Tudom, milyen érzés, vérprofi vagyok benne, hogy mindent rossznak lássak, és teljesen figyelmen kívül hagyjam azokat a kis kincseket, amiket ad az élet.
Ilyenkor annyi történik, hogy egy olyan szűrő kerül a szemed elé, amin keresztül nem jut el a tudatodig az, ami esetleg jó, a rossz viszont felnagyítva érkezik el hozzád.
Például valaki beszól a munkahelyeden, vagy csak a szomszédasszony tesz csípős megjegyzést a frizurádra, esetleg a boltban a pénztáros undok veled, és ez olyan hatalmas problémává áll össze, ami miatt nem bírsz éjszaka aludni, és azon forgolódsz, hogy miért utál téged mindenki. De persze az is előfordulhat, hogy tényleg komoly problémák merülnek fel az életedben, kapsz egy diagnózist az orvosnál, megszűnik az állásod, válás közepén vagy, és ilyenkor aztán tényleg nagyon nehéz kilátni a a saját fejedből, és szépséget keresni ott, ahol szemmel láthatóan csak összeomlás van. Átéltem. Tudom, milyen ez a helyzet. El lehet merülni a nagy sötétségben, abban a fekete lyukban, ami olyan könnyedén kínálja fel magát minden nap. Csak ha ezt teszed, akkor a végén tényleg nem lesz semmi öröm az életedben.
Az első mindig a felismerés, pont akkor, amikor a legmélyebben érzed magad (Képünk illusztráció – Forrás: Unsplash)
Azt hiszem, ez hajlam kérdése. Nincs veled semmi baj, ettől még nem vagy depressziós, és a mentális egészségeddel sincs gond, csak hajlamos vagy a bajt meglátni és megőrizni magadban. Ha viszont észreveszed, hogy ezt csinálod, akkor már meg is tetted az első lépést afelé, hogy jobban érezd magad. Az első mindig a felismerés, pont akkor, amikor a legmélyebben érzed magad, amikor úgy kelsz fel reggel, hogy mikor lesz már este, hogy újra lefeküdhess aludni, mert ez a nap sem tartogat semmi jót a számodra. Ebben a pillanatban kell felébredni és megkérdőjelezni a problémáidat.
A megkérdőjelezés számomra az egyik leghatékonyabb technika, szerintem sok embernek segíthetne a saját életét jobbá tenni.
Nem én találtam ki, az alapját Katie Byron Négy kérdés című könyve adja, amiben a depresszív gondolatokat négy kérdéssel vizsgálja meg a szerző. Általában elég az első kérdésig eljutni, hogy már más megvilágításba helyezzük az adott problémát.
A négy kérdés:
- Igaz ez?
- Tökéletesen biztos vagyok benne, hogy igaz?
- Hogyan reagálok erre a gondolatra?
- Milyen lennék enélkül a gondolat nélkül?
A gyakorlatban úgy működik ez, ha az „engem mindenki utál” gondolatot vesszük például, hogy magadban megkérdezed magadtól: „Igaz ez? Tényleg mindenki utál?” Amint ezt a kérdést felteszed, és őszintén válaszolsz rá, máris azon fogsz gondolkodni, hogy ki az, aki szeret. És rájössz, hogy van egy csomó barátod és családtagod, akik nagyon is szeretnek, és mellettük eltörpül a bunkó kolléga, a beszólogatós szomszédasszony vagy az undok pénztáros. Ha pedig az első kérdésre mégis az a válaszod, hogy igaz, és mindenki utál, akkor jöhet a második, amivel alaposabban átgondolhatod, hogy mennyire igaz, utána pedig a saját érzéseid vizsgálatával mélyítheted el, hogy szükséged van-e tényleg erre a gondolatra, vagy esetleg sokkal boldogabb lennél, ha nem rágódnál azon, hogy félig idegenek nem fogadnak el.
De hidd el, ha csak az első kérdést alaposan megjegyzed, és felteszed magadnak, amikor a legsötétebbnek tűnik az élet, és úgy érzed, nincs egy kis örömed sem, máris elkezded kirángatni magad a saját hajadnál fogva a mocsárból. Úgyhogy írj fel magadnak annyit a mentális jegyzetfüzetedbe: „Igaz ez?”, és tedd fel magadnak a kérdést minél hamarabb, ha azon kapod magad, hogy megint a legrosszabb napjaidat éled.
