Mindennapok

Gyilkos gondoskodás, méreg szép szóval – a Münchausen by proxy

Érthetetlennek tűnik, de még inkább hátborzongató, mikor egy anyáról kiderül, hogy patkányméreggel betegítette vagy szükségtelen műtéteknek vetette alá saját gyermekét, mindössze azért, hogy együttérzést és figyelmet csikarjon ki másokból. Amy Adams és Patricia Clarkson anya-lánya párosa az Éles tárgyakból (Sharp Objects) újra felhívta a figyelmet egy ritka pszichiátriai betegségre, amelyet mégis nagyon fontos ismerni.

Amikor Camille és anyja, a kisváros köztiszteletben álló jótét lelkének számító Adora a verandán ülnek, és Adora vaskos déli akcentusával, mégis higgadt, szinte olajos hangon elmagyarázza lányának, hogy sosem szerette, még nem igazán tudjuk ép ésszel megmagyarázni, hogyan lehetséges az ilyesmi. Hogy egy anya ne szeresse a lányát. Arra legalább magyarázatot ad, miért borítják Camille testét a saját keze által okozott sebhelyek, de hogy mivel érdemelte ki ezt a feldolgozhatatlan terhet, arra már nincs válasz. Pedig Adora egyenesen rajong a fiatal lányokért – már ha elesettek és a segítségére szorulnak. Camille beteges húgába például angyali szeretettel diktálja a házilag kevert orvosságot, órákat görnyed a konyhapult felett, míg mozsarában összezúzza a hozzávalókat, felforralja a keveréket, majd a kész csodaszert ő maga csurgatja evőkanálba, hogy lánya szájához emelje. Csakhogy attól a lány valahogy sosem lesz jobban.

A Holtodiglant is jegyző Gilian Flynn könyvéből adaptált minisorozat, az Éles tárgyak (Sharp Objects) nemrégiben ért véget, és bár a felszínen inkább a krimiszálra épít, valójában elképesztően pontos képet ad pszichiátriai kórképek egész tárházáról, Amy Adams karakterének önbántalmazásától és függőségétől a kisvárosi áporodottságban burjánzó narcizmusig vagy depresszióig. Egy ritka betegség neve el is hangzik benne: Münchausen by proxy, vagyis kivetített Münchausen-szindróma, ebben szenved a Patricia Clarkson által megformált Adora.

A Münchausen szindróma talán sokak számára ismerősen hangzik: a nagyot mondó báróról elnevezett betegségben szenvedők azért hazudják betegnek magukat, hogy az egészségügyi dolgozók és saját ismerőseik figyelmének középpontjába kerüljenek. A Münchausen by proxy eggyel „tovább lép”, itt már nem saját magát betegíti meg (akár képletesen, akár szó szerint) az illető, hanem valaki mást, hogy aztán a hősies ápoló szerepében fürdőzzön a figyelemben és az elismerésben, illetve hogy kontrollt nyerjen a beteg ápolásával. És bármennyire furcsa is, a kivetített Münchausen-szindrómában szenvedő személyek legtöbbször anyák, az áldozataik pedig saját gyerekeik lesznek.

Gyilkos gondoskodás

A nemzetközi médiában időről időre kibukik néhány ilyen eset. Marybeth Tinning mind a kilenc gyerekét eltemette 1967 és 1985 között, egyikük sem élt tovább négy évnél. De csak a kilencedik gyermek, az alig négy hónapos Tamy Lynne halála után kezdődött meg a nyomozás Marybeth ellen. 1985-ben kiderült, hogy az asszony néhány nappal karácsony előtt megfojtotta saját gyermekét, ekkor kezdtek el nyomozni az előzőleg elhunyt 8 testvér ügyében is, akikről Tinning korábban azt állította, szívleállás vagy roham végzett velük. Tami Lynne halálán kívül nem sikerült mást az asszonyra bizonyítaniuk, és Marybeth nem is kapott hivatalos diagnózist. Az mindenesetre elég gyanús, hogy bár a gyerekek tragikus halálát korábban egyszerűen a „rossz géneknek” tulajdonították, az egyik elhunyt kisfiú , Michael nem vér szerinti gyermeke volt. 1974-ben még saját férjét, Joseph Tinninget is megmérgezte, de a férfi valamiért nem emelt vádat ellene.

