Nem fekete és fehér a valóság az introvertáltság esetében sem, a legtöbb emberben keverednek az introvertált és extrovertált jellemzők. Amikor valakinél az introvertált jegyek vannak többségben, akkor általában hibásan azt feltételezik róla, hogy nem szereti az embereket. Pedig ez egyáltalán nincs így.
Az introvertált emberek is szeretnek, törődnek másokkal, és megvannak a maguk erősségei.
Engem például hat lóval is csak nehezen lehet elvinni emberek közé, irtózom a tömegtől és még egy munkahelyi meeting is nehezemre esik, mert túl sokfelé kell akkor figyelnem. Azt hiszem, rám mondhatjuk, hogy introvertált vagyok, mert nem vagyok oda azért, hogy a társaság középpontjában legyek, nem sziporkázom, ha sokan vannak körülöttem és egy idő után egyszerűen elfáradok az emberek között. Mintha lemerülne az agyam. De ettől még nagyon szeretek a barátaimmal lenni, képes vagyok mély beszélgetésekre, jó a humorom, és még az idegeneket sem harapom meg. Kívülről azonban úgy tűnhet, mintha barátságtalan lennék, pedig csak máshogy vagyok bekötve, kicsivel több kell ahhoz, hogy társaságban nyitott legyek.
Susan Cain a Quiet: The Power of Introverts in a World That Can’t Stop Talking című könyvében védte meg az introvertáltakat, hogy végre lekerüljön róluk az a stigma, ami sokszor hátráltatja őket a társadalmi életben. A következő 9 jelet írta össze, ami ha igaz rád, akkor bizony te is introvertált vagy.
1. Szeretsz egyedül lenni
Ha van egy kis szabadidőd, akkor nem nagy partit akarsz rendezni, hanem inkább zenét hallgatsz, olvasol, játszol a számítógépen, csinálsz bármit egyedül. Mellette azért olykor szeretsz persze emberek között lenni, de erre az egyedüllétre is szükséged van ahhoz, hogy ne merüljenek le az energiáid.
2. A legjobb ötleteid egyedül születnek
Jól tudsz együttműködni másokkal, de a kreativitásod igazán akkor szárnyal, ha egyedül vagy. A problémamegoldó készséged ilyenkor működik úgy, hogy megtaláld a legoptimálisabb megoldásokat.
3. Jó főnök vagy, ha önálló a csapatod
Téves feltételezés, hogy az introvertált emberek nem valók főnöknek, mert annyira csendesek. Igazából kifejezetten jó főnökök, ha a csapatuk tagjai önálló emberek, akik tudják, mi a dolguk, és nem kell folyton a nyakukban lihegni, hogy dolgozzanak. Az introvertált főnök sokkal inkább partnerként és nem beosztottként tekint a munkatársaira, amitől a munkahelyi légkör felszabadultabbá és kiegyensúlyozottabbá válik.
4. Nem akarsz középpontban lenni
Már az iskolában sem estél ki a padból a jelentkezéssel, ha tudtad a helyes választ. Felnőttként sem vagy odáig a gondolatért, hogy folyton „eladd magad” az érvényesülés érdekében, ezért gyakran kerülhetsz olyan helyzetbe, hogy a munkahelyeden a többiek nincsenek tisztában az értékeiddel. Nem szeretsz a középpontban lenni és terhes számodra az a szituáció, amikor önmagadat kellene érvényesíteni másokkal szemben.
5. Sokszor kérik ki a véleményedet
Nem osztod kéretlenül a tanácsokat és nem akarod mindenáron elmondani a véleményedet. Meghallgatod, mit mondanak mások egy társaságban, de nincs kényszered arra, hogy rögtön közöld, te mit gondolsz a témáról. Épp ezért fordulnak hozzád sokan, ha tanácsra van szükségük, mert aki ismer, az tudja, hogy a véleményed értékes. Ha sokszor kérdezik tőled, hogy „Mit gondolsz erről?”, akkor jó eséllyel introvertált vagy.
6. Gyakran használsz fülhallgatót nyilvános helyen
Tömegközlekedésen vagy nyitott irodában számodra a fülhallgató elengedhetetlen kellék, hogy ne érjen el hozzád minden impulzus a körülötted lévőktől. Nem azért, mert nem szereted őket, hanem mert túlterheli a sok információ, zsivaj, hangzavar az idegrendszeredet, amitől kimerülsz.
7. Elkerülöd az ideges embereket
Ha látod valakin, hogy rossz hangulatban van, akkor inkább nem mész oda hozzá. A pszichológusok szerint azért van ez, mert az introvertált emberek sokkal érzékenyebben reagálnak a környezet hangulatváltozásaira, könnyebben ráhangolódnak másik érzelmi állapotára. Így ha ideges embert látsz, akkor bekapcsol a veszélyérzeted és inkább elmenekülsz.
8. Több üzenetet kapsz, mint amennyit küldesz
Általában inkább téged keresnek a barátaid, te magadtól nem írsz nekik vagy hívod fel őket. Ha introvertált vagy, akkor a munkádban sem választasz önként olyan feladatot, amiben idegenekkel kapcsolatba kell lépned rendszeresen. És sokkal jobban szeretsz írásban kommunikálni, mint telefonálni, mert így elkerülheted a váratlan helyzeteket és azt, hogy valaki élőben nemet mondjon egy kérésedre.
9. Nem kezdeményezel csevegést
Olyan emberekkel nem szívesen csevegsz az időjárásról, akiket alig ismersz. Nem akarsz beszélgetni a boltban sorban állás közben, ha pedig épp stresszes vagy, kifejezetten idegesítenek az ilyen üres csevejek, amiket rád akarnak erőltetni mások. A rossz hangulatodat sem akarod másokkal megosztani, úgy érzed, a te dolgod, miért vagy épp ideges, nem tartozik senki másra. Az emberek körülötted általában nem tudják megmondani, hányadán állnak veled, mit gondolhatsz magadban, mert csak a hozzád közelállókkal szereted megosztani az érzéseidet.
Az introvertáltságnak is megvannak az előnyei. Az introvertált ember lehet, hogy nem brillírozik társaságban, cserébe viszont sokkal kevesebb konfliktusba is keveredik, mert nem akarja senkire sem ráerőltetni a saját véleményét. Ha introvertált vagy, akkor nem igazán ismered az unalmat, mert szeretsz egyedül lenni, nincs szükséged állandó emberi kontaktusra. Akik nem ismernek túl jól, azt gondolhatják magukban, hogy zárkózott és távolságtartó vagy, amit azzal tudsz ellensúlyozni, ha kicsit nyitsz az emberek felé, és olykor elmondod a gondolataidat.