Lélek

Gyereklányként mentette meg kis testvérét Andrea

Gyönyörű, őszinte írásokat köszönhetünk idén is a Terézanyu pályázatnak. Például Ágoston Andrea Felelősség című, második helyezett művét, amely mellbevágóan ír a szülői elhanyagolásról.

A küszöbön állok, és onnan figyelem, ahogy a matekleckével bíbelődsz. A ceruzád végét rágcsálod, forgatod a szádban, ráharapsz, kalandozol. Nyár van, és én mégis számolással kínozlak, közben magam is számolok. Számolom, hány nap van még a családi pótlékig, hány csekkre lesz majd elég, és mennyi jut kenyérre. Számolom, hányszor kell még hajnalban kelnem és napszámba rohadt szilvát szedni, kapálni, szőlőt kötözni Juliska néninél. Számolom, hány fát kell még kivágnom a kertben, hogy legyen mivel fűteni télen. Számolom, hányszor kell még vizet hoznom a kútról, hogy mosdani, mosni, inni tudjunk. Honnan lesz majd kályhánk, takarónk, ágyunk, honnan pótoljam mindazt, amit eltüzeltek, eladtak, feléltek, hogy meg tudják venni, amit megérdemelnek, a mindennapi folyékony kenyerüket. Jószerivel csak a falak maradtak, a különben is csekély örökséged romokban, ahogy anyád is. A kifeküdt, kopott heverő szélén ül, a karján lévő pörkös sebeket vakargatja a bőrig rágott, csutak körmeivel. Talán negyven kiló ha lehet, a bőre szinte rászáradt a csontjaira. Arcára mély barázdákat szántottak az önkívületben töltött évek. Még talán három hónapja lett volna, és én félig, te teljesen árva lennél. Az sem riasztotta el, hogy látta apádat, mint zabálja fel az alkohol.

Amikor már félig lebénultan, fájdalmak közt vergődve csak feküdt az ágyban, még akkor is töltötte belé, és magába is a fájdalomcsillapítót.

Az ablakon betűző nap a kályhából kihulló parázs miatt felhólyagzott linóleumra rajzolja az árnyékod.

Ketten könnyebb (Fotó: Profimedia)

Tíz éve még rácsos kiságyat festettek köréd a sugarak ebben a szobában. Akkor a nyitott ablakon, a résnyire hagyott redőny alól figyeltem, ahogy pelenkában, a kiságy rácsai közt kilógatott lábakkal a matrac szivacsát csipkeded, és tömöd a szádba a kis falatokat. Már egész nagy lukak voltak a koszos, pisifoltos matracon. Az éhség és a magány kráterei. Az ütemes koppanásoktól nem is hallod meg, hogy kitámasztom a redőnyt egy deszkával, és bemászom az ablakon. Bamm-bamm-bamm koppan a homlokod a rácsokon, ahogy előre-hátra dülöngélsz és „homm-homm-homm” nyögdécselsz hozzá. Mint egy mantra, ami elröpít Téged innen, az ágyban részegségtől ájultan heverő szüleid mellől. Ahogy átlépem az összegubancolódott, ernyedt testüket, megcsap a belőlük áradó mosdatlanság és a savanyú alkohol szaga. Leguggolok, és a fára teszem a kezem, a fejed elé, hogy magamhoz hívjalak. Még két „homm”, és megállsz. Hunyorogva nézel rám, mint aki most ébredt. Homlokod közepén ujjnyi vastag csíkban piroslik a rács nyoma, körülötte kék-zöld foltok az eséstől, az ütéstől. Apád szereti a kokit, élvezi a hangot, ahogy a kezének bütykei megkoppannak a gyerekkoponyán.

