nlc.hu
Mindennapok
„30 okom volt rá, hogy megcsaljam a feleségemet”

„30 okom volt rá, hogy megcsaljam a feleségemet”

Egy férfi név nélkül írta meg a Relationship Rules oldalon, hogy milyen sok oka volt rá, hogy megcsalja a feleségét. Igazából persze egyetlen okra visszavezethető az egész: nem volt elég bátorsága ahhoz, hogy szembenézzen a problémákkal, és inkább elmenekült egy másik nő karjaiba.

A férfi elmondása szerint a felesége egy erős és független nő volt, amikor összeházasodtak, nála pedig nem volt boldogabb férfi a világon. Büszke volt rá, hogy ez a nő őt választotta. Aztán egy idő múlva úgy érezte, hogy a házasság felemészti, elveszti a szabadságát, a pénzét és a józan eszét is tőle. Ekkor szeretett bele egy ismerősébe, akivel megcsalta a feleségét. Amikor eltűnődött azon, hogy miért tette, egyből 30 okot is fel tudott hozni a megcsalásra.

1. Nem volt beleszólásom a döntésekbe, a feleségem irányította az életünket. Az egyik nap például elment bevásárolni, de étel helyett csak sminkcuccokat vett magának, úgyhogy munka után éhesen mehettem én el a boltba.

2. Soha nem főz és nem takarít. Nagy néha készít vacsorát és kimossa a szennyest. Már ezerszer átbeszéltem vele, hogy a házimunka nemcsak az én feladatom, de semmit sem ér. Mindig rám hagyja a nehezét.

3. Folyton elfoglalja az egész ágyat, én csak a szélén kuporgok. Nagyon idegesítő, ráadásul horkol is.

4. Egyszer hallottam, ahogy kibeszéli az egyik barátnőjével a szexuális életünket. Igaz, hogy egy ideje már nincs sok kedvem a szexhez, de azért nem kellene kibeszélni a magánéletünket másokkal.

5. Teljesen más emberré változik, amikor a családjával vagyunk, mintha nem is léteznék olyankor.

6. Amikor találkozóra megy a barátaival, akkor a legszexibb ruháját veszi fel. Mégis kinek akar tetszeni, amikor ott sem vagyok?

7. Mindig valamelyik barátnőjével van elfoglalva. Ha szóvá merem tenni, hogy néha velem is törődhetne, akkor közli, hogy el akarom nyomni, és pszichopata vagyok.

8. Soha nem engedi, hogy találkozzak a barátaival, mintha szégyellne engem.

9. Soha nem beszél az érzéseiről, olyan, mintha egy robottal élnék. Nincs köztünk érzelmi intimitás.

10. Egyedül döntött arról, hogy egy hónapra elutazik, meg sem beszélte velem. Nem akartam volna megakadályozni benne, de azért jogom van tudni, hogy a feleségem eltűnik egy egész hónapra.

megcsalás férfi vallomás

Képünk illusztráció – Forrás: Unsplash

11. Folyton hisztizik, ha megnézem a telefonját, pedig nem féltékenységből teszem, csak kíváncsi vagyok.

12. Pár nappal a megcsalás előtt kiabált velem a barátaim előtt. Borzalmas érzés volt. Nem megalázva, hanem elhagyatva éreztem magam.

13. Nem hagyja, hogy nézzem a tévét, amikor a kedvenc műsora megy, egyszerűen nem adja oda a távirányítót.

14. A saját szükségleteit az enyémek elé helyezi, nem törődik vele, nekem mi a jó.

15. Észre sem veszi, ha teszek érte valamit.

16. Elfelejtette a szülinapomat.

17. Verbálisan bántalmaz, hatalmas balhét csapott, mert nem hoztam neki a múltkor a salátájához olajat.

18. Egyszer kidobott az autóból az út közepén, mert összevesztünk azon, milyen színűre fessük a falat. Három kilométert kellett gyalogolnom hazáig.

19. Ha elmegy bulizni a barátnőivel, nem veszi fel egész éjszaka a telefont, pedig betegre aggódom magam.

20. Mielőtt összeházasodtunk, azt mondta, még meggondolja, hogy akar-e gyereket, de most már teljesen elutasítja a gyerekkérdést. Pedig mindig apa akartam lenni.

21. Gyakran eltöri a cuccaimat, amikor mérges lesz vita közben.

22. Csak közvetlenül szex előtt van igazán oda értem, de amint vége van, teljesen hideggé válik.

23. Soha nem ölel meg, csak akkor, ha épp olyan kedve van.

24. Elutasítva érzem magam.

25. Elüldözi a barátaimat, mert szerinte mind hülyék.

26. Ha nem figyelek rá, akkor lökdösni kezd, vagy megkarmolja a kezemet.

27. Amit neki szabad, azt nem szabad nekem.

28. Gyakran az orrom alá dörgöli, hogy több pénzt keres, mint én, pedig én sokkal többet költöttem a házunkra, mint ő.

29. Számtalanszor megpróbált már megpofozni, de mindig sikerült kitérnem előle.

30. Egyszer már megcsalt, sőt szerintem most is van szeretője.

Amikor összeírtam ezeket a pontokat, nagyon elégedett voltam magammal, de visszaolvasva mélységesen megdöbbentem, hogy milyen férfi lettem. Hogy hagyhattam, hogy idáig fajuljon a kapcsolatunk? Mindegy, hogy milyen a feleségem, a megcsalás sosem lehet a megoldás. A szerelem nem háború, a megcsalás pedig a legnagyobb tiszteletlenség, amit elkövethetünk egy házasságban.

Mindenki, aki valaha megcsalta a párját, sutba dobta az összes méltóságát. Nincs olyan ok, ami miatt jogos lenne egy megcsalás.

Szörnyen érzem magam, és szégyenlem, hogy ezt tettem a feleségemmel. A hűtlenség helyett inkább szakítanom kellett volna, mert nem láttam a közös jövőt vele. El fogom mondani a feleségemnek az igazságot, meglátjuk, hogy meg tudjuk-e oldani a problémáinkat. Jobb őszintének lenni, mint hazug csalónak. Az egyetlen ok, amiért megcsaltam a feleségemet, az, hogy nem voltam eléggé férfi ahhoz, hogy szembenézzek az igazsággal, és a megoldást keressem a menekülés helyett.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top