Marybeth Tinning a címlapon (Fotó: Daily Gazette)

Állítólag Eminem anyja is kivetített Münchausen-szindrómája miatt keserítette meg gyerekei életét – legalábbis a rapper és egy szociális munkás elmondása szerint, aki 1996-ban ezzel érvelt, mikor azért küzdött, hogy a bíróság elvegye Eminem öccsét Debbie Matherstől. A 2002-es Cleaning Out My Closet című számban Eminem nyíltan Münchausen-szindrómásnak nevezi anyját. Mathers egyébként következetesen tagadta a vádakat, később pedig be is perelte fiát rágalmazásért, így soha nem derült ki az igazság Eminem gyerekkoráról. Szakértők mindenesetre megerősítették, hogy a rapper anyjáról mesélt történetei egybevágnak a Münchausen by proxy szindrómás viselkedéssel.

Debbie Mathers, Eminem és a kis Hailie Jade (Fotó: Profimedia, Wenn)

Az egyik legfrissebb ügy Dee Dee Blancharde és kislánya, Gypsy Rose nagy médiafelhajtást kapó története: az anyuka születése óta kórházakba hurcolta és koholt betegségekkel kezeltette lányát. Az évek alatt Gypsy Rose szükségtelen műtéteken és gyógyszeres kezelések sorozatán esett át, miután anyja kitalálta, hogy a gyerek nem tud járni, leukémiában szenved, értelmi fogyatékos és izomsorvadása van. Egy váratlan fordulat következtében aztán 2015. június 14-én Dee Dee Blancharde-t missouri otthonában találták meg vérbe fagyva, arccal a matracán heverve. A nyomozás során derült ki, hogy Gypsy Rose tulajdonképpen a kivetített Münchausen-szindrómában szenvedő anyja túsza volt, ami annyira elviselhetetlenné vált számára, hogy végül – a hasonló esetek szokásos felállásával épp ellentétesen – ő maga végzett anyjával, barátja segítségével. A lány elismerte a gyilkosságot, jelenleg is 10 évre szabott börtönbüntetését tölti. Az egyik legsokkolóbb adalék, hogy még a rendőrségi eljárás kezdetén sem tudták pontosan, mennyi idős Gypsy Rose, anyja ugyanis rendre fiatalabbnak akarta feltüntetni a valóságnál – csak hosszú kutatás után derült ki, hogy már 23 volt, mikor a bűncselekményt elkövette. Az esetből még egy HBO-s dokumentumfilm is készült Mommy Dead and Dearest címen.

„Bevettem a gyógyszereket, amikről azt mondta, a rákom miatt kell szednem – emlékszik vissza a lány a dokumentumfilmben. – Leborotválta a hajam és azt mondta, úgyis ki fog hullani, szóval csináljuk csak meg szépen. Vakon hittem benne, hogy az anyák mindig jobban tudják.”

Gypsy Rose és Dee Dee (Fotó: Greene County Sheriff’s Office)

Az Index tavalyi cikkében dr. Pászthy Bea gyermekorvos, gyermekpszichiáter, a Semmelweis Egyetem I. Gyermekgyógyászati Klinikájának egyetemi docense egy hazai esetről is beszámolt. A 10 éves kislány esetére visszaemlékezve most azt mondja, a magyar példa tipikus esetnek mondható:

„Az anya 280 ambuláns vizsgálatra vitte a kislányt különböző kórképek gyanújával és különféle tünetekkel szerte az országban, 40-szer vették fel kórházba a gyereket vagy sürgősségi indokkal, vagy épp kivizsgálásra. Mivel az anya folyamatosan költözött, így nem jött össze ez a sok információ az őt addig kezelő orvosok egyikénél sem, mindaddig, amíg sürgősségi esetként be nem került hozzánk. Ekkor elkezdtük felgöngyölíteni az eddigi orvosi megjelenéseket. Egy rezidens orvos kolléganőmmel körülbelül egy héten keresztül telefonálgattunk kórházakba, szakrendelőkbe, beszéltünk az orvosokkal, ápoló személyzettel, szereztük be a dokumentációkat, míg összeállt a kép.”

