Mindennapok

A Nagy Köszönöm Teszt – Te hányszor mondod: köszönöm?

Vajon értékeljük mások értünk tett erőfeszítéseit, a kisebb-nagyobb gesztusokat, valamint azt, ha segítséget kapunk? Rád milyen hatással van az a szó, hogy „köszönöm”?

Biztos, hogy te is kerültél már olyan helyzetbe, amikor egy szívből jövő „köszönöm” az egekbe emelt. De az is lehet, te ragyogtad be annak a pénztárosnőnek, bolti eladónak vagy ügyfélszolgálatosnak a napját, akinek megköszönted a segítségét. De a családodnak, a barátaidnak, vagyis azoknak, akik kérés nélkül melletted állnak és segítenek, hányszor mondasz köszönetet? Ez az egyetlen szó többet ér, mint elsőre gondolnád!

Miért mondjunk köszönetet?

A Merci most útjára indítja a Köszönöm365 kezdeményezést azzal a céllal, hogy észrevegyük, mi mindenért lehetünk hálásak, és ennek hangot is adjunk. Persze a hanyagul odavetett „kösz” és az őszinte „köszönöm” között óriási a különbség, hiszen gondolj bele, neked is jólesik, és megérint, ha a szemedbe nézve valóban megköszönnek valamit: az utóbbi jó érzéssel tölt el, erősíti a szociális kapcsolatainkat, és biztos, hogy arra ösztönöz, legközelebb is segítsünk.

Megfigyelted már, hogy sok mindent, ami a nap folyamán velünk történik, vagy épp mi teszünk másokért, észre sem veszünk, vagy magától értetődőnek gondolunk? De van-e határ, létezik-e egy láthatatlan vonal, amin túl nem köszönünk meg valamit? Például megköszönöd, ha a párod leviszi a szemetet vagy megjavítja a porszívót? Vagy a gyerekednek, aki magától kitakarította a szobáját, amire hazaértél? Na és neked megköszöni a család a vacsorát vagy azt, ha átszervezted a programjaidat csak azért, hogy részt tudj venni egy családi összejövetelen? Vagy ez mind természetes, és szót sem érdemel?

Be tudod fogadni, ha valaki megköszöni a segítségedet?

Szerinted az idegeneknek többször mondjuk, „köszönöm”? Például ha valaki előreenged a sorban, vagy megtartja az ajtót? Nem törvényszerű, de a legtöbb esetben igaz: még a legmorcosabb embernek is felderül az arca, ha egy-egy apróbb gesztust tesznek felé. Egy szelet csoki, egy kávé, egy néhány perces beszélgetés akkor, amikor látod, hogy valaki rossz passzban van, kincset ér!

Na és azon elgondolkoztál már, hogy te mennyire tudod befogadni azt, amikor neked mondanak köszönetet? A legtöbben legyintenek, és elintézik egy „nincs mit” kíséretében, de tudd, a köszönet fogadása is ugyanolyan fontos, mint a hálánkat kifejezni. Vagyis ha legközelebb valaki köszönetet mond, nézz a szemébe, és mondd azt: szívesen! Figyeld meg, neked is sokkal jobb érzés lesz!

Te hogy érzed magad, amikor megköszönsz valamit?

A Merci tesztjét Orvos-Tóth Noémi pszichológus dolgozta ki, és az eredményeket is ő elemzi majd. A szakember rávilágított egy érdekes tényre: korábbi kutatások eredményeiből egyértelműen kiderül, hogy akik kifejezik a hálájukat, és köszönetet mondanak akár egy apró szívességért is, sokkal jobb megítélés alá esnek. De nem csak ezért érdekes az az egyszerű szó, hogy „köszönöm”:

„Ránk vajon hogyan hat, ha köszönetet mondunk valakinek, vagy kifejezzük a hálánkat? Lehet, hogy a másiknak tett kedves gesztus a mi személyes jóllétünkhöz is hozzájárul? Számomra ez a teszt legfontosabb kérdése, és magam is kíváncsian várom az eredményeket” – tette hozzá a pszichológusnő.

A Nagy Köszönöm Teszt 10 kérdésből áll, és kitöltése maximum 5 percet vesz igénybe. A szerkesztőségben már többen megcsináltuk, és már maga a kitöltés folyamata is egy érdekes önvizsgálat. A tesztet szeptember 19-én éjfélig lehet kitölteni.

Mondjunk köszönetet, mutassuk ki hálánkat azoknak, akiktől segítséget és támogatást kapunk, akik mellettünk állnak, amikor szükségünk van rájuk!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top