel?

Mert ki ne emlékezne, hogy az evolúció alapja a főzés volt, minimum Benke Laci bácsinak kellett lenni minden cro-magnoninak, hogy megmaradjon, a menőbbek meg nyilván mind Jamie Oliverek voltak. És nyilván már akkor mindannyiuktól azt kérdezgették: neked akkor edényeid sincsenek?

„Ha nincs az a patyolatos néni, minden gyorsabban történt volna” – egy férfi vallomása, aki nem tud mosni

De, rengeteg edényem van, komplett szettek, kollekciók. Elvégre nyilván minden gyermektelen ember lakása tele van pelenkával, ahogyan lisztérzékenyek is finomlisztből csinálnak designbútorokat a hálójukba. Nyilván nincs edényem, elvégre az ember ritkán halmoz fel olyan tárgyakat, amelyeket nem tud funkciójuknak megfelelően használni. 

És azt még elmondom, hogy egyszer, legutoljára tettem egy kísérletet a kitörésre. A Nosaltynak van egy kurva jó alkalmazása: kinyitod a hűtődet, megnézed, mi van benne, beírod az alapanyagokat az oldalon, és kiadja a receptet, ami a cuccaidból elkészíthető. Mármost, beütöttem, hogy sör és mustár, de egyetlen használható ajánlatot sem tudott adni a gép.

Néztem akkor a monitort mereven, csöndben, nagyon csöndben, mert ebből a kudarcból tudtam, hogy vége, én már sosem tudok majd rántottát sem készíteni.

És míg élek, hallgatom majd, hogy mindenki tud, miközben én pontosan tudom, hogy nem férek be a mindenkibe, egyedül vagyok, mert én nem tudok. 

Ez az a rántottamagány, amivel együtt él egy majdnem férfi, aki nem tud rántottát készíteni.

Ezt olvastad már?

„Az úszás lesz az új cigizés, remélem” – egy férfi álma, aki nem tud úszni

Ez is érdekelhet Megnézem