A felismerés persze csak az első lépés, a bizonyítás gyakran még problémásabb. Dr. Pászthy Bea beszámolója szerint a fenti esetben különösen nehéz dolguk volt, ugyanis miközben megpróbáltak kapcsolatot teremteni a kislánnyal, az anya folyamatosan ellenük dolgozott: „Az anya rendre megakadályozta, hogy a kislány beszéljen, rajzoljon a diagnosztikus folyamatban és terápiákon. Egy napon azt észleltük, hogy az anya jelenlétében a kislány nagyon bágyadt, elesett lett, izomtónusa csökkent, elkent lett a beszéde. Ekkor toxikológiai vizsgálattal sikerült bizonyítani, hogy az anya erős altató és nyugtató gyógyszereket adott be lányának azzal a céllal, hogy megakadályozza, hogy a kislány részt vegyen a terápiás foglalkozásokon. Ekkor jogi segítséggel az anyát eltávolítottuk a gyerek mellől, és onnantól a kislány sokkal jobban lett, örömmel vett részt az egyéni és csoportos terápiákon, az addig nagyon sovány kislány elkezdett jóízűen enni, súlya gyarapodott, hangulata kiegyensúlyozottá vált, elkezdett mosolyogni, játszani a kortársaival.

Fotó: Thinkstock

Erre a cikkre készülve néztem meg és találtam meg őt az egyik internetes közösségi hálón, láthatóan jól van, már felnőtt, sok mosolygó képet találtam róla, s ez nagyon nagy örömmel töltött el engem.

Az ilyen bonyolult bántalmazási esetek felderítése, diagnosztizálása és terápiája igazi csapatmunkát igényel. Abban a csapatban, amit a kislány köré építettem, rajtam kívül egy fiatal pszichológus,  egy szakorvosjelölt doktornő és egy pszichológushallgató is részt vett. A siker, a megmentett élet öröme  mindannyiunké, ezúton is köszönöm elkötelezett munkájukat.”

Dr. Pászthy Bea PhD csecsemő- és gyermekgyógyász, gyermekpszichiáter, klinikai farmakológus és pszichoterapeuta szakorvos, kognitív viselkedésterapeuta és család-pszichoterapeuta. Egyetemi docens a Semmelweis Egyetem I. Gyermekgyógyászati Klinikáján. Az Egészségügyi Szakmai Kollégium Gyermekpszichiátriai és Addiktológiai Tagozatának elnöke, a Semmelweis Egyetem ÁOK Gyermekpszichiátriai Grémiumának elnöke, a Nemzeti Vizsgabizottság Gyermekpszichiátria Szakvizsgabizottság elnöke.

Az Európai Szakorvosképzési Testület (UEMS) gyermekpszichiátria szakbizottságának tagja, a European Medicine Agency (EMA) gyermekpszichiátriai szakértője.

1991 óta tanít a felsőoktatásban, illetve multidiszciplináris továbbképzéseket és konferenciákat szervez, így segítve a különböző orvosi szakmák közti párbeszédet a betegek érdekében: Háziorvosok Pszichiátriai és Pszichoszomatikus Akadémiája (HOPPA, 2015-től), Gyakorlati Gyermekpszichiátria Gyermekorvosoknak (2007-től), Magyar Evészavar Kongresszus (2006-tól).

Számos hazai és nemzetközi orvosi társaság vezető tisztségviselője. Rendszeresen tart előadásokat hazai és nemzetközi kongresszusokon, publikál magyar és angol nyelvű szaklapokban.