Míg fölállsz az ágyban, én a hokedlit odahúzom, hogy ki tudjalak venni. Összeszokott duóként mozdulunk. Fölemellek, és olyan könnyű vagy, olyan nagyon-nagyon könnyű. Karod a nyakamba kulcsolod, tenyeredből matraccafatok, és száraz kenyérhéj hullik a földre, lábaiddal átfogod a derekamat, és megindulunk. A konyhaasztalon üres pálinkás üveg, két féldecis pohár. A szokásos csendélet. A bejárati ajtó zárva, belül a kulcs, hogy az iskolából hazaérkező gyerek biztosan ne tudjon bejönni, míg a felnőttek sziesztáznak. S én mégis belopom magam, s kiloplak Téged észrevétlen.

Az utcán a szomszédok szokásos közönye. Még három ház, még egy. Csak otthon legyen. Mama kisszéken áll, s teregeti a mosott ruhákat az eresz alatt.

– Hát Ti? Anyádék?

– Pihennek – felelem.

A gangon álló asztalra ültetlek. Pólómat átitatja az izzadtság és a pelenkádból kifolyt vizelet. „Hogy nézel ki, Jolcsikám…”, sóhajtozik Mama a maszatos arcodat törölgetve, majd beküld a konyhába meleg vízért és lavórért. Azt hiszi, nem hallom, ahogy az orra alatt mormogja – miután leveszi rólad a pelenkaként rád kötött rongyot –, hogy „Piri, a jó kurva anyádat…”

Szinte nincs is bőr a fenekeden, csak kimart sebek, mert anyád nem szeret a mosással bíbelődni.

A pisis rongyot kirakja száradni a napra, a kakásról lerázza a végterméket, és megszárad a napon az is. Egy hangod sincs, mert már te is megtanultad, hogy sírni fölösleges. Mama megfürdet, bekrémez, tiszta ruhát ad rád. A fésülködésnél tiltakozol először, mivel a göndör hajadba ragadt ételmaradékokon megakad a fésű. Mama kivágja a gubancokat a hajadból, és copfot köt. „Kis búbosbanka” – mondja, miközben az orrát a tiédhez dörgöli. „Mamikám”, súgod neki, miközben két, apró kezedbe fogod az arcát. Mama megveti az ágyat. Végre egy nap, amikor nem koszosan, éhesen, az üvöltő tévé zajára kell elaludni.

Mégis üvöltésre riadok az éjszaka közepén. Az ajtót verik. Mama papucsot húz, és kicsoszog az előszobába.

– Viszem a lányaimat – hallom kintről.

– Alszanak már, Piri, késő van. Majd reggel hazamennek – csitítja Mama.

– Hazajönnek, azt mondtam – erősködik a mintaanya.

– Itt maradnak – zárja le a beszélgetést nagyanyánk.

– De én szartam őket a világra! – érvel anyánk, mielőtt becsukódik előtte az ajtó.

Az asztalon végigguruló ceruzád hangja visszaránt a jelenbe.

18 éves vagyok, és én lettem az „Anyukád”.

És az anyukánk Anyukája.

(Képeink illusztrációk.)

A pályázatról

A Terézanyu pályázatot 2010-ben hívta életre Rácz Zsuzsa író. Azóta minden évben a női lét valamely tabutémája a feldobott téma – Hogyan változott az életed az anyasággal?, Te miért dolgozol?, Jár-e a nőnek szabadidő? –, melyre nők százai írták meg történetüket egyes szám első személyben, névvel, arccal, gyakran a legnehezebb családi, személyes történeteiket, titkaikat felvállalva. Az idei pályázat különlegességét az adja, hogy a céges támogató távozását követően a Terézanyu Klub tagjai önerőből, önkéntes munkával, a noivalto.hu-val közösen hozták létre a kilencedik pályázatot, melynek témája a váltás, változás volt: 20 nap alatt 200 írásmű érkezett. Az elmúlt években beérkezett több ezer írásból kirajzolódik, hogyan élnek ma a nők hazánkban. A pályázat díjazottjaiból, résztvevőiből egy országos női támogató hálózat alakult ki, a Terézanyu Klub, ahol az összetartozás alapja: „együtt írunk – együtt nevetünk”.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése