Pár napja gyerekfelügyelő voltam, barátnőm hároméves és ötéves kisfiára kellett vigyáznom, hogy férjével pár napra kettesben elutazhassanak. Két nagyon eleven, csipetnyit túlmozgásos kisemberrel volt dolgom, akik nemcsak enni nem akartak, de aludni se nagyon. Kettő darab mondatot ismételgettek felváltva: Szomjaaaaasz vagyok! és Jozi, Jozi, jáccunk! Kéjlek, jáccunk! Ez utóbbit olyan szenvedélyes könyörgéssel tudták kiejteni, hogy nem volt szívem nem játszani. Még az esti elalvás előtt is biztosítanom kellett őket arról, hogy holnap ugyanennyit játszunk majd, becsszó. Mindent elmond, hogy a nagyobbik álomba ájulás előtti utolsó szava az volt, hogy trambulin.
Ezzel esett időben egybe a hír, hogy Németországban a hétéves Emil barátaival és osztálytársaival karöltve tüntetést szervezett, amiben a felnőtteket figyelmeztették, hogy a mobiljuk helyett inkább a gyermekeikkel játsszanak. Az eppendorfi kisfiú először a metrón vette észre, hogy mindenki az okostelefonját bújja, a látottak pedig befészkelték magukat a kis fejébe. Nem hagyta békén a szüleit, és addig gondolkodott, amíg megszületett a nagy ötlet: az utcára kell vinni a problémát. Édesanyja felhívta a rendőrséget, megtudakolták, hogyan szokás tüntetést szervezni, a gyerekek pedig papírmolinók gyártásába kezdtek. Ezeken többek között olyan mondatok álltak, hogy:
Velem játssz, ne a mobiloddal!
Repülőüzemmód bekapcs, most én jövök!
Azért vagyunk itt, azért vagyunk hangosak, hogy a mobilok kikapcsoljanak!
Fotó: Profimedia
A kisfiú kezdeményezése rövid időben belül nagy követőtáborra lelet, a sajtó is felkarolta az ügyet, a végére mintegy kétszáz ember, gyerekek és felnőttek vonultak utcára, hogy tolmácsolják a gyerekek kérését. Emil, élete első tüntetésén, a kezébe vette a menet irányítását, megafonon keresztül instruálta a felvonulókat. „Nekem tetszik ez, az én apukám is állandóan a telefonját babrálja, és ez nem jó” – mondta egy riporternek a hatéves Yilvi Schnitt, akinek állítását tulajdon apukája is alátámasztotta: „Hiába tagadnám, a lányomnak igaza van!” – vallotta be őszintén.
A legtöbb felnőttet meglepte a demonstráció, az ugyanis csak a legritkább esetben fordul elő, hogy a gyerekek mondják meg a felnőtteknek, hogy mit csinálnak rosszul, általában ennek fordítottja a felállás. Természetesen Emil szüleinek is kijutott a kritikából, a két orvos kisfia kérésére azonban megtanulta félretenni az okostelefont, a közös étkezések alkalmával például szigorúan tilos a mobilozás. „Az okostelefon elveszi az időt a játéktól” – mondja a Hamburg Journal riporterének a kisfiú.
Mondanom sem kell, ezek után másnap reggel már máshogy gondoltam a közös játékra, és a könyörgő hangszínt is megértettem.