Láthatatlan bántalmazás?

A New Yorker átfogó cikke szerint a kivetített Münchausen-szindrómáról először 1976-ban közölt esettanulmányokat egy brit gyerekorvos, Roy Meadow. Ő 1995-ben az alábbi négy kritériumot határozta meg a szindróma megállapításához:  

  1. A gyermek betegségét egy szülő okozza, vagy valaki in loco parentis (aki szülői szerepben van),
  2. a gyermek folyamatosan orvosi vizsgálatoknak és ellátásnak van kitéve, gyakran és több orvosi beavatkozásnak vetik alá,
  3. az elkövető tagadja a gyermek betegségének okát, és
  4. az akut szimptómák és a betegség jelei enyhülnek, mikor a gyermeket szeparálják az elkövetőtől.

A diagnózissal kapcsolatban azonnal felmerültek a kételyek: az emberek nem igazán értették, mi motiválja az anyákat, és problémásnak találták a gyermeküknek valóban szükséges gyógykezelést biztosító és a gyerekeket gyógyszerekkel mérgező anyák megkülönböztetését. A betegség megjelenése után rögtön megbukott néhány tévesen diagnosztizált eset, ezért a Münchausen by proxy diagnózisába vetett bizalom szinte azonnal megremegett.

Az 1990-es évek közepén két amerikai gyerekorvos, dr. Carole Jenny és férje, dr. Thomas A. Roesler a probléma megoldásaként azt javasolták, hogy az ilyen eseteket ne a szülő mentális állapota felől vizsgálják, egyszerűen nézzék meg, kapott-e szükségtelen vagy potenciálisan káros gyógyszert, illetve kezelést a gyermek, az ilyen eseteket pedig kezeljék hagyományos gyermekbántalmazási ügyként. Csakhogy az új definíció szerint még több szülő bűnösnek bizonyult, hiszen bár a gyerekek valóban betegek voltak, sokszor kaptak nem megfelelő és akár durva mellékhatásokkal járó vagy szükségtelen orvosi ellátást.

2003-ban Donna Rosenberg, a University of Colorado professzora új kritériumokat fogalmazott meg, melyek az orvosi adatok hamisításának vizsgálatára helyezik a hangsúlyt: itt már szerepelt az is, hogy a „pozitív orvosi leletre nincsen magyarázat, csupán az, hogy hamisítható”. A DSM-V (a mentális betegségek diagnosztikai és statisztikai kézikönyvének legújabb kiadása) az alábbi szempontokat adja meg:

  1. A beteg fizikai vagy pszichológiai szimptómákat talál ki, vagy sérülést, illetve betegséget okoz egy másik személynek a tudatos megvezetés szándékával.
  2. Egy másik személyt betegként vagy sérültként prezentál mások előtt.
  3. Folytatja a megtévesztést még akkor is, ha a helyzetből nincsen látható előnye vagy jutalma. 
  4. A betegség nem magyarázható más mentális betegséggel.

Korábban komoly gondot jelentett, hogy a betegségről nem tudtak eleget az orvosok és a gyermekvédelmi dolgozók, de a kivetített Münchausen-szindróma mára már olyan ismertté vált, hogy –  ahogyan azt az Éles tárgyak is jól példázza – leszivárgott a popkultúrába is. A diagnosztizálása azonban továbbra is problémás maradt. Dr. Pászthy Bea leszögezi, hogy a Münchausen by proxy-s szülő (szinte mindig anya) súlyos pszichés zavarokkal küzdő személy, de ez elsőre nem feltétlenül látható: „A tipikus Münchausen-anya szenvedélyesen sóvárog a szeretet iránt, melyet a beteg gyermekének odaadó ápolásáért cserébe remél a külvilágtól megkapni. Valószínűleg az egészségügy jelenti számára az egyetlen szociális támaszt. Többnyire intelligens emberekről van szó, akiket még a megcáfolhatatlan bizonyítékokkal való szembesítés sem képes rábírni a beismerésre. Az ilyen anyák célja nem az, hogy megöljék gyerekeiket, hanem hogy a betegségüket állandóan fenntartsák. Sokszor szinte tudathasadás állapotában vannak: egy részről tudatosan csinálják a tünetkeltést, gyógyszereket adnak be előírás nélkül, befertőzik a szondát, vagy a vizeletmintába csempésznek valami oda nem illő anyagot, illetve kitalálnak tüneteket a gyermekre vonatkozóan, másrészről sajnálják gyerekeiket, a külvilág számára mutatott megrendítő elkötelezettséggel ápolják őket.  Mint mondtam, súlyos pszichiátriai betegség ez, ezek az anyák pszichiátriai kezelésre szorulnak.”

A doktornő szerint a gyermek által produkált tünetek rendkívül változatosak lehetnek a kiváltó anyagtól függően, de dr. Pászthy Bea felsorol néhány jelet, ami elárulhatja az ilyen eseteket:

  • a gyermek betegsége magyarázhatatlan, rendkívül ritka;
  • a tünetek nem magyarázhatók, orvosi beavatkozás ellenére ismétlődnek;
  • a vizsgálati leletek nem konzisztensek egymással, sem a gyermek általános állapotával;
  • a gyermek tünetei az anya jelenlétéhez kapcsolódnak;
  • az anya látványosan aggodalmaskodik a gyermek állapota miatt, ragaszkodik a kórházi ellátáshoz, kitartóan keresi a kezelőorvos társaságát és figyelmét;
  • az anya az előírt gyógymódot hatástalansága miatt nem fogadja el;
  • a családban többféle betegséggel küszködnek, és hasonló szimptómák jelentkeznek a család más tagjainál is.

Egy életen át elkísér

Camille Preaker, az Éles tárgyak főhőse két módszert talált rá, hogy megpróbálja enyhíteni a szörnyű gyerekkora miatt érzett fájdalmat: az alkohol és a bőréhez érő penge. Nagyon pontosan követhetjük, hogyan lett a húgát elvesztő, szeretetlenségben felnőtt kislányból egy kötődési zavarokkal küzdő felnőtt, aki még harminc év után is tehetetlenné dermed anyja előtt. Ha érezni akar valamit, szavakat karcol bőrére, ha egyáltalán nem akar érezni semmit, alkohollal tompítja el magát. Dr. Pászthy Bea szerint ez tipikus következménye lehet a gyerekkori bántalmazásnak:

„A gyermekkorban elszenvedett mindenféle bántalmazás torzítja az egészséges személyiségfejlődést. A Münchausen by proxy különösen negatív hatású ilyen szempontból. Ha a gyermek később kamasz-, illetve  fiatal felnőttkorára felismeri, hogy az édesanyja, vagyis a számára legfontosabb ember, aki őt szeretettel ápolta betegségében, maga idézte elő a tüneteket, ez különösen negatív hatással bír a gyermek későbbi személyiségfejlődésére. Rontja az önbecsülését, önbizalmát, a bántalmazott gyerekek nehezen vagy nem tudnak majd bizalmi kapcsolatokat kiépíteni, depresszióval, szorongással küzdenek. Az alkoholizmus, droghasználat (abból is a keményebb drogok használata), egyéb függőségek, súlyos evészavarok, poszttraumás stresszbetegség, különböző személyiségzavarok,  önbántalmazás, öngyilkosság szempontjából kifejezetten veszélyeztetettek a bántalmazott gyermekek, serdülők.”

A következmények tehát súlyosak, de ahogyan a doktornő is hangsúlyozza, a kivetített Münchausen-szindróma ritka betegség: amerikai szakértők évente körülbelül 1200 ilyen esetet számolnak. Összevetve a gyermekbántalmazás „hagyományosabb” formáival, melyekből 250 ezer esetet regisztrálnak évente, láthatóan nem a mérget csepegtető anyák jelentik a legnagyobb fenyegetést a gyerekekre nézve.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése